F1: Vettel szerint még semmi nem dőlt el a jövőjéről

2020.07.15. 11:59
null
Vettel szerint még minden lehetséges (Fotó: AFP)
A Ferraritól az idény végén távozó, négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel azt mondta, még semmi nem dőlt el a jövőjével kapcsolatban. Azt sem zárja ki, hogy egy év pihenőt tart.

„A jövőm továbbra is nyitott kérdés. Még semmi nincs eldöntve” – fogalmazott a hétvégi Magyar Nagydíjra készülő, 33 éves német pilóta a sport1.de portálnak azt követően, hogy felröppent a hír, miszerint tárgyalt a Racing Point istállóval, amely a 2021-es idényben az Aston Martin gyári csapataként indul a világbajnoki sorozatban.

„Minden lehetséges, még az is, hogy egy év pihenőt tartok” – tette hozzá Vettel.

A Ferrari nem hosszabbítja meg a versenyző év végén lejáró szerződését, és amióta ez kiderült, sok variáció napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy hol folytatja a pályafutását.

„Az egyetlen, ami biztos, hogy az idény végéig mindent el fogok követni azért, hogy a Ferrarival kijöjjünk a gödörből” – hangsúlyozta a német pilóta, aki az idei első futamon a tizedik lett, a múlt heti folytatás során pedig ütközött csapattársával, Charles Leclerc-rel, és kiesett.

Legfrissebb hírek

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
9 órája

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
11 órája

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56

Verstappen Szingapúrban is szárnyal a Red Bull-lal: megszerezte a pole pozíciót a sprintversenyre

F1
2026.10.09. 15:45

Russell az élen kezdett a régebbi Mercedesszel Szingapúrban

F1
2026.10.09. 11:38