Lauda: Életemben nem láttam még ilyen jó teljesítményt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 14:59
null
Lewis Hamilton nem adott esélyt riválisainak, Niki Lauda szerint mindent tökéletesen csinált (Fotók: Hegedüs Gábor)
Niki Lauda azt mondta, még sohasem látott nézőként olyan teljesítményt Formula–1-es pályán, mint amilyennel Lewis Hamilton megnyerte a vasárnapi Magyar Nagydíjat. A Ferrarinál közben nagy a búslakodás, a Scuderia vezetői is elismerték, hogy a Kanadai Nagydíj óta lejtőn van a csapat, de abban bíznak, sikerül kikecmeregni a gödörből.

A vasárnapi Magyar Nagydíj után nem kérdés, hogy a futamot megnyerő Lewis Hamilton volt a verseny hőse, mert bár a pole pozícióból rajtolva győzött, a diadal érdekében elképesztő előzéseket is bemutatott, kerékcseréi után Jenson Buttont és Mark Webbert is képes volt megelőzni a Hungaroringen, ahol még mindig pokolian nehéz előzni.

 

SZAVAZÁS

A Magyar Nagydíj megnyerése után mire lesz képes Lewis Hamilton az F1-es idény hátralévő részében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Miközben a szakértők többsége elismerően beszélt a Mercedes-pilótáról, Niki Lauda, a csapat elnöke egészen odáig ment, hogy nézőként élete legnagyobb élményének nevezte a 28. Magyar GP-t, vagyis Hamilton vezetését.

„Azért nyert, mert szenzációsan vezetett – mondta Lauda. – Életemben nem láttam még olyan jó teljesítményt F1-es futamon, mint most Lewistól. Aki az útjába került, megelőzte, fékezhetetlen volt. A Mercedes nem volt annyira gyors, mint a Red Bull, de most Lewis jelentette a különbséget, sebességével és azzal, hogy senkit sem tűrt meg maga előtt, tisztán előzött meg mindenkit. Kivételes volt, amit tett.”

DICSÉRET ZANARDITÓL
Lewis Hamiltont sokan dicsérték a hétvégén. A legnagyobb dicséret azonban talán a 2001-es versenybalesetben mindkét lábát elveszítő Alex Zanarditól jött a Twitteren: „Ha választanom kellene két átlagos láb vagy Hamilton egyik lába között, utóbbit szeretném” – írta a paralimpiai bajnok olasz. Ráadásul még a rajt előtt!

A Mercedes győzelmében az volt talán a legfurább, hogy az év legmelegebb versenyén született meg, olyan körülmények között, amelyek egészen eddig a napig nem kedveztek a Mercedes autóinak. Ross Brawn csapatfőnök, bár a legszebb hungaroringi győzelmének tartja az ideit, nem mert arról beszélni, hogy mostantól milyen esélyekkel csatázik Hamilton a világbajnoki címért.

„Majdnem ötven pont a hátránya Vettellel szemben, ami határeset. Nyílttá tehetjük a vébét, semmiképpen sem adjuk fel – mondta Ross Brawn. – A pénteki szabadedzéseken nagyon jól megszerveztük a csapat programját, lépésről lépésre fejlődtünk. Ha képesek leszünk ezt megismételni, további versenyeket nyerhetünk, ha máshol nem jön be ez a munkamenet, nem lesz ilyen. Ám ami legalább ennyire fontos, és most nem sikerült, hogy mindkét autót a célba juttassuk.”

Cikkek, eredmények: minden a 28. Magyar Nagydíjról
Cikkek, eredmények: minden a 28. Magyar Nagydíjról

Brawn elmondta, nagy kő esett le a szívéről azzal, hogy Hamilton versenyt tudott nyerni, hiszen sokan kritizálták a McLaren elhagyása miatt. „Hitt bennünk, és azon leszünk, hogy ez a bizalom többszörösen megtérüljön.”

Amilyen izgatottak lettek a Mercedesnél Hamilton győzelme miatt, annyira elkeseredtek a Ferrari szurkolói azért, mert Fernando Alonso esélytelen volt a dobogóra kerülésre, és további pontokat vesztett Sebastian Vettellel szemben a vb-csatában.

„Már a versenyhétvége előtt tudtuk, hogy nem lesz jó esélyünk a győzelemre, a remek idénykezdet után ugyanis visszaesett a tempónk a riválisainkhoz képest – ismerte el Stefano Domenicali csapatfőnök. – Most az a legfontosabb, hogy nyugodtan értékeljük a helyzetet, a mostani csalódottság nem uralkodhat el a csapaton, mert úgy nem lehet a feladatokra összpontosítani. Szerencsére több hetünk van arra, hogy megtaláljuk a megoldást. Bízom a csapatban, arra számítok, hogy át tudunk lendülni ezen a holtponton.”

Az F138-as gyenge teljesítménye Pat Fry technikai igazgatót sem lepte meg, a szélcsatorna ugyanis a jelek szerint megint ugyanúgy fals adatokkal szolgál, mint a korábbi években.

„A fejlesztéseink üteméből adódóan tudtuk, hogy a Brit, a Német és a Magyar Nagydíjból álló ciklus nem lesz sikeres számunkra, és nem is tudtunk a dobogóét csatázni. Hiába választottunk volna agresszívabb stratégiát, akkor sem lehetett volna támadni. Mindkét pilótánk kihozta a versenyből a maximumot, főleg Felipe, aki már az első körtől törött első vezetőszárnnyal versenyzett. Ez a verseny tökéletes volt a kármentés szempontjából, nem veszítettünk sokat a vb-n, de ahhoz, hogy valóban esélyünk legyen, jelentős javulást kell mutatnunk. A nyári szünet utáni két verseny a Hungaroringtől teljesen eltérő pályán lesz, azokon meg kell mutatkoznia a kemény munkánknak” – mondta Fry.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik