Magyar képzésnek köszönheti, hogy Neweyval dolgozik

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2015.07.23. 12:17
null
Kling Sándor magyarországi képzésnek és saját kitartásának köszönheti, hogy ma már az álommunkát végzi (Fotó: Red Bull)
Gépészmérnökként anyagtudományból szerzett doktori címet, miközben az úgynevezett Formula Student program résztvevőjeként elindult a Formula–1 felé vezető úton. Kling Sándor végig is járta az utat, olyannyira, hogy február óta a Red Bull főhadiszállásán dolgozik, az alkatrészek anyagát szilárdság és rugalmasság szempontjából vizsgálja.

 

– Hogy lehet magyarként bekerülni egy F1-es élcsapat mérnöki gárdájába?
– A Budapesti Műszaki Egyetemen alakult egy Formula Student csapat, amelyben a kezdet kezdete óta benne voltam, és részben a doktori tanulmányaimat is azért kezdtem el, hogy a közelében maradhassak a projektnek – mondta a Nemzeti Sportnak a 29 éves Kling Sándor. – Belemélyedtem a kompozit anyagok tervezéselméletébe, termékek és alkatrészek méretezésébe és gyártástechnológiáiba, amit nagyon megszerettem, Magyarországon máshol pedig nemigen láttam lehetőséget versenyautó alkatrészeinek tervezésére és tesztelésére. Aztán amikor közeledtem a doktori tanulmányaim végéhez, úgy döntöttem, megpróbálom felvenni a kapcsolatot az F1-es csapatokkal is. A német Formula Student-versenyen a Red Bull egyik mérnöke volt a főbíró, akit szintén megkerestem, és amikor megüresedett egy pozíció az istállónál, felkerestek, hogy várnak egy interjúra a csapathoz.

MI IS AZ A FORMULA STUDENT?
Interjúnkban Kling Sándor többször is említi, hogy a Formula Student kitűnő alapot biztosított számára a továbblépéshez, ám kevesen tudják, mi is a sorozat lényege. Nagyon leegyszerűsítve mérnökhallgató diákok versenye ez, amelyben a résztvevők a saját maguk által tervezett és legyártott formulaautókkal csapnak össze. A hangsúly azonban nem a kerék kerék elleni küzdelmen van, hanem az alkalmazott technológiákon, és hogy a konstruktőrök minél hatékonyabb autókat építsenek a megadott technikai szabályzaton belül. Az országokon átívelő sorozat versenyein statikus, valamint dinamikus számok szerepelnek. Előbbi során a csapatoknak be kell mutatniuk az üzleti tervüket a kalkulált költségekkel, valamint a tervezési megoldásokat, a bírák pedig a projekt hatékonysága alapján osztanak pontokat. Utóbbinál már tényleg az autó tulajdonságait tesztelik, amely során mérik – többek között – a gyorsulást, a kanyarodási sebességet, valamint az egyéb menetdinamikai tulajdonságokat, valamint a fogyasztást egy erre a célra kialakított meglehetősen technikás pályán.

– Hogy zajlott a felvételiztetés?
– A felvételi interjú a Red Bull székhelyén zajlott, és a szakmával kapcsolatban nagyon lényegre törő kérdéseket kaptam, ezután azt mondták, hogy majd értesítenek a döntésről. Amikor jött a hívás, épp a metrón utaztam, mire az utasok között úgy kezdtem örülni, mintha az ötös lottót nyertem volna meg. Január első hetében kaptam a jó hírt, és február elejétől kezdtem el dolgozni.

– Mi a feladata a csapatnál?
– A pozícióm angol neve structures analyst. Aki itt dolgozik, az a szilárdsági méretezéssel foglakozik, ami fém- és kompozit alkatrészekre is vonatkozik: megvizsgáljuk az alkatrészeket szilárdság és rugalmasság szempontjából. Ebbe a váz részeitől kezdve a motoralkatrészeken, aerodinamikai elemeken vagy a futómű alkatrészein át minden beletartozhat. A kompozit alkatrészeknél fontos szerep hárul ránk, hogy az adott elemeket minél könnyebbre tervezzük meg.

– Milyen struktúrában zajlik a munka?
– Ami az én munkahelyemet illeti, a legtöbb mérnök egy légtérben dolgozik, de külön megvannak a részlegek, hogy ki mivel foglalkozik. Ez már a Formula Studentnél is hasonlóan működött, az egyik csoport a vázzal, egy másik a felfüggesztéssel, a harmadik a kompozit alkatrészekkel foglalkozik, és így tovább. Elég világos a hierarchia, minden csoportnak van egy vezetője, akik már Rob Marshall-lal is közvetlen kapcsolatban vannak. Rob a legmagasabb rangú technikai főnökök egyike Adrian Newey alatt.

– Ezekkel a nagynevű sztártervezőkkel naponta találkozik?
– Igen, ők is ugyanúgy jönnek-mennek köztünk, ahol én dolgozom. Amikor találkozunk, köszönni is szoktunk egymásnak. Az összes iroda egy helyen van, a helyemről rálátok az övékére is. Szoktam látni például Neweyt munka közben, ahogy kézzel rajzol.

MAGYAROK AZ F1-ES CSAPATOKNÁL
Noha Kling Sándor az egyetlen magyar, aki jelenleg konkrét alkatrészeket tervez F1-es autókhoz (és az egyetlen, aki magyar képzésből került a Formula–1 mérnöki világába), rajta kívül több honfitársunknak is sikerült elhelyezkednie a világbajnoki sorozat csapatainál. A Red Bull gyárában például rögtön két magyart is találunk, hiszen Klingen kívül egy másik remek mérnök, Hegedűs Andor is a négyszeres világbajnoknál dolgozik – ő a csapat bokszfelszerelésének részeit, valamint az autó beállításához és szervizeléséhez szükséges eszközeit tervezi. Szintén fontos mérnöki szerep hárul a Williamsnél dolgozó István Gézára, aki az Advanced Engineering részleg munkatársaként roppant szerteágazó projekteken tevékenykedik az energiatárolástól kezdve a repüléstechnológiákig – az itt dolgozók feladata, hogy az F1-es technológiákat minél hatékonyabban átültessék más iparágakba, emellett azonban a sportági részre is teljes rálátásuk van. Ami a versenyekre utazó brigádot illeti, szintén a Red Bull a „legmagyarabb" csapat – az energiaitalos istálló motorhome-jában Köbli Lajos szakács felel a menüért, míg Borsos Vanda és Czvetkó Nikolett többek között a vendéglátó részleget irányítja.

– Milyen érzés volt úgy munkába állni, hogy már az F1-történelem egyik legjobb tervezőmérnökének a kollégája?
– Tán mondanom sem kell, hihetetlen érzés volt az első hetekben munkába érkezni. Mindennap úgy léptem be az irodába, hogy arra gondoltam: „Úristen, ezt nem hiszem el!"

– Az eddigiek alapján beváltotta a munka a hozzá fűzött reményeket?
– Sokkal többet is nyújtott, mint amire számítottam. A technika abszolút csúcsát alkalmazzuk mind a mérnöki, mind a gyártási megoldásokban, és noha már lassan fél éve vagyok itt, minden egyes nap úgy érzem, hogy tanultam valami újat. Ebben az iparágban nagyon fontos, hogy minél gyorsabban minél jobb eredményt tudjunk elérni, ez pedig megköveteli a leghatékonyabb eszközöket és a legmodernebb megoldásokat.

– Melyek a távolabbi céljai? Szeretne esetleg a nagydíjakra is a csapattal utazni?
– Ez nem tartozik a céljaim közé, mert teljesen másfajta életformát követel meg. Szeretek a tervezőközpontban dolgozni, és így a családommal lehetek. Az utazó csapat munkája teljesen más jellegű, más szakterület, ebbe egyelőre nem szándékozom belemerülni.

– Ott lakik Milton Keynesben?
– Igen, a feleségemmel együtt vagyunk kint, és mindenképp olyan helyre akartam költözni, amely közel van a gyárhoz, mert szeretnénk minél többet együtt lenni.

– Mit javasol azoknak a magyaroknak, akik szeretnének bekerülni valamelyik F1-es csapathoz?
– Kitartás mindenképpen kell hozzá. Ide nagyon sok gyakornok kerül be szakmai gyakorlatra akár csak néhány hónapra is, de ha a főnökök elégedettek a teljesítményükkel, akkor a későbbiekben fel is veszik őket – erre többször láttam már példát. Ahhoz azonban, hogy bekerüljön valaki, a szakmai tudáson felül szükség van egy átfogó kép ismeretére, és a Formula Student ehhez remek képzőműhely. Ott meg lehet tanulni, hogy működik egy ilyen csapat, meg lehet ismerkedni a legfejlettebb módszerekkel, és nagyon sok mindent el lehet lesni másoktól a versenyeken. Én is rengeteget tanultam a bíráktól és a többi csapat módszereiből.

– Akkor a magyar mérnököknek azt az utat ajánlaná, amit ön bejárt?
– Részben, mert munkakeresés közben sokszor azt a választ kaptam, hogy az F1-be kerüléshez elengedhetetlen egy alacsonyabb kategóriás csapatban szerzett tervezési tapasztalat. Szerintem mindkettő működőképes út, viszont ha valaki meg tud csípni egy olyan szakmai gyakorlatot, amiről az előbb beszéltem, sokkal nagyobb esélye lesz bekerülni. Az ilyen jellegű képzés egyébként nagyon jó a Műszaki Egyetemen, az elméleti háttérben sosem éreztem azt, hogy elmaradásom lenne, és a felvételi procedúránál is elsősorban erre kíváncsiak. Persze szükségem volt azokra a tapasztalatokra is, amelyeket a Formula Studentben szereztem meg, de az elméleti tudás is fontos.

A Magyar Nagydíjra belépők kaphatók a jegyed.hu oldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik