Formula-1: Ugyanaz az érzés töltött el, mint az első pole-omnál - Hamilton

2010.06.13. 00:07
Címkék
A Kanadai Nagydíj kvalifikációján élen záró Lewis Hamiltont első időmérő sikerére emlékeztette a szombati siker, amelyhez szerinte elengedhetetlen volt csapata nagyszerű munkája. Csapattársa, Jenson Button fenomenálisnak nevezte Hamilton idejét.
„Amikor a leggyorsabb körömben áthaladtam a célvonalon, és a fülemre mondták, hogy enyém a pole, az fantasztikus érzés volt. Tudtam, hogy jó kör lesz, de amikor szóltak, hogy a legjobb, akkor rengeteg korábbi itteni emlék jutott az eszembe. Ugyanaz a fantasztikus érzés volt, mint amikor az első idényemben a legelső pole pozíciómat megszereztem, éppen ezen a pályán” – nyilatkozta Hamilton, aki nagyon hálás a rendkívül jó munkát végző szerelőinek. „Volt egy kisebb koccanásom a harmadik szabadedzésen, amelyet követően helyre kellett állítani az autóm jobb oldali felfüggesztését az időmérő előtt. A szerelők azonban gyorsan és hatékonyan dolgoztak, olyan volt őket nézni, mintha egy zenekart látnék. Mondtam is nekik a kvalifikáció előtt, hogy azt hiszem, tartozok nekik azzal, hogy az élen végezzek” – szólt a brit versenyző. „Elégedett voltam a harmadik etapban elért időmmel, Lewist azonban nem tudtam megközelíteni, fenomenális kört futott. Amióta a Formula–1-ben versenyez, minden évben ő nyerte meg Montrealban az időmérőt, tehát egyértelműen elmondható, fekszik neki a pálya. Az ötödik hely nem az, amire vágytam, de mindent kiadtam magamból, nem tudtam ennél jobb időt futni” – tette hozzá Button.
Legfrissebb hírek

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
22 perce

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
54 perce

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
1 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
1 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2 órája

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2 órája

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
2 órája