Rosberg: Csak elsőként forduljak be

Vágólapra másolva!
2013.05.25. 18:42
null
A monacói pálya fekszik Rosbergnek, de mire lesz elég az első rajthely? (Fotó: Action Images)
Nico Rosberg továbbra is tart a gumiktól, de nem gondolja, hogy megint az lesz a Mercedes sorsa, mint Barcelonában. A legutóbbi futam győztese, Fernando Alonso szinte kizártnak tartja, hogy megint diadalmaskodni tudjon a harmadik sorból, csapattársa, Felipe Massa pedig részletesen mesélt délelőtti balesetéről.

Nico Rosberg zsinórban harmadszor indulhat az első rajthelyről, miután csapattársa, Lewis Hamilton előtt megnyerte a Formula–1-es Monacói Nagydíj időmérő edzését. Keke Rosberg Formula–1-es világbajnok fiaként Monte-Carlóban töltötte gyermekévei túlnyomó részét, így a hercegség utcái jelentik számára hazai pályát.

„Remek érzés megszerezni a pole-t abban a városban, amelyben felnőttem. Nagyon sokat jelent számomra, hogy egy Ezüst Nyíl ülésében hajthatok végig ezeken az utcákon. A körülmények megnehezítették a dolgunkat az esővel a kezdéskor, de jól kezeltük. Mindenkinek köszönetet kell, hogy mondjak a csapatban, aki kemény munkával járult hozzá az autó fejlesztéséhez tavaly óta. Tisztában vagyunk vele, hogy gondok voltak a versenytempónkkal, de rengeteget megtudtunk a legutóbbi futam óta, ráadásul ez a pálya fekszik nekünk, ugyanakkor csak holnap fog kiderülni, hogy ez elég lesz-e” – nyilatkozta Nico Rosberg.

Valamivel borúlátóbban beszélt aztán a Mercedes gumikkal kapcsolatos problémájáról:

„Örülök, hogy az első helyről rajtolhatok, de Barcelonában is így volt, mégis annyi gondunk volt, hogy 70 másodperccel a győztes után értem célba. Fejlődünk, de nagyon nehéz kiismerni a gumikat, és kihozni belőlük a legtöbbet. Folyamatosan sikerül előrelépnünk, de még mindig rengeteg a kérdőjel. Talán jobbak leszünk, mint Barcelonában, de továbbra is ez a gyenge pontunk. Talán valamivel jobb lesz, mint, amire számítunk, meglátjuk.”

Végül hozzátette, hogy nagyon sok minden fog múlni az első kanyaron:

„Fontos lesz a rajt, hogy elsőként fordulhassak be az első kanyarba. Megvan az az előnyünk, hogy én vagyok az első, aztán meglátjuk, hogy ki a gyorsabb és taktikusabb.”

Annak ellenére, hogy a szabadedzések során végig szenvedett az autójával, és még mindig nem érzi megfelelőnek a versenygépét, Lewis Hamilton ismét a második helyről rajtolhat csapattársa, Nico Rosberg mögül, vagyis a Mercedes Barcelona után Monte-Carlóban is kibérelte magának az első sort.

„Gratulálok Nicónak, és a csapatnak is, minden tekintetben jó munkát végeztünk. Ez nagy előrelépés számomra, azok után, hogy a szabadedzések során végig gondom volt az autóval, tehát elégedett vagyok az első sorral. Az első szektorom nem sikerült túl jól, de aztán mégis összeállt a köröm a végére. Van még tennivalóm, ugyanis a hétvége során eddig nem éreztem magam jól az autóban, de azért remélem, hogy jó versenyt futunk holnap, és kihozzuk belőle a lehető legjobb eredményt a csapat számára” – mondta Lewis Hamilton.

A Barcelona után Monte-Carlóban ismét a harmadik rajthelyet megszerző Sebastian Vettel úgy érzi, hogy nemcsak elrontotta gyors körét a Q3-ban, de rossz taktikát is választott, és valószínűleg ezen úszott el számára a pole pozíció.

„Kicsit bosszús vagyok a Q3-as köröm miatt, azt hiszem, néhol túl keményen nyomtam. Nem indult rosszul maga a kör, igaz nem is volt valami fényes – most már viszont azt is tudom, hogy egy helyett két gyors kört kellett volna futnom a harmadik időmérő fázis elején, de akkor így döntöttem. Egész héten szenvedtem, de a vége szoros lett. A pole valószínűleg elérhető lett volna ma, ehelyett harmadikok vagyunk. Számítani lehetett arra, hogy a Mercedesek jók lesznek, de a versenytempónk nekünk is jó, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el holnap” – taglalta Sebastian Vettel.

Csapattársa, Mark Webber jókedvűen beszélt a negyedik hely eléréséről:

„Meg vagyok vele elégedve, ilyen körülmények között ugyanis könnyű hátracsúszni, de sikerült átvészelnünk a nehezebb szakaszokat, és egész jó teljesítményt raktunk össze. Utólag persze rájön az ember, hogy bizonyos dolgokat máshogy is tervezhetett volna, de ott helyben kell meghoznod a helyesnek vélt döntést, és összességében nem is csináltuk rosszul. A változó időjárás és a problémás gumik mellett egyáltalán nem rossz a második sor. Ez egy hosszú verseny, amelyben nagy jelentősége lehet a taktikának, úgyhogy majd meglátjuk mire leszünk képesek innen” – fejtette ki Webber.

Az ötödik rajthelyet elérő Kimi Räikkönen úgy véli, hogy a rossz körülmények közepette sikerült kihozniuk a maximumot lehetőségeikből:

„Az időjárás kicsit megkavarta a dolgokat, de minden pilótának ugyanazokkal a körülményekkel kellett megküzdenie. A kvalifikáció itt mindig nehézkes a forgalom miatt, és mindig jobb száraz körülmények között menni, mert esőben nagyon csúszóssá válik az aszfalt. Az ötödik hely többé-kevésbé a legjobb volt, amit elérhettünk, mert az előttem lévő már hét tizedmásodperccel gyorsabb volt nálam. Még nem tisztult le teljesen a kép azzal kapcsolatban, hogy holnap milyen stratégiával álljunk rajthoz” – vallotta be Räikkönen.

Fernando Alonso elég valószínűtlennek tartja a futamgyőzelmet a hatodik rajthelyről indulva, úgyhogy a célja az, hogy közvetlen riválisait le tudja győzni, név szerint a mellőle rajtoló Kimi Räikkönent, illetve a magát egy sorral előbbre kvalifikált Sebastian Vettelt.

„Nehéz lesz, ez ugyanis nem a legjobb rajthely, ha versenyt akarsz nyerni. Semmi nem lehetetlen a Formula–1-ben, de elég valószínűtlen, hogy a győzelemért fogunk harcolni holnap. [Ha a győzelem nem jöhet szóba] a második legfontosabb célpont, hogy a riválisaink előtt végezzünk, vagyis Kimi és Sebastian előtt, amire talán van esély. Kimivel egy sorból indulok, Sebastian egy sorral előlem, tehát jó rajttal és jó taktikával meg tudjuk csinálni” – fejtette ki Alonso.

A Scuderia másik pilótája, Felipe Massa nem tudott részt venni az időmérő edzésen, miután a szombat délelőtti szabadedzésen összetörte Ferrariját. Kezdetben műszaki okokra gyanakodtak, mint a balesetet kiváltó ok, de a brazil ezt a kvalifikáció után cáfolta.

„Amikor a bukkanón fékeztem – kezdte Massa – leért az autó padlólemeze, és blokkoltam mindkét elülső kerekemet. Ez nagyon ritkán fordul elő, általában csak az egyik kerék blokkol. Aztán pedig a fal felé tartottam – nem volt túl jó dolog várni, hogy megtörténjen a becsapódás. Megnéztem az adatokat, és fékezéskor egy sebességi fokozattal alacsonyabban voltam, mint csütörtökön. Mindkét elülső kerekemet blokkoltam, és nagyon fura, hogy ez bekövetkezett.”

Majd a fizikai állapotára vonatkozó kérdésre felelve hozzátette:

„Kicsit fáj a hátam, de nincs semmi olyan bajom, amit egy masszázs ne tudna helyretenni.”

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Sergio Pérez (7.): – Nem jó érzés úgy zárni az időmérőt, hogy csak a hetedik lettem, miközben mindent kihoztam az autóból. Tudjuk, hogy még mindig nem elég jó a teljesítményünk, de a csapat remek munkát végzett eddig ezen a hétvégén, és remélem, hogy ezt a lendületet megtartva holnap sikerül pontokat szerezni.

Adrian Sutil (8.):– Nem tudtuk, hogy elkezd-e felszáradni a pálya, vagy még több eső jön, ezért nagyon fontos volt a megfelelő gumi kiválasztása a megfelelő pillanatban. A csapat nagyszerű döntéseket hozott, és köszönettel tartozok a szerelőimnek is, akik a reggeli baleset után össze tudták szerelni az autómat az időmérő edzésre. A célom a dobogó elérése, hét kocsi van előttem, jó stratégiával bármi lehetséges.

Jenson Button (9.): – Nem tudom, hogy mi történt egészen pontosan az utolsó gyors körömben a harmadik szakaszban, az autó jobb oldalával volt valami gond. Kár ezért, mert addig a pontig remekül alakult a kvalifikációm. A csapat nagyon jól dolgozott, mindig a legjobb gumikat kaptam meg a legjobb pillanatban. A kilencedik helyről indulva nem jók a kilátásaim, de itt bármi előfordulhat a versenyen.

Jean-Éric Vergne (10.): – Az idei szezonban először jutottam be a harmadik szakaszba, jól is alakultak a dolgok, bár annak jobban örültem volna, ha végig esett volna az eső. Versenyről versenyre fejlődünk, és szerintem a versenytempónk még ennél is jobb lesz holnap, úgyhogy jó eredmény elérésében reménykedünk az időjárástól függetlenül.

Nico Hülkenberg (11.): – A harmadik szakasz elérhető lett volna, de későn tettük fel a szuperlágy gumikat, emiatt csak egy gyors kört tudtam futni, ami kevésnek bizonyult. Annak legalább örülhetünk, hogy a folyamatosan változó körülmények között is sikerült távol tartani magunkat a problémáktól. Holnap csupán annyi lesz a dolgom, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a rajtból, és hogy túléljem az első kanyart.

Daniel Ricciardo (12.): – Nagyon szerettem volna bejutni a harmadik szakaszba a változó körülmények között, és erre a lehetőségem is megvolt, de nem voltunk elég gyorsak az intermediate gumikon. A szuperlágy abroncsokon gyorsabbak is lehettünk volna, de nem tudtam rendesen felmelegíteni azokat, talán ha van még egy köröm, akkor ez is ment volna. Úgy éreztem, hogy a versenytempónk jobb, mint az egykörös sebességünk, de nagyon nehéz előzni ezen a pályán.

Romain Grosjean (13.): – Hihetetlen munkát végzett a csapat azok után, ami a harmadik szabadedzésen történt, nagyon hálás vagyok minden egyes szerelőnek. A második szakaszban beragadtam Daniel mögé, így nem tudtam jobb eredményt elérni az egyre jobban felszáradó és begyorsuló pályán. Nagyon frusztráló lemaradni a harmadik szakaszról, de hát ez Monaco, majd meglátjuk, hogy holnap mit tehetünk a versenyen.

Valtteri Bottas (14.): – Szerettünk volna előrébb végezni, de a fejlesztési irányt figyelembe véve jó pozícióban vagyunk. Nehéz verseny lesz, néhány gyors autó mögülünk rajtol, de biztos vagyok benne, hogy sikerül majd előrelépnünk a futamon.

Giedo van der Garde (15.): – Természetesen nagyon örülök, hogy sikerült bekerülnöm a Q2-be, idén először, és szeretnék köszönetet mondani az egész csapatnak. Remek érzés, de ez csak a tanulási folyamat része. Hat verseny alatt egész messzire jutottunk, és itt még nincs vége. Délelőtt Charles-lal együtt szenvedtünk az alulkormányozottság miatt,de délutánra eszközöltünk néhány változtatást, a gumik miatt is, és az eredmény szemmel látható. Egy rövid ideig úgy tűnt, akár még a Q3-ba is bekerülhetünk, de valójában még nem tartunk ott, és a Q2-nek is nagyon örülünk.

Pastor Maldonado (16.): – Az első szakaszban gyorsak voltunk, de a felszáradó pályán már nem volt jó a kocsi, nagyon sokszor blokkolt le az eleje. Úgy gondolom, hogy az első tíz elérhető lett volna, különösképpen akkor, ha vizes marad az aszfalt.

Paul di Resta (17.): – Az intermediate gumik remekül beváltak, de nem reagáltunk elég jól a változó körülményekre, és már nem tudtam visszamenni a boxba friss szett gumikért, amikre szükségem lett volna. Az volt az egyetlen opciónk, hogy kint maradok a pályán, de az abroncsok már teljesen elkoptak, így már nem tudtam javítani az időmön.

Charles Pic (18.): – Először is gratulálni szeretnék Giedónak és az egész csapatnak. Egy kicsit persze csalódott vagyok, amiért nem jutottam be a Q2-be a csapattársammal együtt, de nem sokon múlott, és a csapatnak köszönhető, hogy mindkettőnk számára biztosította az esélyt.

Esteban Gutiérrez (19.): – Csalódást keltő ez az eredmény, mert a formánk nem volt rossz, egyszerűen lassúak voltunk az intermediate gumikon. Nagyon nehéz lesz a verseny, különösen annak tükrében, hogy nagyon nehéz előzni itt.

Max Chilton (20.): – Természetesen jobb helyezés elérésében reménykedtem, mert a rajtpozíció Monacóban kulcsfontosságú. Túl hamar elkoptattam a gumikat, így a száradó pályán már nem tudtam gyorsabb lenni.

Jules Bianchi (21.): – Természetesen reménykedtem a jobb rajtpozícióban, mert Monacóban ez rengeteget számít. Kár érte, mert a holnapi verseny nagyon hosszú lesz. Az időjárás úgy tűnik, jó lesz, és remélem, hogy egy jó első körrel ki tudom használni az összes előttem nyíló lehetőséget.

RAJTSORREND, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1.Nico RosbergnémetMercedes1:13.876átlag: 162.759 km/ó
2.Lewis HamiltonbritMercedes1:13.9670.091 mp h.
3.Sebastian VettelnémetRed Bull-Renault1:13.9800.104
4.Mark WebberausztrálRed Bull-Renault1:14.1810.305
5.Kimi RäikkönenfinnLotus-Renault1:14.8220.946
6.Fernando AlonsospanyolFerrari1:14.8240.948
7.Sergio PérezmexikóiMcLaren-Mercedes1:15.1381.262
8.Adrian SutilnémetForce India-Mercedes1:15.3831.507
9.Jenson ButtonbritMcLaren-Mercedes1:15.6471.771
10.Jean-Éric VergnefranciaToro Rosso-Ferrari1:15.7031.827
11.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:18.3312.343
12.Daniel RicciardoausztrálToro Rosso-Ferrari1:18.3442.356
13.Romain GrosjeanfranciaLotus-Renault1:18.6032.615
14.Valtteri BottasfinnWilliams-Renault1:19.0773.089
15.Giedo van der GardehollandCaterham-Renault1:19.4083.420
16.Pastor MaldonadovenezuelaiWilliams-Renault1:21.6885.700
17.Paul di RestabritForce India-Mercedes1:26.3222.870
18.Charles PicfranciaCaterham-Renault1:26.6333.181
19.Esteban GutiérrezmexikóiSauber-Ferrari1:26.9173.465
20.Max ChiltonbritMarussia-Cosworth1:27.3033.851
21.Jules BianchifranciaMarussia-Cosworthidő nélkül
22.Felipe Massa
brazil
Ferrari
idő nélkül

DRS-ZÓNA

A Nemzetközi Automobil-szövetség a Monacói Nagydíjra csupán egy DRS-zónát jelölt ki, az alagútban ugyanis túl veszélyes lenne a hátsó légterelő kinyitása (az idén csak a Japán Nagydíj lesz még egy DRS-zónás). A szokás szerint a célegyenesben lévő zóna az aktiválási ponttól az első féktávig tart, aki a mérési pontokon (DRS detection) a versenyen egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest, kinyithatja a hátsó légterelőjét, hogy nagyobb legyen a végsebessége. Az idén már az edzéseken is csak itt lehet kinyitni a légterelőt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik