F1: visszasírják Rosberget; Räikkönen „mentette meg" a Ferrari becsületét

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.08.31. 13:58
Lewis Hamilton újabb magabiztos győzelmével ért véget a Belga Nagydíj. A második helyen ezúttal is Valtteri Bottas végzett a másik Mercedesszel, de csatát most sem láthattunk a csapattársak között, ami sokakat nosztalgikus érzéssel tölthet el azokról az időkről álmodozva, amikor Hamilton mellett Nico Rosberg vezette a másik Mercedest. A Ferrari újabb mélypontra került Belgiumban: legelőrébb a 12. helyen célba érő Kimi Räikkönen végzett a Ferrari-motoros autókkal versenyezők közül. Pierre Gasly egy érzelmileg nehéz hétvégén teljesítette Formula–1-es karrierje egyik legjobb versenyét, míg Max Verstappen rajongója inkább Daniel Ricciardót buzdította Spa-Francorchamps-ban. Íme, az F1-legek a Belga GP-ről!

TÖRTÉNELMI MÉLYPONTON A FERRARI. Nagyon nehezen indult a 2020-as idény a maranellóiak számára, és a Belga Nagydíj hétvégéjén még az előző fordulókhoz képest is gyengébben teljesítettek. A harmadik szabadedzésen például Charles Leclerc a 17., Sebastian Vettel pedig az utolsó helyen végzett. Pedig a Ferrari 2018-ban és 2019-ben sem talált legyőzőre Spa-Francorschamps-ban.TÖRTÉNELMI MÉLYPONTON A FERRARI. Nagyon nehezen indult a 2020-as idény a maranellóiak számára, és a Belga Nagydíj hétvégéjén még az előző fordulókhoz képest is gyengébben teljesítettek. A harmadik szabadedzésen például Charles Leclerc a 17., Sebastian Vettel pedig az utolsó helyen végzett. Pedig a Ferrari 2018-ban és 2019-ben sem talált legyőzőre Spa-Francorschamps-ban.

FP3 result #f1 #formula1 #belgiangp #wtf1

Leclerc és Vettel végül pont nélkül távozott Belgiumból, ám ez igaz az összes többi versenyzőre is, akiknek az autóját Ferrari-motor hajtja. A „legelőkelőbb” helyen Kimi Räikkönen végzett közülük, de ő is csak a 12. helyen látta meg a kockás zászlót.

A HÉTVÉGE LEGIJESZTŐBB MOZZANATA. Sokkal rosszabbul is végződhetett volna Antonio Giovinazzi és George Russell esete, ami miatt a verseny 11. körében a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni. Történt ugyanis, hogy Giovinazzi összetörte az Alfa Romeót a 14-es kanyarban, a lerepülő kerék pedig eltalálta Russell Williamsét. Mindkettőjük futamának azonnal vége lett, de ami ilyenkor a legfontosabb: sérülés nélkül ki tudtak szállni az autójukból.

Card

GASLY NEM KÍMÉLT SENKIT A SPÁI FUTAMON. F1-es karrierje talán egyik legjobb versenyét teljesítette Pierre Gasly a Belga GP-n. A francia versenyző nem ment ki kerékcserére akkor, amikor a pályán volt a biztonsági autó, és bár a későbbi kiállásakor visszaesett a mezőny végére, az utolsó körökben gyakorlatilag ő szolgáltatta az izgalmakat a felzárkózásával. Gasly végül a négy pontot érő nyolcadik helyen ért célba, ráadásul megválasztották a „Nap versenyzőjének”.

Card

Pedig Gasly egy érzelmileg felkavaró hétvégén érte el ezt a szép eredményt. Egy évvel ezelőtt ugyanis éppen Spa-Francorschaps-ban, a Formula–2-es főfutamon veszítette életét jó barátja, Anthoine Hubert. Gasly a Belga GP-n elért eredményével „emlékezett meg” a 22 éves korában elhunyt versenyzőről.

Thank you guys for electing me Driver of The Day on such a day. It was a tough weekend emotionally. Today was a very important race personnaly, I gave everything I had. I wanted to do very well for Anthoine, and to honor him the best way possible. Even though we were quite unlucky with the SC, I'm glad we recovered to 8th to score few points for him and made some great moves. Thinking about you my friend. #AH19

VERSTAPPEN RAJONGÓJA ÖSSZEZAVARODOTT? Idén – főleg a helyszíni nézők hiánya miatt – gyakran látni a pályák mentén a rajongók által készített videókat, amikben a kedvencüket buzdítják. Ez az elméletileg Verstappen-rajongó azonban Daniel Riccirdo „shoey”-ját mutatta be a videójában, ami akár azt a kérdést is felvetheti, hogy mennyire ismeri valójában a kedvencét.


A RAJONGÓK VISSZASÍRJÁK ROSBERGET. Utoljára ugyanis 2016-ban fordult elő, hogy a domináns Mercedesen belül igazi csata alakult ki a világbajnoki címért. Akkor Nico Rosberg le is tudta győzni Lewis Hamiltont az idény végén, csakhogy a visszavonulása után más lett a helyzet a Mercedesnél Valtteri Bottas érkezésével. Ez pedig – főleg az igazán erős riválisok hiánya miatt – sokszor a német istálló kettős győzelmét eredményezi, ráadásul nem túl izgalmas versenyek végén.

We really didn't appreciate this guy enough at the time

BELGA NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes1:24:08.761
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 8.448 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 15.455 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 18.877 mp h.
5. Esteban Ocon francia Renault 40.650 mp h.
6. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 42.712 mp h.
7. Lando Norris brit McLaren-Renault 43.774 mp h.
8. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 47.371 mp h.
9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 52.603 mp h.
10. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 53.179 mp h.
11. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:10.200 p h.
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:11.504 p h.
13. Sebastian Vettel német Ferrari 1:12.894 p h.
14. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:14.920 p h.
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:16.793 p h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:17.795 p h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:25.540 p h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
George Russell brit Williams-Mercedes 9 karambol
Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 9 kicsúszás
Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 0 nem indult
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖR PONT
1. Lewis Hamilton 5 6 7 2 157
2. Max Verstappen 1 6 6 1 110
3. Valtteri Bottas 1 6 6 1 107
4. Alexander Albon 6 48
5. Charles Leclerc 2 3 45
6. Lando Norris 1 6 1 45
7. Lance Stroll 6 42
8. Daniel Ricciardo 4 1 33
9. Sergio Pérez 5 33
10. Esteban Ocon 4 26
11. Carlos Sainz 4 1 23
12. Pierre Gasly 4 18
13. Sebastian Vettel 4 16
14. Nico Hülkenberg 1 6
15. Antonio Giovinazzi 1 2
16. Danyiil Kvjat 2 2
17. Kevin Magnussen 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 264
2. Red Bull-Honda 158
3. McLaren-Renault 68
4. Racing Point-Mercedes* 66
5. Ferrari 61
6. Renault 59
7. AlphaTauri-Honda 20
8. Alfa Romeo-Ferrari 2
9. Haas-Ferrari 1
10. Williams-Mercedes 0
*A Racing Point-Mercedes csapatától 15 büntetőpont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik