F1: Vettel egyáltalán nem érzi jól magát az idei Ferrariban

MTI MTIMTI MTI
2020.08.05. 14:06
null
Vettel egyáltalán nem érzi jól magát az idei Ferrariban (Fotó: AFP)
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Formula–1-es Ferrari német versenyzője szerint a sorozatos sikertelenség után „valaminek történnie kell”.

 

„Ezek a dolgok nem úgy működnek, hogy egyik pillanatról a másikra minden a visszájára fordul” – nyilatkozta a 33 éves pilóta, aki a múlt hétvégi Brit Nagydíj után azt mondta, egyáltalán nem érzi jól magát az idei versenyautóban.

A koronavírus-járvány miatt július elején elkezdődött idény eddigi négy futamán a Ferraritól az év végén távozó Vettel csupán 10 pontot gyűjtött és a vb-pontversenyben csak a 13.

„Az ember ilyenkor dolgozik tovább, és reménykedik, hogy idővel minden kicsit jobb lesz” – jelentette ki Vettel, akinek a jövője még mindig kérdéses, hivatalosan nem rendelkezik a következő szezonra érvényes szerződéssel.

A Formula–1 a hétvégén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A helyszín újfent Silverstone lesz, ahol 1950. május 13-án az első F1-es világbajnoki futamot rendezték.

A 70. évforduló Nagydíja vasárnap 15.10 órakor rajtol.

Legfrissebb hírek

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
16 órája

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
18 órája

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56

Verstappen Szingapúrban is szárnyal a Red Bull-lal: megszerezte a pole pozíciót a sprintversenyre

F1
2026.10.09. 15:45

Russell az élen kezdett a régebbi Mercedesszel Szingapúrban

F1
2026.10.09. 11:38