F1: Verstappen veszélyeztette Rosberg vb-címét – Lauda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.31. 09:33
null
Niki Lauda szerint a többi versenyzőnek nem lenne szabad beleavatkoznia a Mercedes csatájába (Fotó: AFP)
Niki Lauda szerint elfogadhatatlan, hogy Max Verstappen úgy küzdött Nico Rosberg ellen a Mexikói Nagydíjon, hogy nem vette figyelembe, a német a világbajnoki címért harcol.

A Red Bull már a verseny előtt hangsúlyozta, hogy mivel a Mercedes pilótái a vb-címért küzdenek, várhatóan óvatosabbak lesznek a kerék kerék elleni szituációknál, ezért érdemes lehet vakmerő manővereket bevállalni. Verstappen a verseny utolsó harmadában meg is próbálta megelőzni az egy pillanatra megingó Rosberget, de Laudánál nem ez verte ki a biztosítékot.

„A rajtnál Nico tisztán Max előtt fordult az egyes kanyarba, erre odament mellé, és kilökte. Ez könnyen Nico világbajnoki címébe kerülhetett volna. Elfogadhatatlan ez a hozzáállás – mondta Lauda. – Verstappen túl agresszív, talán egy bizonyos ponton ő is rájön.”

Lauda szerint jogosan vették el Verstappentől a harmadik helyet, miután Sebastian Vettel ellen védekezve levágta a pályát.

„Ez a helyes döntés, egy ilyen visszaesőt meg kell büntetni. Remélem, Helmut Marko elbeszélget vele – mondta Lauda. – Ha Verstappen nem lenne ilyen agresszív, sokkal gyorsabban fejlődne. Hihetetlen tehetség, de ezekkel a butaságokkal eltékozolja. És ezt nem fogja fel, azt hiszi, hogy minden rendben van vele, ami tévedés.”

Lauda azt sem értette, miért mutogatott Vettelnek a leintés után.

„Szemtelen, nem tudom, miért ilyen arrogáns. Veszett ügy, ráadásul egyre inkább magára haragítja a riválisait” – mondta Lauda.

Verstappen harmadikként ért célba, a büntetése után az ötödik helyre sorolták vissza, de mivel Vettelt is megbüntették, negyedikként zárta a Mexikói Nagydíjat.

17. MEXIKÓI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (71 kör, 305.354 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:40:31.402
2. Nico Rosberg német Mercedes 8.354 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 20.858 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 21.323 mp h.*
5.
Sebastian Vettel
német
Ferrari
27.313 mp h.**
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 49.376 mp h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 58.891 mp h.
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:05.612 p h.
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:16.206 p h.
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.798 p h.
11. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
14. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Renault 1 kör h.
18. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.*
19. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
20. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
21. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 2 kör h.
*5 másodperces büntetés. ** 10 másodperces büntetés.
FELADTA megtett körök
Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 9 14 18 349
2. Lewis Hamilton 8 15 17 330
3. Daniel Ricciardo 1 8 18 242
4. Sebastian Vettel 6 15 187
5. Kimi Räikkönen 4 16 178
6. Max Verstappen 1 6 15 177
7. Sergio Pérez 2 14 85
8. Valtteri Bottas 1 15 85
9. Nico Hülkenberg 12 60
10. Fernando Alonso 7 52
11. Felipe Massa 12 51
12. Carlos Sainz Jr. 9 38
13. Romain Grosjean 5 29
14. Danyiil Kvjat 1 5 25
15. Jenson Button 7 21
16. Kevin Magnussen 2 7
17. Jolyon Palmer 1 1
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 679
2. Red Bull-TAG Heuer 427
3. Ferrari 365
4. Force India-Mercedes 145
5. Williams-Mercedes 136
6. McLaren-Honda 74
7. Toro Rosso-Ferrari 55
8. Haas-Ferrari 29
9. Renault 8
10. Manor-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik