Monaco: Ahol nincs hibázási lehetőség

Vágólapra másolva!
2012.05.22. 19:37
null
Elképzelhetetlen Monaco nélkül a Formula–1 (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Alig telik el másfél hét Pastor Maldonado és a Williams váratlan spanyolországi diadala óta, s csütörtök délelőtt ismét felbőgnek a V8-as motorok az formaautók királykategóriájában. A gyakorlatiasság mintájának tartott barcelonai aszfaltcsík után a versenynaptár régi fényében ragyogó ékköve, Monte Carlo fogadja a mezőnyt. Egy itteni győzelem felér egy pályafutás megkoronázásával, tévénézők számára is unikális minden egyes futam, függetlenül attól, hogy előzésre nem kínál sok teret a szűk utca pálya. A direkt erre a helyszínre érkező felfüggesztési rendszer mellett az idén debütáló szuperlágy abroncsok hirtelen gumikopása miatt megint csak sötétben tapogatóznánk, ha az erőviszonyokra lennénk kíváncsiak.

Reformhullámok, átszervezések, bajnokok jönnek-mennek, a versenyzés biztonsága fokozódik, a versenygépek voltak már „koporsók" és űrtechnikai színvonalon, Monte Carlo mégis rendíthetetlen elefántcsonttoronyként tartja magát. Monacóban is 25 pontot osztanak ugyan a győztesnek, mégsem tekinthető csak egy normál versenynek a sok közül. Az itteni siker értékét sokkal nagyobbra taksálják, mint bármelyik másik nagydíjét. Éppúgy akadnak olyan versenyzők a győztesek listáján, akik életük egyetlen sikerét a törpehercegségben aratták (Jean- Pierre Beltoise, Olivier Panis, Jarno Trulli), mint ahogy a sportág legendái is szép számban diadalmaskodtak, elég csak az ötszörös győztes Graham Hillre (alias „Mr. Monaco”), a Senna- Prost kettős uralmát hozó 80’-as évekre és Michael Schumacher sikerszériájára gondolni. Hiába érkezett a naptárba számos új utcai verseny, legyen az Valencia vagy Szingapúr, rendezhetik azt éjszaka vagy akár télen, Monaco akkor is Monaco marad, az utcai pályák örök klasszikusa.

CIRCUIT DE MONACO

Hosszúság: 3.340 km
Teljes versenytáv: 78 kör (260.520 km)
Pályacsúcs: 1:14.439 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Időmérőrekord: 1:13.523 (Kimi Räikkönen, McLaren, 2006)

A tavalyi eredmény:

Győztes: Sebastian Vettel (Red Bull; 2:09:38.373)
Pole pozíció: Sebastian Vettel (Red Bull; 1:13.556)
Leggyorsabb kör: Mark Webber (Red Bull; 1:16.234)

Hivatalos honlap: http://www.formula1monaco.com/

Monte Carlo motorsporttörténelme immáron 83 évet ölel fel. 1929-ben a törpeállam motorklubjának vezetője, Anthony Noghès gondolta ki, hogy a mesés tengerparti polisz utcáin dübörögjenek fel a motorok. Az első verseny a brit William Grover- Williams (Bugatti) győzelmével ért véget. Az 1930-as években már a legnagyobb presztízzsel bíró versenyek közé tartozott Monte Carlo. Nem véletlen, hogy a F1-es világbajnoksági sorozathoz is rögtön az első szezonban csatlakozott, a futam Fangio győzelmével ért véget. Négy év pauza után 1955-ben tértek vissza a világ legjobbjai Monacóba, 1955-től kezdve nem akadt már olyan szezon, amiből kimaradt volna a földközi-tengeri miniállam.

A szezon leglassabb pályája, nem tesznek meg összesen 210 kilométert a versenyzők, mégsem érnek célba 1 óra 40 percnél hamarább. A pálya egy hosszú, szűk folyosó, az abroncsok milliméterekkel haladnak el a korlátok mellett. Bukótér gyakorlatilag nincs (leszámítva a Sainte Dévote mellett található „kifutót”, és az alagút végi S-kanyarnál lévő mellékutat), így a legapróbb hibát is kegyetlenül bünteti. Az utcai jelleg olyannyira érvényesül Monacóban, hogy az edzések, versenyek után 2 órával már személygépkocsik foglalják el az aszfaltcsíkot. Mivel az aszfalt tüzetesebb gondozására nincs sem lehetőség, sem akarat (igény annál inkább...), a pálya tele van emelkedőkkel, huplikkal, így leginkább a Rivage-ban és a Casinoban úgy kerülgetik ezeket a pilóták, mint rutinvizsgán az akadályokat szokás. Hagyományosan csütörtökön rendezik meg a „pénteki" szabadedzéseket. Egyrészt az utolsó munkanapon - hétvége előtt - a Riviéra hemzseg a turistáktól, így kell nekik az út, másrészt ezzel a gesztussal akarnak tisztelegni az ősi nagydíjaknak, amiket rendre áldozócsütörtökön tartottak. Szintén tradíció, hogy pódium helyett itt lépcsőre áll az első három helyezett, akik a mindenkori monacói hercegtől vehetik át serlegüket.

A rövidke ívelt célegyenes végén érik el az uralkodócsalád védőszentjéről elnevezett Sainte Dévote-ot, amely egy derékszögű jobbos forduló. A tapadás rendkívül fontos itt, kellő agresszivitással kell ezt a kanyart abszolválni. A túlzott bátorság az elmúlt évek tanúsága szerint könnyen megbosszulhatja magát. Az állítható hátsó szárny önmagában aligha segíti itt az előzést, láttunk már számtalan koccanást ezen a részen. Annyi a könnyebbség, hogy vakmerő féktáv után még mindig a pilóták rendelkezésére áll a bukótér, egy itteni hiba nem feltétlenül végzetes.

Ezt követi a Beau Rivage. Jellegzetes kép, amikor az autók kacsáznak a pálya hepehupás, folyamatosan emelkedő, íves kanyarokkal teli szakaszán. Itt különösen zavaró tud lenni, ahogyan zötykölődik az aszfalton a versenygép, az utcai pályák minden negatívuma összpontosul ezen a szakaszon. A pálya első felében ez az egyedüli egyenesnek nevezhető szakasz, azonban a pályaegyenetlenség miatt még a lekörözés is nehézkes. Groteszk pillanatoknak lehetünk alighanem szemtanúi, amennyire kiegyenlített a középmezőny, nem kizárt, hogy az épp élen állók 6-8 autós bolyokat érhetnek majd utol.

És csak ezután érkeznek el a pálya leglassabb részére, előbb egy bal-jobb kombináció (Massenet és a Casino, mintegy 130-cal bevehető), majd a 80-as jobbos Mirabeau, immáron lejtmenetben a 45 km/h-s Fairmont Hotel Hairpin (korábbi, ismertebb nevén Loews, a jelenkori F-1 leglassabb kanyarja), végül a 64-es Portier (jobb-bal-jobb). A versenygépek kanyarok közti egyenesekben kígyómozgásban kerülgették eddig is a pályaegyenetlenségeket, tavalyi évben ehhez jöttek még a gumifoszlányok. Az ideális nyomvonalon túl gyakorlatilag nem lesz tapadás, így minden apró ívtévesztés komoly következményekkel járhat. Talán emlékszünk meg Fisichella esetére: a Renault akkori olasz pilótája csúnyán benézte a Mirabeau-t, majd mire visszakecmergett nagy nehezen helyére, 4-5 pozíciót vesztett.

VÁLTÁS, VÁLTÁS, VÁLTÁS...
Kanyarok száma: 19 (7 balos, 12 jobbos)
Vezetési irány: óramutató járásának megfelelően
Aszfalt minősége: utcai, egyenetlen, felfestések
Leszorító erő: maximális (kb. 90%)
Leghosszabb teljes gázzal teljesíthető szakasz: 510 m (kb. 8 mp)
Legmagasabb mért sebesség: 286 km/h
Üzemanyag-fogyasztás: 1.72 kg/ kör
Benzinkorrekció: kb. 0.4 sec/ 10 kg
Teljes gázadás: nagyon alacsony (45-52%)
Gumik igénybevétele: közepes (kb. 55%)
Fékek igénybevétele: magas (kb. 80%)
Körönként váltások száma: 54
Felhasználható gumikeverékek: szuperlágy/ lágy
DRS- zóna: célegyenes – Sainte Dévote (kb. 300 m)

Az említett vonatozásnak egy előnye lehet. Amennyiben tartósan ott tud maradni a pilóta az előtte levő szélárnyékában, lehetőség nyílik kihasználni a pálya egyetlen tényleges előzési pontját. Egy jobbos ív vezet az Alagútba, majd onnan kijövet kb. 285 km/h-val csapódnak be a pár éve megújított Nouvelle-sikánba. Elvileg itt kínálkozik igazán lehetőség előzésre egy okos kifékezéssel, de valójában csak lekörözéseknél alkalmas, illetve kellő teljesítménykülönbség kell a pozíciószerzéshez. Az aszfalt minősége itt sem idézi az épített pályákat, aki nem figyel az egyenetlenségekre, könnyen úgy járhat, mint Kimi Räikkönen 2008-ban, amikor is belecsapódott a 4. helyen autózó Sutilba.

Komoly kihívás a versenyzőknek – főleg tűző napsütésben – a századmásodpercek alatt változó látási viszonyok. A fedélzeti kamerás képekből lehet róla sejtésünk, milyen érzés, amikor 250 felett vakuvillanás után egy pillanatra nem látunk semmit. A Nouvelle-sikán rendkívül trükkös, egyben a pálya legrázósabb féktávja. A felújított változat valamivel gyorsabb, ami hosszabb féktávot tesz lehetővé.

Ezt egy viszonylag gyorsabb szakasz követi, a lekörözéseket itt lehet a legkisebb időveszteséggel abszolválni. Egy merész balos (Tabac) és két gyors, közel 200-zal bevehető sikán (Louis Chiron és Piscine azaz Uszoda) vezet a híres La Rascasse-hoz, itt megint csak milliméterek választják el a kasztnit a faltól. Az 50 km/h-val bevehető jobbos visszafordítóhoz köthető Michael Schumacher egyik legvitatottabb manővere: szándékosan, avagy sem, egy rossz kanyarvétel után leparkolt a korlát mellé, így ellenfelei nem tudták teljesíteni gyors körüket. A kigyorsítás itt fokozottan lényeges, hogy megfelelő tempóban lehessen bemenni az Anthony Noghès–sikánon keresztül a célegyenesbe.

Komoly erőpróba vár versenyzőre, technikára, versenymérnökre, stratégára egyaránt. Ezen a pályán az igazán technikás versenyzők szoktak dominálni, lévén itt van a legkiegyensúlyozottabb arányban a pilóta-technika komponens. A nagyon szűk pálya, a kanyaroknál rendre érintett szalagkorlátok, a hibákat kíméletlenül megbüntető kanyarulatok valamint a Formula–1-es pályák viszonylatában legtöbbször használt váltószerkezet mind-mind a pilóta vállára teszi a terhet. Az autó egyensúlya ehhez képest elenyésző tényező. Az aerodinamikával szemben Monte Carlóban nagyobb szerepet kap a mechanikai tapadás, mivel egy jó körhöz elengedhetetlen a kiváló kigyorsítás és a fékstabilitás, a gyors kanyarkombinációk a hercegség utcáin hiányportékának számítanak.

Az aszfalt példátlan egyenetlensége indukálta a csak Monacóra kialakított lágy felfüggesztés használatát, aminek eredményeként egymástól függetlenül mozoghatnak a bal és jobb kerekek. A kormányművet is át kell alakítani ahhoz, hogy megfelelő fordulási szögben be lehessen venni a rendkívül szűk Loewst. A váltó van a legnagyobb terhelésnek kitéve. A körönkénti 52 kapcsolás teljes versenytávot nézve közel 40%-kal nagyobb terhelést jelent az átlagos pályákhoz képest. A motorokkal szembeni legfontosabb követelmény, hogy alacsony fordulatszámon is megfelelően húzzanak. Márpedig eredendően nem erre a feladatra készültek.

Noha a KERS kétségkívül nem erre a "pályára" volt tervezve, a Sainte Dévote, valamint a Portier kigyorsításánál alkalmazható a rendszer. Az állítható hátsó szárny adta mérsékelt előnyökkel ezúttal egy nagyjából 300 méteres zónában lehet majd élni, konkrétan a célegyenesben egészen a Sainte Dévote-ig. A pilóták többsége tavaly egyébiránt szíve szerint teljesen száműzte volna a DRS-t Monte Carlóból. A versenyigazgatóság a középutas megoldás mellett döntött, vagyis sem a szabadedzéseken, sem az időmérőn nem lehet használni a rendszert a Nouvelle-sikán előtti részen.

A Pirelli a szuperlágy és a lágy keverékű gumit szállítja a hétvégére, a leglágyabb specifikáció megjelenése csak tovább színesítheti az összképet. A piszkos, csúszós aszfalton a közepes keverék felmelegítése lehetetlen feladat elé állítaná a pilótákat. Nem mintha így könnyű dolguk lenne, ha belegondolunk, hogy az aszfalt minősége szinte kanyarról-kanyarra változik, ráadásul a közúti jelzéseken is könnyen megcsúszhatnak. A szuperlággyal érdemes lesz körültekintően sáfárkodni, mert az előrejelzések szerint egyetlen határon egyensúlyozó gyors kör után hirtelen romlásra lehet számítani, s aki ezzel a keverékkel teljesíti Q3-as körét, rajt után néhány körrel már elképzelhető, hogy kereket is kell cserélnie. A minden más pályához képest nagyobb jelentőséggel bíró első rajtkocka és az előnyös gumistratégia között nehéz lesz választani, könnyen megkavarodhat a rajtsorrend.

Borongós, esős időjárás köszöntött múlt hétvégén Monacóra, a helyzet érdemben azóta sem változott. Az előrejelzések szerint egész héten kellemes tavaszias hőmérsékletet (18-22 fok között) jósolnak, és nem zárható ki, hogy a délről érkező felhőzetből némi csapadék is hulljon a versenypályára. A csütörtöki szabadedzések idejére 70%, az időmérőre 20-40% eséllyel várnak csapadékot, a futam gyaníthatóan száraz lesz.

BALESETEK MONACÓBAN

Bandini nem élte túl 1967-ben

Tambay szaltója 1986-ban

Caffi kettétört autója 1991-ben

Sato motorja elfüstölt, Fishichella nagyot bukott

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik