Hamilton győzelme a második legjobb hír Räikkönen számára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.22. 16:20
null
Az időmérő és a rajt is fontos lesz – Hamilton vagy Rosberg nyer a Hungaroringen? (Fotók: Action Images)
Akármennyire is borítékolható idén versenyről versenyre a Mercedes kettős győzelme, a Magyar Nagydíj mindig magában hordozta a meglepetéseket. A belga Thierry Boutsen 1990-es, Fernando Alonso 2003-as vagy Daniel Ricciardo tavalyi győzelme, Damon Hill „majdnem sikere” 1997-ből ugyanolyan szenzációs volt, mint Michael Schumacher 2005-ös vagy Alonso 2009-es pole pozíciója. Akkoriban már egyikre sem számított senki sem. Az idén ki lepheti meg az esélyeseket? Nyer-e ötödször Lewis Hamilton, s ha igen, ötödször is ugyanaz lesz mögötte a második? Az F1-es mezőny magyarországi és idei formája alapján latolgatjuk az esélyeket.

 

LEWIS HAMILTON (brit, Mercedes, 194 pont)

A Magyar Nagydíjon: 8 rajt, 4 győzelem (2007, 2009, 2012, 2013), 4 pole pozíció (2007, 2008, 2012, 2013)
A kétszeres világbajnok igazi Hungaroring-specialista, Michael Schumacherrel holtversenyben a legtöbbszörös győztes a Magyar Nagydíjon. Amikor nem gátolta műszaki hiba a versenyen vagy az időmérőn, nyerni tudott, leszámítva 2011-et, amikor a változó körülmények kifogtak rajta. Tavaly az időmérőn leégett a motorja, de a mezőny végéről rajtolva is legyőzte csapattársát.

Az idén: 5 győzelem (Ausztrália, Kína, Bahrein, Kanada, Nagy-Britannia), 8 pole pozíció (Ausztrália, Malajzia, Kína, Bahrein, Monaco, Kanada, Ausztria, Nagy-Britannia)
Az időmérőkön verhetetlen az angol, Nico Rosberg csak Barcelonában tudta legyőzni egy körön. A versenyeken szinte garantálva van, hogy az első kettőben végez, egyedül Monacóban szorult a harmadik helyre máig érthetetlen kerékcseréje miatt.

Várakozás: Hamilton a Magyar Nagydíj fő esélyese, vasárnap újabb lépést tehet harmadik világbajnoki címe felé, és maga mögött hagyhatja Schumachert a Hungaroring győzelmi örökrangsorában.

NICO ROSBERG (német, Mercedes, 177)

A Magyar Nagydíjon: 10 rajt, legjobb helyezés: 4. (2009, 2014), 1 pole pozíció (2014)
A német pilóta 2005-ben GP2-es pilótaként második lett a Hungaroringen, az F1-ben még sohasem állt dobogón a Magyar Nagydíj után. Tavaly hatalmas lehetősége volt a győzelemre, de hiába indult az első helyről úgy, hogy Hamilton a mezőny végéről rajtolt, egy rossz időben érkező biztonsági autó nemcsak a győzelemtől fosztotta meg, hanem a dobogótól is.

Az idén: 3 győzelem (Spanyolország, Monaco, Ausztria), 1 pole pozíció (Spanyolország)
Mivel a Mercedes ideális körülmények esetén megközelíthetetlen a riválisok számára, Rosbergnek sem okoz nehézséget, hogy minden versenyt a dobogón zárjon. Jobb napjain vagy némi szerencsével még Hamiltont is le tudja győzni, de összességében az angol mögött a helye – talán az idén eddig elmaradt műszaki hibákban bízhat.

Várakozás: tavaly elszalasztotta a lehetőséget, hogy nyerjen a Hungaroringen, az idén újra próbálkozhat. Talán az időjárás is segít neki – talán megint megfosztja a dobogótól.

SEBASTIAN VETTEL (német, Ferrari, 135)

A Magyar Nagydíjon: 9 rajt, legjobb helyezés: 2. (2011), 2 pole pozíció (2010, 2011)
A Hungaroring az egyetlen állandó helyszín, amelyen Vettel még a négy világbajnoki címet termő kiváló sorozata során sem tudott nyerni. Kétszer nagyon közel állt ehhez, 2010-ben a biztonsági autó mögött szabálytalankodott, amiért büntetést kapott, 2011-ben pedig Jenson Button járt túl az eszén a váltakozó időjárásban.

Az idén: 1 győzelem (Malajzia), legjobb rajthely: 2. (Malajzia, Bahrein)
A Ferrarinál az ő érkezése jelképezte a korszakváltást, és minden nagyon biztatóan indult, már a második versenyét megnyerte Malajziában. Ám az utóbbi hetekben Vettel és a Ferrari teljesítménye is visszaesett, már nem az a kérdés, hogy megszorongatja-e a Mercedest, hanem hogy legyőzi-e az „ezüstnyilak” többi üldözőjét.

Várakozás: ha marad az elmúlt napokra jellemző kánikula, a Ferrari bizakodhat a malajziaihoz hasonló meglepetésben, de az előrejelzések szerint éppen a verseny napjára esik vissza a hőmérséklet. A dobogót megcélozhatja Vettel.

A Williams remekelt a Brit Nagydíj elején – mennyire esnek vissza Bottasék?
A Williams remekelt a Brit Nagydíj elején – mennyire esnek vissza Bottasék?

VALTTERI BOTTAS (finn, Williams-Mercedes, 77)

A Magyar Nagydíjon: 2 rajt, legjobb helyezés: 8. (2014), legjobb rajthely: 3. (2014)
GP3-as pilótaként nyert a Hungaroringen, tavaly a 3. rajtkockát szerezte meg, de a versenyen ugyanúgy pórul járt a biztonsági autóval, mint Rosberg, így esélye sem volt a dobogóra.

Az idén. Legjobb helyezés: 3. (Kanada), legjobb rajthely: 4. (Spanyolország, Kanada, Nagy-Britannia)
Az idény első versenyéről hátfájás miatt lemaradt, Monacóban az időmérő első szakaszában kiesett, azaz ez a szezon korántsem olyan erős tőle, mint a tavalyi. Kanadában dobogóra állt, ami halvány vigasz – tavaly zsinórban három dobogós helyezés után érkezett a Hungaroringre.

Várakozás: a Hungaroringet az eddigi helyszínek közül Monte-Carlóhoz szokták hasonlítani, Bottas Monacóban az időmérő első szakaszában kiesett, Felipe Massa 14. lett. Az autó gyatra volt a lassú pályán, nagy kérdés, mennyire tudták megjavítani ezeket a gyengéit? Ha nem, csupán a pontszerzés lehet a cél.

KIMI RÄIKKÖNEN (finn, Ferrari, 76)

A Magyar Nagydíjon: 12 rajt, 1 győzelem (2005), 1 pole pozíció (2006)
A finn mindig nagyon erős volt a Hungaroringen, az, hogy csak egy győzelmet aratott, elsősorban Lewis Hamilton „hibája”, hiszen öt második helyezéséből négyet az angol mögött célba érve jegyzett. 2003 óta tíz Magyar GP-n indult, hétszer volt dobogós, kétszer kiesett.

Az idén. Legjobb helyezés: 2. (Bahrein), legjobb rajthely: 3. (Kanada)
Miközben Vettel már futamot is nyert, Räikkönen csak egy dobogós helyezést tud felmutatni az első kilenc versenyen. Nincs kirobbanó formában, ráadásul egyre többet pletykálnak arról, hogy a szezon végén elköszön tőle a Scuderia.

Várakozás: ha ferraris jövője szempontjából esetleg számít, mit tesz a következő két versenyen, akkor jó hírünk van: a Hungaroringen és Spában is kiváló a mérlege. Minden esélye megvan rá, hogy dobogós legyen vasárnap. Csak az esetleges esős időmérőt el ne szúrja...

Kimi Räikkönen számára a második legjobb hír Hamilton magyarországi győzelme
Kimi Räikkönen számára a második legjobb hír Hamilton magyarországi győzelme

FELIPE MASSA (brazil, Williams-Mercedes, 74)

A Magyar Nagydíjon: 11 rajt, legjobb helyezés: 4. (2010), legjobb rajthely: 2. (2006)
Felipe Massa hungaroringi történetéből kétségkívül a 2009-es balesete a legfontosabb esemény. Az életveszélyes sérüléseket okozó baleset előtti évben a Magyar GP valaha volt legjobb rajtját mutatta be Massa, hogy aztán három körrel a leintés előtt az élről essen ki füstölgő motorral.

Az idén. Legjobb helyezés: 3. (Ausztria), legjobb rajthely: 3. (Ausztrália, Nagy-Britannia)
Csak a Williams számára rémesen alakuló Monacói Nagydíjon maradt pont nélkül a brazil, aki a legutóbbi két versenyen a csapat tavalyi formáját idézte, Ausztriában dobogós volt, Silverstone-ban pedig a rajt után sokáig az élen állt.

Várakozás: a brazil szerint a Williams a Hungaroringen is megtartja jó formáját, ez az autó ugyanis már nem az, amelyet Monacóban láttunk. Azért mi még szkeptikusak vagyunk.

DANIEL RICCIARDO (ausztrál, Red Bull-Renault, 36)

A Magyar Nagydíjon: 4 rajt, 1 győzelem (2014), legjobb rajthely: 4. (2014)
Az ausztrál tavalyi mesés idényének egyik mesés állomása volt a Hungaroring, a szezon talán legjobb versenyét nyerte meg az ausztrál úgy, hogy az utolsó körökben Lewis Hamiltonon és Fernando Alonsón is átverekedte magát.

Az idén. Legjobb helyezés: 5. (Monaco), legjobb rajthely: 4. (Malajzia)
A Red Bull szenvedése miatt nagyon távolinak tűnik a tavalyi hősies küzdelem, eddig a dobogó is távoli volt az ausztrál számára.

Várakozás: a Renault-motort használóknak a Hungaroring jelenti a kiugrási lehetőséget. Ricciardo is abban bízik, hogy itt nem minden a motor.

DANYIIL KVJAT (orosz, Red Bull-Renault, 27)

A Magyar Nagydíjon: 1 rajt (2014), helyezés: 14., rajthely: 10.
Formula Renault-pilótaként nyert a Hungaroringen az orosz, akinek ez a második F1-es idénye, az elsőn nem alkotott maradandót Magyarországon.

Az idén. Legjobb helyezés: 4. (Monaco), legjobb rajthely: 5. (Malajzia, Monaco)
Vettel helyére érkezett a Red Bullhoz, de a Renault gyenge teljesítménye miatt széthulló csapatban kell bizonyítania. Nem is olyan halvány vigasz, hogy a csapat eddigi legjobb versenyén, Monacóban Ricciardo előtt ért célba.

Várakozás: neki is nagy esélyt jelent a Magyar Nagydíj, a Silverstone-ban megszerzett hatodik helyezése után az önbizalmával sem lehet gond.

A Red Bull már parádézott Budapesten, a hét végén a pályán idei legjobb eredményére tör (Fotó: Red Bull)
A Red Bull már parádézott Budapesten, a hét végén a pályán idei legjobb eredményére tör (Fotó: Red Bull)

NICO HÜLKENBERG (német, Force India-Mercedes, 24)

A Magyar Nagydíjon: 4 rajt, legjobb helyezés: 6. (2010), legjobb rajthely: 9. (2014)
Neki is az F1 előtti időszakából van igazán szép emléke a Hungaroringról, 2009-ben GP2-esként nyert. Tavaly amatőr hibát követett el, amikor nekiment csapattársának, Sergio Péreznek, és kiesett.

Az idén. Legjobb helyezés: 6. (Ausztria), legjobb rajthely: 5. (Ausztria)
A Le Mans-i hős a legutóbbi három F1-es versenyén is zseniális volt, csúcsformában érkezik a Hungaroringre.

Várakozás: a júniusi-júliusi pazar formát visszavetheti, hogy a nem Mercedes-motort használók feljavulhatnak a Hungaroringen, s ennek többek között a Force India láthatja kárát.

A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA
Marcus Ericsson
5
Pastor Maldonado
4
Sergio Pérez
4
Romain Grosjean
4
Sebastian Vettel
3
Jean-Éric Vergne*
2
Nico Hülkenberg
2
Kevin Magnussen*
2
Jenson Button
2
Roberto Merhi
2
Max Verstappen
2
Esteban Gutiérrez*
1
*nincs az idei mezőnyben
Legközelebbi „pontvesztés”: augusztus 24., Magnussen, 2 pont
TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT!

ROMAIN GROSJEAN (francia, Lotus-Mercedes, 17)

A Magyar Nagydíjon: 3 rajt, legjobb helyezés: 3. (2012), legjobb rajthely: 2. (2012)
Grosjean és a Magyar Nagydíj először 2009-ben fonódott össze, amikor Nelsinho Piquet a Hungaroringen rúgta össze a port a Renault vezetőségével, és a brazil kirúgása után „vették fel” a franciát. Aztán néhány év kihagyás után, immár a Lotus pilótájaként Grosjean a Magyar Nagydíjon érte el karrierje legjobb rajthelyét, s 2013-ban majdnem ismételt. Tavaly a gyatra Lotusszal esélye sem volt erre, a safety car mögötti megcsúszásával rombolta imázsát.

Az idén. Legjobb helyezés: 7. (Kína, Bahrein), legjobb rajthely: 5. (Kanada)
A Mercedes-motorral jobb a Lotus, mint tavaly Renault-val, de koránt sincs azon a szinten, mint 2012-ben, vagy mint a szintén Mercedes-motort használó Williams. Grosjean kevesebbet panaszkodik, de alighanem ennél többet várt 2015-től.

Várakozás: a Lotus a Wiliamshez hasonlóan gyengélkedett Monacóban, viszont Silverstone-ban sem volt meggyőző. Talán Grosjean Hungaroring-érzése segíthet rajta.

FELIPE NASR (brazil, Sauber-Ferrari, 16)

Újonc a Magyar Nagydíjon
A brazil 2013-ban és 2014-ben is egy-egy harmadik helyezést szerzett a GP2-ben, de előtte, 2009-ben a Formula BMW Európa-sorozatában második és első lett hazánkban.

Az idén. Legjobb helyezés: 5. (Ausztrália), legjobb rajthely: 8. (Ausztria)
Álomszerű idényrajtja volt a Saubernek Ausztráliában, de a csapat teljesítménye fokozatosan romlott, Nasr pedig beleszürkült a középmezőnybe.

Várakozás: Nasr állítólag a Williams kiszemeltje arra az esetre, ha Bottast elviszi a Ferrari. A brazil néhány jó teljesítménnyel bizonyíthat, a Hungaroring alkalmas lehet arra, hogy kiugrót nyújtson.

SERGIO PÉREZ (mexikói, Force India-Mercedes, 15)

A Magyar Nagydíjon: 4 rajt, legjobb helyezés: 9. (2013), legjobb rajthely: 9. (2013)
Négy futamon egy harmadik hely a GP2-es mérlege, F1-esként a McLarennel szerzett pontot. Tavaly jól állt, míg Hülkenberg meg nem lökte, majd ki nem csúszott a 8. helyről.

Az idén. Legjobb helyezés: 7. (Monaco), legjobb rajthely: 7. (Monaco)
Nem minden a Mercedes motor erőfölénye, ezt Pérez bizonyította Monte-Carlóban, ahol a hetedik helyről indulva a hetedik helyen ért célba, ezzel hozta idei legjobbját.

Várakozás: nagyon megbízható idén a mexikói, ennek a Hungaroringen meglehet az eredménye, főleg ha változékony lesz az időjárás.

Maldonado vagy Grosjean? Ki lesz a jobb Lotus-pilóta a Magyar Nagydíjon?
Maldonado vagy Grosjean? Ki lesz a jobb Lotus-pilóta a Magyar Nagydíjon?

PASTOR MALDONADO (venezuelai, Lotus-Mercedes, 12)

A Magyar Nagydíjon: 4 rajt, legjobb helyezés: 10. (2013), legjobb rajthely: 8. (2012)
2010-ben GP2-es futamot nyert, az F1-ben viszont csak egyszer szerzett pontot négy futamból. Magyar származású hölgyet vett feleségül, már csak ezért is kedves számára a Magyar Nagydíj.

Az idén. Legjobb helyezés: 7. (Kanada, Ausztria), legjobb rajthely: 6. (Kanada)
Elképesztő balszerencse-sorozat fosztotta meg a pontszerzéstől az első hat versenyen, mielőtt Kanadában és Ausztriában két hetedik helyezéssel kárpótolta magát.

Várakozás: a Hungaroringen eddig egyszer sem jött ki neki a lépés. Ha nem keveredik bajba, most sikerülhet, de ez is legfeljebb 5-6. helyezést jelent.

A MAGYAR NAGYDÍJ PROGRAMJA

PÉNTEK

 

10.00–11.30: F1, 1. szabadedzés
12.00––12.45: GP2, szabadedzés
14.00–15.30: F1, 2. szabadedzés
15.55–16.25: GP2, időmérő
16.45–17.30: Porsche-szuperkupa, szabadedzés
17.50–18.35: GP3, szabadedzés
SZOMBAT
09.45–10.15: GP3, időmérő
11.00–12.00: F1, 3. szabadedzés
12.25–12.55: Porsche-szuperkupa, időmérő
14.00–15.00: F1, időmérő
15.40–16.45: GP2, 1. verseny (37 kör vagy 60 perc)
17.20–17.55: GP3, 1. verseny (17 kör vagy 30 perc)
VASÁRNAP
09.25–10.00: GP3, 2. verseny (17 kör vagy 30 perc)
10.35–11.25: GP2, 2. verseny (28 kör vagy 45 perc)
11.45–12.20: Porsche-szuperkupa, verseny (14 kör vagy 30 perc)
14.00: F1, a Pirelli Magyar Nagydíj (70 kör/306.630 km vagy 120 perc) rajtja

MAX VERSTAPPEN (holland, Toro Rosso-Renault, 10)

Újonc a Magyar Nagydíjon
A holland tinédzser eddig egyszer járt a Hungaroringen, tavaly az F3-as Európa-sorozatban a Red Bull Ring mellett csak a Hungaroringen nem állt dobogóra. Pedig versenyhétvégénként három futamot is rendeztek.

Az idén. Legjobb helyezés: 7. (Malajzia), legjobb rajthely: 6. (Malajzia, Spanyolország)
Verstappent kiemelt figyelem kíséri, mert szemtelenül fiatal ahhoz, hogy F1-es pilóta legyen, másrészt tetteivel (szabadedzés-2. hely, majd ütközés Grosjeannal Monacóban) és nyilatkozataival („a Mercedes után a Toro Rossóé a legjobb autó”) is felhívja magára a figyelmet.

Várakozás: természetesen a Toro Rosso is a nagy kiugrás lehetőségét látja a Magyar Nagydíjban, ha jól sikerül Verstappen időmérője, akár ő lehet az, akiről az idei magyar futam emlékezetes maradhat.

CARLOS SAINZ JR. (spanyol, Toro Rosso-Renault, 9)

Újonc a Magyar Nagydíjon
A spanyol ahhoz a generációhoz tartozik, amely történelmi pályaként emlegeti a Hungaroringet, és nem tudja elképzelni az F1-es versenynaptárat a Magyar Nagydíj nélkül. Bár újonc az F1-ben, a pályát jól ismeri különböző sorozatokból, GP3-asként 2013-ban második lett Mogyoródon.

Az idén. Legjobb helyezés: 8. (Malajzia), legjobb rajthely: 5. (Spanyolország)
Akárcsak Verstappennek, neki is Malajziából származik a legjobb eredménye versenyről, s Spanyolországból a legjobb rajthelye. Azaz ha valahol jó a Toro Rosso, akkor a várt szintet mindkét pilóta hozza, a ralivilágbajnok fia nem játszik alárendelt szerepet az olasz csapatnál.

Várakozás: ha tényleg jó lesz az autó, és tényleg nem jelent akkora hátrányt a Renault-motor, Sainz kényelmesen ott lehet a pontszerzők között.

MARCUS ERICSSON (svéd, Sauber-Ferrari, 5)

A Magyar Nagydíjon: 1 rajt (2014), helyezés: kicsúszott, rajthely: 19.
Tavaly az ő kicsúszása lehelt életet a futamba, de a Caterhammel sokkal többet nem is tehetett volna, hogy felfigyeljünk rá. A GP2-ben négy év alatt egy második helyezésre futotta tőle.

Az idén. Legjobb helyezés: 8. (Ausztrália), legjobb rajthely: 9. (Malajzia)
Az öt pontja (annyi, mint a McLarené) már a harmadik futam után megvolt, azóta nem tudta szaporítani. A Sauber jó idénykezdete után küzd az elemekkel, Silverstone-ban a sok kiesés ellenére sem tudott pontot szerezni.

Várakozás: a Sauber lemaradt a fejlesztési versenyben, s valahogy Ericssonban nincs meg az a plusz, amivel ezt ellensúlyozza.

A McLaren a Magyar Nagydíjon visszatérne a vakvágányról
A McLaren a Magyar Nagydíjon visszatérne a vakvágányról

JENSON BUTTON (brit, McLaren-Honda, 4)

A Magyar Nagydíjon: 15 rajt, 2 győzelem (2006, 2011), legjobb rajthely: 3. (2011)
Három részben esős versenyből kettőt Button nyert meg. 2006-ban a 14. rajtkockából indulva vezette sikerre a Hondát, 2011-ben pedig ő bírta legjobban az idegek csatájáét Vettel és Hamilton ellen a változékony időben. Tavaly a hetedik helyről indulva tizedik lett, nagyrészt azért, mert a McLaren a száradó pályán intermediate gumikat adott neki.

Az idén. Legjobb helyezés: 8. (Monaco), legjobb rajthely: 10. (Monaco)
Rémes, amit a McLaren és a Honda legújabb kooperációja az idén termel. Button szenved, egyedül Monacóban nyújtott értékelhető produkciót – ahol a motorerő a legkevésbé számított.

Várakozás: a McLaren jelenlegi helyzetében a pontszerzés is bravúr lenne, de talán nem elérhetetlen. Főleg, ha némi eső is megkeveri a kártyákat.

FERNANDO ALONSO (spanyol, McLaren-Honda, 1)

A Magyar Nagydíjon: 13 rajt, 1 győzelem (2003), 2 pole pozíció (2003, 2009)
Karrierje első győzelmét a Hungaroringen aratta, kisebb csoda, hogy azóta sem sikerült nyernie Magyarországon. Kétszer lett második, tavaly három körre volt attól, hogy sikerüljön – ez volt az utolsó igazi esélye a Ferrarival (vagy talán F1-es karrierje során).

Az idén. Legjobb helyezés: 10. (Nagy-Britannia), legjobb rajthely: 13. (Spanyolország, Monaco, Kanada)
Az idénynyitóról rejtélyes tesztbalesete miatt lemaradt, s abban sem volt sok köszönet, amit azóta átélt második mclarenes idényében. Ha nem esik ki, akkor is legfeljebb egy-két pontért folytat keserves küzdelmet.

Várakozás: a McLaren nagyon várta a Magyar Nagydíjat, a spanyol silverstone-i pontszerzése kellemes meglepetés volt. Nehéz újabb top 10-es finisről beszélni, ha a célba érés is erősen kétséges.

ROBERTO MERHI (spanyol, Manor Marussia-Ferrari, 0)

Újonc a Magyar Nagydíjon
A spanyol már versenyzett a Hungaroringen 2015-ben, a Renault-világsorozat királykategóriájának mezőnyében június közepén egy másodiki és egy negyedik helyezést szerzett. Egy évvel korábban ugyanebben a szériában nyert is hazánkban.

Az idén. Legjobb helyezés: 12. (Nagy-Britannia), legjobb rajthely: 16. (Kanada, Ausztria)
A kis csapat hetekkel az idény vége előtt állt össze, Merhi az utolsó pillanatban ugrott be, ő maga sem tudta, meddig számítanak rá, de elégedettek vele, mert még mindig ott van. Sőt, Silverstone-ban a csapat idei legjobb eredményét érte el.

Várakozás: Stevens lesz az egyetlen riválisa az időmérőn és a versenyen is.

WILL STEVENS

Újonc a Magyar Nagydíjon
2010-ben járt először a Hungaroringen, a Formula Renault 2.0 mezőnyében első versenyén második lett, ezt az eredményt azóta sem tudta megismételni más szériában sem. Pedig azóta is rendszeresen jár hazánkba.

Az idén. Legjobb helyezés: 13. (Nagy-Britannia), legjobb rajthely: 17. (Kanada, Ausztria)
Tavalyi bemutatkozása után idén a csapat vezérpilótájának számít, de a legjobb eredményei elmaradnak Merhiéitől.

Várakozás: Merhi ellen csatázik az utolsó hely elkerüléséért.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 5 9 9 194
2. Nico Rosberg 3 9 9 177
3. Sebastian Vettel 1 6 9 135
4. Valtteri Bottas 1 7 77
5. Kimi Räikkönen 1 7 76
6. Felipe Massa 1 8 74
7. Daniel Ricciardo 7 36
8. Danyiil Kvjat 6 27
9. Nico Hülkenberg 4 24
10. Romain Grosjean 4 17
11. Felipe Nasr 3 16
12. Sergio Pérez 5 15
13. Pastor Maldonado 2 12
14. Max Verstappen 2 10
15. Carlos Sainz Jr. 4 9
16. Marcus Ericsson 2 5
17. Jenson Button 1 4
18. Fernando Alonso 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 371
2. Ferrari 211
3. Williams-Mercedes 151
4. Red Bull-Renault 63
5. Force India-Mercedes 39
6. Lotus-Mercedes 29
7. Sauber-Ferrari 21
8. Toro Rosso-Renault 19
9. McLaren-Honda 5

A Magyar Nagydíjra belépők kaphatók a jegyed.hu oldalon!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik