Utólag azt mondom, kár volt – Vettel a stratégiáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.20. 09:24
null
A pluszkerékcsere rossz ötlet volt, hát még hogy elszúrta a Ferrari (Fotó: Action Images)
Az Ausztrál Nagydíjat jó rajtja ellenére a két Mercedes mögött, a harmadik helyen záró Sebastian Vettel elismerte, a Ferrari eltaktikázta magát Melbourne-ben. Nico Rosberg bocsánatot kért Lewis Hamiltontól a rajt utáni koccanásukért.

„Agresszív stratégiát alkalmaztunk. Utólag azt mondom, kár volt még egyszer a szuperlágy gumikat választani, de senkit sem akarok hibáztatni emiatt. Nem gondoltuk, hogy a Mercedes a közepesen kemény gumikra vált – mondta Vettel, aki 31 kört töltött az élen, de a Mercedesekkel ellentétben kétszer állt ki a bokszba, és ezt az időhátrányt gyorsabb gumijaival sem tudta ledolgozni. – Sajnálom, hogy Kimi kiesett, de nagyon biztató volt ez a futam. A Ferrari jó formában van, meg tudjuk szorongatni ezeket a srácokat.”

A Ferrari számára aggasztó lehet, hogy a teszteken jelentkező motorhibák után Räikkönen versenyének motorhiba vetett véget.

Vettel szerint nem szabad a piros zászlós szünetre fogni a vereséget, mert „néha segítenek az ilyen helyzetek, máskor kifognak rajtunk.” Sőt, különösen amiatt kellemetlen a verseny eltaktikázása, hogy a szünet alatt volt lehetőség végiggondolni a stratégiát, és hogy annak milyen következményei lehetnek – főleg, hogy Lewis Hamilton már Fernando Alonso balesete előtt is a közepesen kemény gumikon volt a pályán.

„Sokkal közelebb vagyunk, mint egy éve, amikor nem voltunk versenyképesek Melbourne-ben. Előzetesen abban bíztunk, hogy az időmérőn jobbak leszünk, de a szabadedzéseken nem tudtunk rendesen felkészülni rá. A verseny sokkal jobb volt, kezd összeállni" – mondta Vettel, akinek második kerékcseréjekor a csapat a bal első kerék levételével bajlódott, a második helyezés talán ezen úszott el.

Az idénynyitó már csak attól is különleges volt, hogy Lewis Hamilton és Nico Rosberg annak ellenére derűsen köszöntötte egymást a versenyt követően, hogy a rajtnál összeért a két autó. Rosberg az egyes kanyarba a belső íven érkezett, de elfékezte magát, és autójával rácsúszott a külső íven forduló Hamilton Mercedesére, amelynek egy darabka letört az első légterelőjéből. A koccanás során mindketten lendületüket vesztették, Kimi Räikkönen mindkettejüket megelőzte,Hamilton mellett Felipe Massa és Max Verstappen is elment.

„A rajtnál nem éreztem, hogy összeértünk volna, csak Lewis említette most, még vissza kell néznem az esetet. Bocsánatot kérek tőle, nem szándékosan tettem, de a belső íven nincs olyan jó tapadás, megcsúszik az autó” – mondta Rosberg, akiről Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, a fékje a verseny egy pontján annyira túlhevült, hogy majdnem szóltak rádión a pilótának. Ám az új szabályok szerint csak olyan problémát lehet jelezni, amely miatt a bokszba kell hajtani vagy fel kell adni a versenyt, ezért inkább kivártak, és szerencséjük volt, mert magától megoldódott a probléma.

„Mozgalmas volt a rajt, szerencsére nem sérült meg súlyosan az autó, de hátrébb kerültem. Élveztem a küzdelmeket, más, mint amikor a rajtnál elhúzol és vissza sem nézel” – mondta Hamilton, aki Rosberghez hasonlóan további nagy csatákra számít a Ferrarik ellen.

Az Ausztrál Nagydíjon volt lehetőség rá először, hogy akár háromféle, száraz pályára való gumin is száguldjanak a pilóták. A 22 fős mezőnyből tízen végig is zongorázták a Pirelli skáláját, köztük a futamgyőztes Nico Rosberg is, aki használt szuperlágy gumikon rajtolt, bokszkiállásakor lágyakra váltott, majd a piros zászlós szünetben közepesen kemény gumikat kapott, amelyekkel a célig ment.

Piros: szuperlágy, sárga: lágy, fehér: közepesen kemény. Teli szín: új gumi, üres fekete: használt abroncs
Piros: szuperlágy, sárga: lágy, fehér: közepesen kemény. Teli szín: új gumi, üres fekete: használt abroncs

Érdekes, hogy a sebesség tekintetében versenyképes, de a lágyabb keverékeknél tartósabb közepesen kemény gumit többen csak a legvégére tették fel. Az egyetlen pilóta, aki a rajttól ezt használta volna, Danyiil Kvjat volt a Red Bull-lal, de ő a rajtrácsig sem jutott el.

A FOM grafikáján kerékcserének tüntetik fel azt is, amikor valaki ugyanazzal a gumival kezdte újra a versenyt a piros zászlós szakasz után – ezt mutatja Hamiltonnál az üres fekete közepesen kemény gumis jel, illetve a Ferrariknál az üres fekete piros karika.

A 16 célba érőből 14-en azokon futottak be.

32. AUSZTRÁL NAGYDÍJ (57 KÖR, 302.271 KM), A VÉGEREDMÉNY
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes
1:48:15.565
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 8.606 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 9.643 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 34.330 mp h.
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 58.979 mp h.
6. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:12.081 p h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:14.199 p h.
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:15.153 p h.
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:15.680 p h.
10. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:16.833 p h.
11. Jolyon Palmer brit Renault 1:23.399 p h.
12. Kevin Magnussen dán Renault 1:25.606 p h.
13. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:31.699 p h.
14. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 38
Kimi Räikkönen finn Ferrari 21
Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 17
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 16
Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 16
NEM INDULT
Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 1 1 25
2. Lewis Hamilton 1 1 18
3. Sebastian Vettel 1 1 15
4. Daniel Ricciardo 1 12
5. Felipe Massa 1 10
6. Romain Grosjean 1 8
7. Nico Hülkenberg 1 6
8. Valtteri Bottas 1 4
9. Carlos Sainz Jr. 1 2
10. Max Verstappen 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 43
2. Ferrari 15
3. Williams-Mercedes 14
4. Red Bull-TAG Heuer 12
5. Haas-Ferrari 8
6. Force India-Mercedes 6
7. Toro Rosso-Ferrari 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik