Formula-1: KERS nélkül rajtoltam, a fél mezőny meggyilkolt - Webber

2011.04.10. 13:52
Címkék
Mark Webbernek szinte semmi sem jött össze a Malajziai Nagydíjon: a szombaton már rakoncátlankodó KERS a boxból a rajtrácsra vezető körében teljesen tönkrement, ami miatt a rajtnál látványosan visszaesett. Utána sikerült feljebb törnie, s a végén hajszállal maradt le a dobogóról.
„A verseny előtt a boxból kijövet éreztem, hogy nem fog működni a KERS, és igazam is lett, a rajtnál és a kettes kanyar után a fél mezőny meggyilkolt – mondta Webber. – Aztán hiába próbáltam meg visszakapaszkodni, KERS nélkül nehéz előzni, főleg, ha KERS-sel védekeznek a riválisok. A végén még fel tudtam volna jönni a dobogóra, de sajnos Hamilton mögé ragadtam, és túl sok időt veszítettem. Érdekes futam volt, továbbra is ismerkedünk az új szabályok és az új gumik által teremtett körülményekkel.”
Legfrissebb hírek

Kiss Dávid: Tudjuk, miről dönt a britek elleni meccs

Jégkorong
3 perce

Ez gyors volt: megegyezett Guardiola utódjával a Manchester City – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 perce

Vitézy Dávid: A valaha volt legnagyobb terhelés vár a budapesti reptérre a BL-döntő hétvégéjén

Bajnokok Ligája
8 perce

Az élvonalban maradásért lép pályára a Komárom

Minden más foci
9 perce

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
18 perce

Leimeter Dóra: Éremért utazunk a BL négyes döntőjére

Vízilabda
49 perce

Klose csapata egymillió euróért vinné Tóth Rajmundot – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik