Megérte túlbiztosítani – Zsoldos Barna jegyzete

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
2020.07.20. 23:13

Amikor március közepén egy pozitív teszt miatt mindössze néhány órával az Ausztrál Nagydíj kezdete előtt hazazavarták az egész F1-es mezőnyt, a világban pedig napról napra súlyosabbá vált a vírushelyzet, nem gondoltuk volna, hogy négy hónappal később arról számolhatunk be, problémák nélkül, zökkenőmentesen sikerült megrendezni az idény első három versenyét.

Elképesztően hosszú és bizonytalan időszak előzte meg, míg idáig eljutottunk, mert amikor a világot egy teljesen ismeretlen ellenség fenyegeti, természetes reakció a létező legmagasabb szintű biztonsági intézkedések meghozatala. Emiatt heteken-hónapokon át szóba se jöhetett, hogy belátható időn belül bármilyen nemzetközi sporteseményt meg lehessen rendezni, ám ahogy kezdtek egyre inkább körvonalazódni, melyek az általános érvényű, hatékony védekezési eszközök, az F1 irányítói és az első versenyek – így a Magyar Nagydíj – rendezői fáradhatatlan munkával kidolgoztak egy olyan keretrendszert, amelyet működőképesnek ítéltek.

Zárt kapus versenyek, maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés, közlekedési folyosók, elkülönített zónák, korlátozott létszám, egymással nem érintkező csoportok, tömeges tesztelések – csupán néhány abból a rengeteg szigorú szabályból, melyek fényében Ausztria és Magyarország vállalta, hogy beindítja az életet az F1-ben.

Hogy a mindennapi protokollhoz képest túlbiztosítottak az előírások?

Teljesen egyértelmű.

De tényleg nem túlzás kijelenteni, hogy most a 70 éves világbajnoki sorozat fennmaradása függ a minimum 15 idei verseny megtartásától, így az illetékesek egyszerűen nem hajlandók kockáztatni.
Az első három nagydíjhétvégén bőven láttunk megmosolyogtató és groteszk jeleneteket – a spielbergi díjátadó robotok jelentették a csúcspontot... –, miközben az is nyilvánvaló, hogy többször, többen megszegték a szabályokat. Viszont a rendszer összességében mégis működik, hiszen a világ minden tájáról érkező nemzetközi szereplőkkel is sikerült gyakorlatilag vírusmentes övezetté varázsolni mind a spielbergi, mind a hungaroringi létesítményt.

Követendő mintát teremtettünk tehát nyugati szomszédunkkal, amit a folytatás érdekében a briteknek, spanyoloknak, belgáknak és szép sorban a többi rendezőnek is ebben a formában kell majd betartania.

Igen, így. Túlbiztosítva.

Követendő mintát teremtettünk tehát nyugati szomszédunkkal.

Legfrissebb hírek

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
11 órája

Nem örülünk, Vincent – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2026.02.21. 23:44

Világklasszis? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2026.02.20. 23:47

Eljön-e a kikelet? – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.02.19. 23:45

Farkaskaland Razgradban – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2026.02.18. 23:31

Piros-fehér-zöld a zászló – Kovács Erika jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 23:23

Határtalan ambícióval – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 23:59

Védjük meg a magyar sportot! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2026.02.15. 23:43
Ezek is érdekelhetik