Hivatalos, hogy Heidfeld helyettesíti Kubicát

Vágólapra másolva!
2011.02.16. 19:11
null
Heidfeld (képünkön) helyettesíti a sérült Kubicát (Fotó: Reuters)
A Formula–1-ben szereplő Renault-istálló hivatalosan bejelentette, hogy Nick Heidfeld helyettesíti a ralibalesetben súlyos sérüléseket szenvedő Robert Kubicát. A német pilóta már a barcelonai tesztelésen is a Renault pilótájaként vesz részt a héten.

Nick Heidfeld meggyőzte a Renault-istálló vezetőit a jerezi tesztelésen, és a csapat most hivatalosan is bejelentette a német pilóta szerződtetését, aki nagyon örül, hogy megkapta a munkát.

„Jobban örültem volna, ha más körülmények között térhetek vissza a Formula–1-be, de büszke vagyok, hogy megkaptam a lehetőséget. Minden nagyon gyorsan történt, de lenyűgözőnek találtam, amit eddig láttam és az emberek hozzáállását Enstone-ban" – mondta Heidfeld.

„Nagyon élveztem a jerezi tesztelést a múlt héten, jól ment a munka a srácokkal. Jó érzéseim vannak az autóval kapcsolatban, amely nagyon innovatív. Roppant motivált vagyok, alig várom a szezon kezdetét" – tette hozzá.

Eric Boullier, a Renault csapatfőnöke örül, hogy sikerült megtalálni Kubica helyettesét, szerinte Heidfeld az ideális beugró, mivel tapasztalt versenyző. 2000-ben debütált a száguldó cirkuszban, s eddig 172 rajttal büszkélkedhet. Győzelme még nincs, legjobb eredménye a 2. hely (nyolc alkalommal). Nála több rajtja a nyeretlenek közül csak egyetlen embernek, az olasz Andrea de Cesarisnak (208) van az F1-ben.

„A csapat nagyon nehéz heteken van túl, gyorsan kellett reagálnunk. Adtunk Nicknek egy esélyt Jerezben, és ő lenyűgözött minket. Gyors, tapasztalt és nagyon jól ért a technikai dolgokhoz. Mindig azt mondtuk, hogy tapasztalt versenyzőre van szükségünk, ő ideális erre a munkára. Nagy örömmel köszöntjük Nicket a csapatban, és jó szezonkezdést várunk Bahreinben vele és Vitalijjal" – mondta Eric Boullier.

Mint ismert, Kubica súlyos balesetet szenvedett egy raliversenyen, és biztosan nem épül fel a világbajnokság rajtjáig. A napokban már biztosnak tűnt, hogy Heidfeld helyettesítheti a lengyel pilótát, ám tegnap olyan hírek láttak napvilágot, hogy Kubica az olasz Vitantonio Liuzzit szerette volna helyettesének.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik