Nicole Kidman nem tette boldoggá Räikkönent… – F1-legek

Vágólapra másolva!
2017.03.27. 13:04
Mint ismert, a Formula–1 Ausztráliában rendezett szezonnyitóján a Ferrari és Sebastian Vettel alaposan meglepte – és legyőzte – a Mercedest, Hamilton második, Bottas harmadik lett. A szurkolók a hosszú szünet után ki voltak éhezve, és bár nem a legeseménydúsabb futamot láthattuk, a maranellóiak győzelme egyértelműen felkavarta az állóvizet. Jöjjenek az F1-legek, idén először!

VÉGE A SZÜNETNEK! Rajongók milliói várták már ezt a pillanatot.VÉGE A SZÜNETNEK! Rajongók milliói várták már ezt a pillanatot.


VILÁGBAJNOKHOZ ILLŐEN. Nico Rosberg vélhetően valahogy így töltötte a hétvégét…

SZTÁRVENDÉG. Nem akárki, bizonyos Nicole Kidman is feltűnt a hétvégén a bokszutcában. Fotózkodott is a Ferrari-pilótákkal – Kimi Räikkönen mintha nem örülne annyira…

APROPÓ, KIMI. A finn pilóta negyedikként ért célba, de nem sok minden történt körülötte – a futam leggyorsabb körét azért megfutotta. Michael Schumacher (77) mögött ezzel a második helyen áll (44) a vonatkozó statisztikában.




HIHETETLEN. Utoljára 2012-ben
vezetett Ferrari-pilóta az összetett versenyben. Mostani győzelmével Sebastian Vettel áll az élen.


RÉSZLETEK.
Az idei szezon közvetítést színesítő grafikái szektorokon belül mikroszektoronként mérik a részidőket, és a részeredmények alapján szinte kanyarról kanyarra mutatják, hányadik helyre jöhet be valaki.


TÚL GYORS. Max Verstappen a futam vége felé közeledve próbálta megfutni a leggyorsabb kört. Egyszer versenymérnökét kérdezte, mennyivel gyorsabb az aktuális rekord az ő idejénél, mire a mérnök annyit reagált: „túl gyors”…


MEGLEPETÉS. „A Ferrari stratégiája jó. Ismétlem: a Ferrari stratégiája jó!”


REMÉNYTELEN. Lewis Hamiltonnal rádión közölték, hogy a verseny szempontjából kritikus lenne, hogy megelőzze Verstappent. Az angol pilóta annyit válaszolt: „Nem tudom, hogy várhatod el, hogy ezt tegyem.”


ELRONTOTTUK. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff érthető okokból nem örült, hogy a bokszkiállások után Sebastian Vettel Lewis Hamilton elé került.


A HÉTVÉGE HANGJA. A tesztek után sejthettük, hogy a McLaren-Honda ebben az idényben sem a világbajnoki címért küzd majd, de Fernando Alonso autójának hangja talán még a legvérmesebb szurkolók hangulatát is lelombozta. A spanyol pilóta kieséséig így is erején felül küzdött a vasárnapi futamon.


HIVATALOS! Alonso erősebb, mint az autója.

NEM JÖTT ÖSSZE. A hazai versenyző, Daniel Ricciardo futamát (vagy akár a hétvégéjét) nagyjából így lehetne összefoglalni egy képen.

HÁRMAS CSATA. A futam egyik leglátványosabb jelenete volt, amikor Esteban Ocon, Fernando Alonso és Nico Hülkenberg küzdött egymással a célegyenes végén.


GYŐZELEM! Tizennyolc hónapja nem láthattuk így ezt a mutatóujjat.


KÖSZ, HAVER! Vettel azért jön eggyel Verstappennek… (Hamilton képtelen volt megelőzni a hollandot, a győztes így kerülhetett az angol pilóta elé)


NEM ROSSZ. Valtteri Bottas a harmadik helyen végzett Ausztráliában – jó bemutatkozás a finntől.



TÉVEDTÜNK… A Mercedes-fanok máris csapatot váltottak?

MÁSODIK. Lewis Hamiltonnak azért van némi oka az örömre: a Mercedes versenyzője Michael Schumacher (142) mögött második helyen áll, immár századik versenyén állt az élen az angol. Ez körökben 3006-ot jelent – 5111-gyel itt is a hétszeres világbajnok a rekorder.


VILÁGBAJNOKOK. Lehet, hogy idén végre nagy csatát láthatunk a négyszeres és a háromszoros győztes között?


VÉGE. Az Ausztrál GP a végéhez ért, két hét múlva Kínában folytatjuk!


33. AUSZTRÁL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (57 kör, 302.271 km)
1.
Sebastian Vettel
németFerrari
1:24:11.670
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 9.975 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 11.250 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 22.393 mp h.
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 28.827 mp h.
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:23.386 p h.
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
10. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1 kör h.
11. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
12. Antonio Giovinazzi olasz Sauber-Ferrari 2 kör h.
13. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 50
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 46
Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 40
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 25
Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 21
Jolyon Palmer brit Renault 15
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 13
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 1 1 1 25
2. Lewis Hamilton 1 1 18
3. Valtteri Bottas 1 1 15
4. Kimi Räikkönen 1 12
5. Max Verstappen 1 10
6. Felipe Massa 1 8
7. Sergio Pérez 1 6
8. Carlos Sainz Jr. 1 4
9. Danyiil Kvjat 1 2
10. Esteban Ocon 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 37
2. Mercedes 33
3. Red Bull-TAG Heuer 10
4. Williams-Mercedes 8
5. Force India-Mercedes 7
6. Toro Rosso-Renault 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik