Idáig jutottunk: Hamiltonnak szurkolnak a spanyolok

Vágólapra másolva!
2010.11.13. 19:08
null
Ez is bekövetkezett: Alonso (jobbra) és a spanyol közönség Hamilton győzelméért szurkol (Fotó: Action Images)
Sebastian Vettelnek nyernie kell, de ő is tehet azért, hogy a páholyban lévő Fernando Alonsót támadják a mögötte haladók, hiszen csak így lehet esélye a vb-cím megszerzésére. Mark Webbernek a pályán kell megelőznie a spanyolt, míg a futamgyőzelemre hajtó Lewis Hamilton életében először élvezi a spanyol szurkolók – nem éppen önzetlen – támogatását.

Az elmúlt héten rengetegen gondolták úgy, hogy az Abu-dzabi Nagydíjon a múlt vasárnapi interlagosi viadalhoz hasonlóan a három legjobb formában lévő pilóta Sebastian Vettel, Mark Webber, Fernando Alonso sorrendben vág neki az utolsó köröknek, és bár a német versenyző nem mondta ki, azt sugallta, hogy ebben az esetben maga elé fogja engedni csapattársát. (Vettel ugyanis hiába nyerne, ha Alonso az első négyben van, a spanyol a világbajnok – viszont ha Webber nyer, Alonsónak már nem elég a harmadik hely, és a konstruktőr-vb-cím után az egyéni is az osztrák istállóhoz kerül.)

AZ ÁLLÁS 
1. Alonso 246
2. Webber 238
3. Vettel 231
4. Hamilton 222

Az időmérő edzés után azonban úgy tűnik, minimális az esély arra, hogy Vettelnek a hajrában Webber elengedésén kelljen töprengenie, hiszen amíg a német az első rajtkockából indulhat a magyar idő szerint vasárnap 14 órakor rajtoló futamon, az ausztrálnak csak az ötödik rajtkocka jutott. A két Red Bull-pilóta között három világbajnok, Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Jenson Button foglal helyet a rajtrácson, rajtuk kell átverekednie magát Webbernek, ha Vettel mögé akar érni.

Hiába tartják a Red Bullt a legerősebb autónak, a végsebessége a Ferrariétól és a McLaren-Mercedesétől is elmarad, azaz a valós előzési pontoknál nem sok esélye van arra, hogy előre verekedje magát.

Mark Webber: – Valahogy nem volt meg a sebességem a jobb rajthelyhez. Bár kicsit csalódott vagyok, nem reménytelen a pozícióm. Hosszú lesz a verseny, amely a kockás zászlóig tart. Sok minden történhet, igaz, jobb rajthelyről indulva sokkal biztatóbb lenne a helyzetem.

Talán akkor lehet erre lehetősége, ha Vettel, abban a reményben, hogy Alonso visszaeshet az ötödik hely környékére, annyira lelassítja a tempót, hogy hosszú sor gyűljön fel mögötte, és támadhassák egymást a pilóták. Vettelnek így több esélye lenne a vb-címre, mint akkor, ha elhúzna az elején, s mögötte szétszakadna a mezőny, és Alonso kényelmesen beautózna, mondjuk, a harmadik vagy a negyedik helyen a célba.

Vettel talán akkor is bevállalja ezt a stratégiát, ha az agresszív Hamilton autózik majd mögötte a nagy végsebességű McLarennel. (Emlékezhetünk, Héctor Faubel hasonlóval próbálkozott Talmácsi Gábor ellen a 2007-es valenciai motoros idényzárón, és kis híján be is jött neki.) Christian Horner Red Bull-csapatfőnök szerint Vettel nem fog belemenni ilyen kockázatos játékba.

„Sebastiannak egyszerű a feladata: le kell hajtania a fejét, és nyomnia a gázt – mondta Horner. – Marknak viszont Alonso elé kell kerülnie, nem engedheti meg magának, hogy a spanyol mögött érjen célba. A pályán kell megelőznie, máshogy nem juthat előre. Mindenekelőtt jó rajt kell, valamint gyors kerékcserék, ezeken semmi sem múlhat. A szuperlágy gumik gyorsan kopnak, de a szabadedzéseken tudtunk spórolni, nem lehet gondunk ezzel."

Sebastian Vettel: – Tegnap is láttuk, milyen sokat változik a pálya állapota a délutáni és az esti edzés között, fel voltam készülve rá, hogy sokkal szorosabb lesz a csata, mint a harmadik szabadedzésen. Nehéz volt megszereznem a pole pozíciót, ahhoz, hogy sikerüljön legyőzni a rivális csapatok pilótáit, valóban a maximumot kellett nyújtanom. Az is kellett hozzá, hogy változtassunk a kocsin a pénteki edzésekhez képest. A verseny hosszú lesz, meg kell tartanom a pozíciómat, és meg kell ismételnem a tavalyi győzelmet. Aztán meglátjuk, a többiek hol végeznek.

Vettel szerint az időmérő azért lett ennyire szoros (31 ezreddel verte meg Hamiltont), és Webber azért lett csak az ötödik, mert a Red Bull számításai szerint a szuperlágy gumik a második vagy a harmadik mért körben kerültek a legjobb állapotba, és ezért a záró szakaszban mindketten csak egyszer mentek ki a pályára, míg a McLaren és a Ferrari két-két rövid menetet vállalt be.

„Talán gyorsabbak lettünk volna két rövid menettel, mint egy hosszúval. Azt hittük, a naplemente után lehűlő aszfalton lassan melegszenek fel a gumik, pedig nem így történt. De ez már utólagos bölcsesség" – mondta Vettel, aki büszke az idényben felhalmozott tíz rajtelsőségére (legutóbb 2001-ben nyert egy pilóta legalább 10 időmérőt, Schumi 11-et), és úgy véli, ha a világbajnoki cím is az övé lesz, az már csak hab lesz a tortán.

Alonso viszont kiváló helyzetben van, hiszen a harmadik helyről indulva két feladata van: maga mögött tartani Webbert, illetve az első négy között célba érni. Ha mindkettőt megvalósítja, biztosan világbajnok lesz, ha nem, másokon is múlik, hogy világbajnok lesz-e. Alonso ugyan azt állította, hogy az időmérő semmit sem változtat az előző napok állapotához képest, boldog amiatt, hogy nem sajátította ki az első rajtsort a Red Bull.

Fernando Alonso: – Remélem, Lewis a rajtnál megelőzi Sebastiant, és megnyeri a versenyt. Örülök az időmérő eredményének, hiszen attól tartottam, hogy a Red Bull megszerzi az első két rajtkockát, aztán a versenyen eltűnnek az autói a messzeségben. Így viszont bizakodóbb lehetek. A lényeg, hogy nem szabad hibáznunk, és óvatosan kell rajtolnunk, mert nem az első kanyarban dől el a világbajnokság. A rajtnál sokat nem lehet nyerni, de mindent el lehet veszíteni.
LEHETŐSÉGEK A VILÁGBAJNOK-AVATÁSRA 
Alonso világbajnok, ha…
…nyer vagy második
…harmadik vagy negyedik, és Webber nem nyer
…ötödik, és Vettel vagy Webber nem nyer (ha Vettel nyer, azonos pontszámmal zárnak, ugyanannyi 1., 2. és 3. helyezéssel – a 4. pozíciók tekintetében Vettel 3–2-re nyer)
…hatodik, Webber legfeljebb harmadik, és Vettel nem nyer
…hetedik vagy nyolcadik, Webber nem dobogós, és Vettel nem nyer
…kilencedik, Webber legfeljebb ötödik, és Vettel legfeljebb harmadik
…tizedik, Webber legfeljebb hatodik, és Vettel legfeljebb harmadik
…nem szerez pontot, és Webber legfeljebb hatodik, Vettel legfeljebb harmadik, Hamilton pedig nem nyer
(Ha egyik riválisa sem nyer, egyenlő pontszám esetén Alonso 5 győzelmének köszönhetően világbajnok.)
Webber világbajnok, ha…
…nyer, és Alonso nem második
…második, Alonso legfeljebb hatodik, Vettel pedig nem nyer (ha Vettel nyer, azonos pontszám alakul ki kettejük között, de a németnek öt győzelme lesz az ausztrál 4-ével szemben)
…harmadik, Alonso legfeljebb hetedik, Vettel pedig nem nyer
…negyedik, Alonso legfeljebb kilencedik, Vettel pedig nem nyer
…ötödik, Alonso legfeljebb tizedik, Vettel pedig legfeljebb harmadik
(Ha Webber és Vettel sem nyer, de azonos pontszám alakul ki közöttük, az ausztrál több második helyezésének – jelenleg 4–2-re állnak e tekintetben – köszönhetően világbajnok lesz)
Vettel világbajnok, ha…
…nyer, és Alonso legfeljebb ötödik
…második, Alonso legfeljebb kilencedik, Webber pedig legfeljebb ötödik
Hamilton világbajnok, ha…
…nyer, Alonso nem szerez pontot, Webber legfeljebb hatodik, Vettel pedig legfeljebb harmadik

Hamilton is érzi, hogy jó esélye van a győzelem megszerzésére. A számok mellette szólnak, az idén ugyanis háromszor indult az első sorból, s mindháromszor meg tudta nyerni a futamot – kétszer a második rajtkockából rajtolva. Ráadásul azt is tudja, hogy nagy szívességet tehet egykori csapattársának a két Red Bull legyőzésével.

„F1-es pályafutásom során először érzem azt, hogy a spanyol szurkolók az én győzelmemet akarják" – mondta a McLaren új hátsó légterelőjének köszönhetően felgyorsuló Hamilton, akinek az időmérő második szakaszában volt egy kisebb incidense Felipe Massával. A tréning után mindkét pilótát beidézték a sportfelügyelőkhöz, de egyiküket sem marasztalták el.

Lewis Hamilton: – Régóta nem sikerült ilyen jól az időmérőm, az autó tökéletes volt, és ki is hoztam belőle a maximumot. A versenyen mindent beleadok, az elsődleges célunk, hogy megőrizzük előnyünket a konstruktőrök pontversenyében a Ferrari előtt, a második helyezés ugyanis nagyon értékes. Ami az egyénit illeti, nincs vesztenivalóm, csak nyerhetek a holnapi futamon.
HAMILTON ÉS MASSA ESETE
 
   
ABU-DZABI NAGYDÍJ
A RAJTSORREND
  1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:39.394
  2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:39.425
  3. Fernando Alonso Ferrari 1:39.792
  4. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:39.823
  5. Mark Webber Red Bull-Renault 1:39.925
  6. Felipe Massa Ferrari 1:40.202
  7. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:40.203
  8. Michael Schumacher Mercedes 1:40.516
  9. Nico Rosberg Mercedes 1:40.589
10. Vitalij Petrov Renault 1:40.901
11. Robert Kubica Renault 1:40.780
12. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:40.783
13. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:40.914
14. Nick Heidfeld Sauber-Ferrari 1:41.113
15. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:41.418
16. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:41.642
17. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:41.738
18. Sébastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:41.824
19. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:43.516
20. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:43.712
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:44.095
22. Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:44.510
23. Bruno Senna Hispania-Cosworth 1:45.085
24. Christian Klien Hispania-Cosworth 1:45.296
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik