F1: Vettel remek pilóta, és minden feltételnek megfelel – Wolff

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.20. 15:24
null
Wolff rendszeresen beszél Hamiltonnal, Bottasszal azonban nem (Fotó: AFP)
A legújabb sajtóhírek szerint a Daimler Sebastian Vettel szerződtetése mellett kardoskodik, ám a csapatfőnök, Toto Wolff inkább a saját versenyzőire, illetve a Mercedes-nevelésű George Russellre összpontosít.

 

A múlt héten biztossá vált, hogy Sebastian Vettel 2020 végén távozik a Ferraritól. A bejelentést követően elindultak a találgatások a német jövőjéről, s szóba hozták többek között a McLarennel, a Renault-val, az Aston Martinnal, illetve a Mercedesszel is. A wokingiaknál azonban azóta már elkelt a Carlos Sainz Jr. által felszabadult hely, és sajtóértesülések szerint az enstone-iak első számú célpontja nem a négyszeres világbajnok, hanem a sorozatnak 2018-ban búcsút intő Fernando Alonso. Ráadásul a Lawrence Stroll által tulajdonolt alakulat is kifejezte azon szándékát, miszerint szeretné megtartani jelenlegi párosát.

A lehetőségek sora így jócskán leszűkült, és jelen állás szerint Vettel vagy a címvédő gárdához igazol, vagy visszavonul. Bár Bernie Ecclestone óva intette a versenyzőt a mercedeses folytatástól, egyre több pletyka lát napvilágot arról, hogy egyáltalán nem elképzelhetetlen a német pilóta és a német gárda összeállása. A legutóbbi értesülések szerint például a Mercedes anyavállalata, a Daimler kardoskodik Vettel szerződtetése mellett, s a csapatfőnök, Toto Wolff is elismerte, nem hagyják figyelmen kívül, hogy szabaddá vált a négyszeres világbajnok.

Az olasz sajtó szerint azonban így sem Vettel lesz a befutó, hanem a Williams fiatal brit pilótája, George Russell, és az osztrák csapatvezető az ORF-nek adott nyilatkozatában is inkább azt vetíti elő, hogy a címvédő alakulat a saját versenyzői közül fog választani.

„Természetesen jó marketingstratégia lenne egy német versenyzőt ültetni a német autóba, azonban mi elsősorban a sikerre fókuszálunk. Sebastian remek pilóta, és minden feltételnek megfelel. Azonban minden az ő kezében van. Ő dönt arról, hogy abba akarja-e hagyni, vagy egy másik csapathoz igazolna, még mindig vannak érdekes lehetőségek. Számunkra viszont az a kérdés, hogy mit kezdjünk Russell-lel, aztán ott van még Vettel is. Azonban jelenleg nem ez az elsődleges cél, mindenekelőtt a saját versenyzőinkre szeretnénk összpontosítani" – mondta Wolff, és a Mercedes által közzétett videóban arról is beszélt, miként választják ki a versenyzőiket.

„Ott vannak az adatok. Egészen a junior szériákig visszamenőleg megnézzük a versenyen elért eredményeket, majd összehasonlítjuk a csapattársakéval. Ezt követően azt is figyelembe vesszük, hogy ezek a csapattársak hogyan teljesítettek másokhoz képest, és akkor még ott van a személyiség is, ami nagyon fontos számunkra. Hogyan illene a versenyző a csapatba? Milyen lenne a dinamika a csapattársak között? Mik a jövőbeni céljaink? Ezeket a tényezőket összegyúrjuk, majd megvitatjuk a dolgot, és mindenki elmondja a véleményét. Egyébként a legtöbbször ebben a csoportban mindenki egy véleményen van" – magyarázta, és arra is kitért, mennyire tartja a kapcsolatot a jelenlegi versenyzőkkel a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben.

„Leginkább rájuk bízom ezt a dolgot. Ha nincs semmi sürgős, hagyom, hogy ők irányítsák a kommunikációt. Valtterivel nem beszéltem, de úgy gondolom, jól van, aminek nagyon örülök. Lewisszal viszont szoros kapcsolatban vagyunk, és rendszeresen beszélünk WhatsAppon, hogy beszámoljunk egymásnak a fejleményekről" – tette hozzá az osztrák, aki a Kronen Zeitung kérdésére azt is elárulta, hogy kissé meglepte a bejelentések időzítése.

Egy egész idényt kell végigdolgoznod egy pilótával, aki a következő évben felhasználhatja ellened az ötleteidet – emelte ki, majd arra is választ adott, téma-e Vettel szerződtetése. – Az elsődleges prioritásunk Hamilton, illetve Bottas" – jelentette ki.

NEM TÁRGYALTAK VETTELLEL

„Lojálisak maradunk a mostani pilótáinkhoz, és nem kezdünk semmilyen egyeztetésbe egy olyan időszakban, amikor az idei szezon még csak el sem kezdődött” – nyilatkozta az osztrák szakember az RTL televíziónak adott interjújában, s egyben cáfolta is a szaklapokban az elmúlt hetekben napvilágot látott pletykákat, melyek szerint a német a Mercedeshez igazolna.

„Német szempontból persze nagyszerű lenne, de nekünk hűnek kell maradnunk az elveinkhez, melyek közül a lojalitás az egyik legfontosabb, és az értékeink lényeges részét képezi” – mondta a 48 éves csapatfőnök.

„Vettelt, mint embert egy nagyon egyenes személyiségnek tartom, aki hasonló értékeket képvisel, mint én. Sportolóként pedig az általa nyújtott teljesítmény mindent elmond, mivel négy vb-címet nyert” – dicsérte Vettelt Toto Wolff. (MTI)


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik