Räikkönen: A kormánnyal babráltam, amikor megcsúsztam

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.15. 11:10
null
Szombaton Daniel Ricciardo volt a legboldogabb Melbourne-ben (Fotók: Action Images)
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, Daniel Ricciardo tökéletesen felnőtt ahhoz, hogy a Red Bullnál szerepeljen, példamutató nyugalmat sugároz. Az ausztrál csapattársa, Sebastian Vettel a Red Bull motorjának szoftverproblémáitól szenved, ezért esett ki a második szakaszban a 2012-es Kínai Nagydíj óta először. A Mercedes pilótái erős versenyre számítanak, az elégedett Fernando Alonso célba akar érni, míg a Williams pilótái száraz versenyt remélnek, amelyen javíthatnak helyezésükön. Alonsót, Vettelt és a 4. rajtkockát megszerző Kevin Magnussent vizsgálták vélt szabálytalanságuk miatt, de felmentették őket.

Lewis Hamilton karrierje 32. rajtelsőségét szerezte Ausztráliában, ahol harmadszor indulhat az élről, és vasárnap 2008 után másodszor is diadalmaskodhat. Az angol a hétvége rossz kezdése után kiegyensúlyozott formát mutat, ha esik vasárnap, ha nem, a verseny esélyesének tekinthető.

„Először vezettem az új autót vizes pályán, szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Nagyon nehéz kezelni az új autókat ilyen körülmények között – mondta Hamilton. – Nehéz volt meghatározni, hogy a vizes pályás vagy az intermediate gumik a megfelelőek, mi nem kockáztattunk. Daniel megtette, és szenzációs munkát végzett, ezzel is megmutatta, hogy mindkét gumitípuson gyorsan lehetett menni a végén. Örülök Danielnek, hogy az első Red Bull-os versenyét ilyen jó helyről kezdi. Remélem, a versenyen jobb idő lesz.”

30. AUSZTRÁL NAGYDÍJ

A helyszín: Melbourne, Albert Park

A pálya hossza: 5303 méter

Kanyarok száma: 16 (6 bal és 10 jobb)
Rajt: vasárnap, 7.00
A verseny hossza: 58 kör (307.574 km)
Gumitípusok: Közepesen kemény, lágy

Körrekord: 1:24.125 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Tavalyi pole pozíció:
1:27.407 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör:
1:29.274 (Kimi Räikkönen, Lotus)
Tavalyi dobogó: 1. Kimi Räikkönen (Lotus), 2. Fernando Alonso (Ferrari), 3. Sebastian Vettel (Red Bull)

Eddigi versenyek Melbourne-ben: 18
Győzelmek a pole-ból: 8
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: David Coulthard (2003) 11.
A legjobb helyezés ausztrál pilótától: 4. (Mark Webber, 2012)

Az időmérő sztárja Daniel Ricciardo volt, az ausztrál az első Red Bull-os versenyén a 2. rajtkockát szerezte meg, ráadásul úgy, hogy simán legyőzte új csapattársát, a vb-címvédő Sebastian Vettelt. Ez tavaly Mark Webbernek csak kétszer sikerült, s bár a német autóját motorproblémák hátráltatták, az önmagában elismerésre méltó, hogy Ricciardo az első rajtkockáért küzdött.

„Nagyon érdekes edzés volt, az időjárás megkeverte a mezőnyt. Minden jól alakult, amikor eleredt az eső, mindenki először vezette az autóját a határon ilyen nehéz körülmények között. Élvezetes volt vezetni az autót és tudni, hogy a köreimmel az első rajtkockáért csatázom – mondta Ricciardo. – Nem tudom, mi történt Seb autójával, két másodperccel lassabb volt nálam. A második helyezésemnek örülök, pár hete nem tudtam volna elképzelni, hogy ez lesz.”

Christian Horner csapatfőnök szerint is szenzációs az ausztrál, aki az egész hétvégén – tükörfordításban – „olyan hűvös volt, mint egy uborka”, azaz rendkívüli nyugalmat sugároz. A Red Bullnál szeretik emlegetni a zöldséget, Vettel két éve ennek nevezte a lekörözöttként neki ütköző Narain Karthikeyant.

Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Már kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

Helmut Marko szerint a tavalyi 19 időmérőn az első háromból csak egyszer kicsúszó Vettel is ott lett volna az élmezőnyben. „Daniel megmutatta, milyen gyors az autónk. Sebastian motorvezérlő szoftvere nem jó, ez hátráltatta őt, semmi más” – mondta Marko.

„Nem örülök, nehéz volt a pályán tartani az autót, sok gondom volt vele – mondta Vettel. – Sok tennivalónk van az autóval, meglátjuk, mire leszünk képesek, a versenyen bármi megtörténhet. Daniel mindenesetre megmutatta, milyen jó az autó, és hogy jók leszünk.”

Nico Rosberg pár másodperccel a vége előtt még a pole pozícióban érezhette magát, de a száradó pályán Hamilton és Ricciardo jobban időzítette az utolsó körét. Rosberg tisztában van vele, hogy a verseny más lesz, többet vár vasárnap.

„Nem tudom, mit csináltak a többiek, de mi eltaktikáztuk. Nem mondanám, hogy nagyon mellélőttünk, csak nem jött ki a lépés. Mindent egybevetve jók voltunk, a harmadik rajtkocka sem rossz, innen lehet egy jó versenyem – fogalmazott Rosberg. – A verseny más lesz, de akkor is sok múlik az időjáráson. Az eső valószínűsége egyre inkább csökken, szárazon nagyon jók lehetünk. Ez a pálya zabálja az üzemanyagot, nagy kihívás lesz.”

Kevin Magnussen élete első F1-es versenyét a negyedik rajthelyről kezdheti, de a dán attól tart, hogy száraz pályán nem lesz ilyen gyors a McLaren-Mercdedes.

„Fantasztikus ez a rajthely, a sikeres felkészülésünk eredménye. A jó szombat azonban csak egy lépés, vasárnap kellene igazán gyorsnak lenni. Szédületes lenne a dobogóra állni, de nem lesz könnyű, száraz pályán nem sok esélyünk van, de ha esik, bármi előfordulhat” – mondta Magnussen, aki ellen az időmérő után vizsgálatot indítottak, mert a gyanú szerint nem lassított a második szakasz végén, amikor Kimi Räikkönen kicsúszása miatt lengették a sárga zászlót. Vettelt is ezzel „gyanúsíttották”, de mindkettejükről kiderült, hogy eléggé elvették a gázt, így megtarthatták rajthelyüket..

Räikkönen magára vállalta a hibáját
Räikkönen magára vállalta a hibáját

Räikkönen több műszaki problémával is küszködött, de nem fogta ezekre a kicsúszását.

„Nehéz ez a hétvége. A sebességgel nincs gond, de a forgalom akadályozott, amikor meg javíthattam volna, a falnak ütköztem. A boxba tartottam, babráltam a kormányon a gombokkal, és egyszerűen megcsúsztam a vizes aszfalton. A verseny más lesz, remélem, előre tudom verekedni magam, csak egy helyet kell javítanom a pontszerzéshez” – mondta a finn.

Fernando Alonsót azért vizsgálták, mert állítólag feltartotta az első szakaszban Esteban Gutiérrezt, de őt is felmentették, ,így nem változott meg a rajtsorrend. A spanyol cseppet sem csalódott az ötödik rajthely miatt. Mint mondta, a Ferrari szinte kizárólag a célba érkezésre összpontosít, az idén nem sok szerepük lesz a rajthelyeknek. A spanyol az időmérő harmadik szakaszát intermediate gumikon kezdte, utána váltott esőgumikra, amikor a többiek fordítva tettek. Ám végül nem feltétlenül ezen múlt.

„Mindent annak szentelünk alá, hogy célba érjünk, és azt hiszem, mindenki más így van ezzel , ez a fő cél – mondta Alonso. – Az időmérő furcsa volt, az első szakasz határeset volt, amikor a körömet futottam, éppen eleredt az eső, hajszálon múlt. Az idény első időmérőjén jó az ötödik rajthely. Ha a versenyen is esik, káosz lesz, de a fogyasztás is megkeverheti a kártyákat. A Mercedes lassulhat tőle, de lassulhatnak mások is.”

Fernando Alonso az időmérőn
Fernando Alonso az időmérőn

Mint az várható volt, a sportfelügyelők engedélyezik Pastor Maldonadónak, hogy induljon a versenyen. A venezuelainak nem volt mért köre az időmérőn, de a 3. szabadedzésen elég gyors volt ahhoz, hogy engedjék rajthoz állni – ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy a jövőben is ilyen engedékenyek lesznek a bírák.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Jean-Éric Vergne (6.): – Szép idénykezdet, mindkét autóval a legjobb nyolc között vagyunk, erre senki sem számított. Gratulálok Danielnek a második rajthelyéhez és Danyiilnak is. Jó, hogy ilyen erős csapatárs került mellém, nem lehet lazítani.
Nico Hülkenberg (7.): – Élvezetes időmérő volt, jól alakult, élveztem. Az autó egyensúlya a vizes pályán is remek, a csapat kiválóan irányított, hogy elkerüljem a forgalmat.
Danyiil Kvjat (8.): – Nem gondoltam volna, hogy az első versenyemet a nyolcadik rajthelyről kezdhetem. Szuper a munka, amit a csapat elvégzett, nagyon örülök.
Felipe Massa (9.): – Két autónk is a legjobb tízbe került, mégis csalódottak vagyunk. Az eső nem segített, száraz pályán előrébb kerültünk volna. Nem a mi autónk a leggyorsabb, de száraz pályán biztosan előrébb tudom verekedni magam.
Jenson Button (10.): – Jól működött az autó, semmi gond a sebességével. Az esőben a leggyorsabbak között voltam, de a végén a sárga zászlók miatt nem volt már esélyem rá, hogy javítsak az eredményemen.
Adrian Sutil (13.): – Az autó még nem olyan jó, mint reméltük, de az időmérőn legalább gond nélkül köröztem, és a második szakaszba jutottam. Talán jobb is lehetett volna, ha nincs a sárga zászló az etap végén.
Kobajasi Kamui (14.): – Tökéletes visszatérés, nemcsak nekem, a csapatnak is kijárt a jó eredmény a pénteki nehézségek után. Az autó ennél sokkal többre képes, ha lenne egy normális péntekünk, hogy beállítsuk, meg is mutatnánk. A holnapi verseny lehet az utóbbi évek egyik legérdekesebb futama.
Valtteri Bottas (15. – büntetés után): – Nem csak számomra voltak nehezek a körülmények, ezért csalódott vagyok, hogy a 10. helyen zártam az utolsó szakaszt. Az autó jó, de nem éreztem rá a vizes pályára való gumikra. Kár a váltócseréért, meglepő azok után, hogy a teszteken minden jól ment.
Sergio Pérez (16.): – Nehéz volt a második szakasz, a vizes pályán egyik köröm sem sikerült jól, ráadásul akkor jöttem a boxba új gumikért, amikor a legjobb volt a pálya. Nem erre számítottam, de visszaküzdöm magam.
Max Chilton (17.): – Az eddigi legjobb F1-es időmérőm volt, remélem, ez jó jel a jövőre nézve. Elégedett voltam a körömmel, de ez a legkevesebb azok után, hogy a szerelők egész éjszaka dolgoztak, és csak két órát aludtak.
Jules Bianchi (18.): – Azok után, hogy jól alakult a hétvégénk, sajnos épp az időmérőn jött elő egy váratlan probléma. Mire sikerült megoldani, esett az eső, így nem volt értelme még egyszer kimenni a pályára.
Marcus Ericsson (19.): – Nyolc tizeddel kaptam ki Kamuitól, ezzel elégedett vagyok, ilyesmire számítottam. Úgy tűnik, sikerült felülkerekedni a problémákon, és teljesíthetjük a versenytávot.
Romain Grosjean (20.): – Nagyon lehangoló ez a hétvége, de kemény munkával visszatérünk. Sok apró hiba hátráltat, a srácok a csapatban jó munkát végeztek, hogy egyáltalán lehetővé tették az elindulást. Fájdalmas az idénynyitó, talán két hét múlva jobbak leszünk.
Pastor Maldonado (21.): – Ez a nap is nehéz volt, csak a derűlátásunk segíthet. Jó látni, hogy másnak is vannak problémái, de keményebben fogunk dolgozni, mint ők. A hajtómű meghibásodása miatt későn indultam, ekkor eleredt az eső, és ennyi volt.
Esteban Gutiérrez (22. – büntetés után): – Kicsit későn mentem ki a pályára, amelyen borzasztó volt a forgalom, a mért körömben négy autót is meg kellett előznöm, és nem éppen a legjobb helyeken értem utol őket. A második körömben az első kanyarban értem utol valakit, több lehetőség pedig nem volt.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
3. Nico Rosberg német Mercedes
4. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari
6. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
11. Kimi Räikkönen finn Ferrari
12. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
13. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
14. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault
15. Valtteri Bottas* finn Williams-Mercedes
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
17. Max Chilton brit Marussia-Ferrari
18. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari
19. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault
20. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
21. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault
22. Esteban Gutiérrez* mexikói Sauber-Ferrari
*váltócsere miatt öt rajthellyel hátrébb sorolták
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDEMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:44.231 átlag: 182.603 km/ó
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:44.548 0.317 mp h.
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:44.595 0.364
4. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:45.745 1.514
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:45.819 1.588
6. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:45.864 1.633
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:46.030 1.799
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:47.360 3.129
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:48.079 3.848
10. Valtteri Bottas* finn Williams-Mercedes 1:48.147 3.916
11. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:44.437
12. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:44.494
13. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:44.668
14. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:45.655
15. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:45.867
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:47.293
17. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:34.293
18. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:34.794
19. Esteban Gutiérrez* mexikói Sauber-Ferrari 1:35.117
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:35.157
21. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:36.993
22. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault idő nélkül
*Bottas és Gutiérrez váltócsere miatt 5-5 rajthelyes büntetést kap.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik