F1: Verstappen az autótörések után dobogóra tör Monacóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 13:26
null
Verstappen még nem végzett az első háromban Monacóban (Fotó: AFP)
Max Verstappen a dobogó alsó fokára állhatott fel Spanyolországban, ahol különösen az utolsó szektorban működött jól a Red Bullja. A holland emiatt még magabiztosabban készül a soron következő Monacói Nagydíjra, miközben a Mercedes is úgy véli, hogy  a „vörös bikák" lesznek a legesélyesebbek a győzelemre a hercegségben.

Bár a Red Bull utolsó monacói győzelméig egészen a 2012-es szezonhoz kell visszanyúlni, az osztrák gárda a V6-os hibridek bevezetése óta csak 2015-ben maradt dobogós helyezés nélkül, mialatt két évvel ezelőtt Daniel Riccardo a pole pozíciót is megszerezte, és szerencsétlen körülmények között bukta el vasárnap a győzelmet.

Csapattársa, Max Verstappen azonban még nem végzett a legjobb háromban a hercegségben, sőt, mérlege az 5. pozíciója mellett egy ütközés a 2015-ös, míg dupla autótörés a 2016-os fordulón.

Az akkor még Toro Rosso-pilóta, Verstappen ütközése Romain Grosjeannal 2015-ből:

65. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK
11.00–12.30: 1. szabadedzés
15.00–16.30: 2. szabadedzés
MÁJUS 26., SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
MÁJUS 27., VASÁRNAP
15.10: a verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 10., 20.10: Kanadai Nagydíj
Június 24.,16.10: Francia Nagydíj
Július 1., 15.10: Osztrák Nagydíj

A holland ennek ellenére magabiztosan készül a Grand Prix-ra, amely számára különleges helyszínen lesz.

„Monacóban nincsenek hosszú egyenesek, szóval ennek jó pályának kell lennie számunkra. Általában jól szokott telni ez a hétvége, mivel nagyon jó érzés a saját lakásodban ébredni reggel. Bár ez mindig elég sűrű hét, mégis nagyon különleges. Küzdelmes az itteni nagydíj, de tudva, hogy nagy esélyünk van az igazán jó eredményekre, még inkább élvezni fogom" – utalt arra, hogy a Red Bull általában önmagához mérten is jól szokott teljesíteni a szűk, monacói utcákon.

„Jó volt újra dobogóra állni Spanyolországban, ahol az autónk kifejezetten erős volt az utolsó szektorban. Ott többnyire alacsony a kanyarsebesség, és ez az, ami Monacóban is vár ránk. A versenyt követően aztán eléggé pozitív tesztet teljesítettem a Circuit de Catalunyán, szóval egy jó hétvége reményében érkezem meg Monacóba. Már csak a megfelelő beállítást kell megtalálnunk" – összegezte a holland pilóta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik