F1: újabb pletykák - Hamilton a McLarené, Alonso a Mercedesé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.09. 09:43
Amíg nincs hivatalos bejelentés a McLaren és a Ferrari 2015-ös felállásáról, nem szűnnek a pilótapiac mozgásáról szóló pletykák. A legfrissebb szóbeszédek is merőben ellentmondanak egymásnak, az egyik szerint Lewis Hamilton a Ferrarihoz, a másik szerint a McLarenhez megy, míg Niki Lauda azt mondja, hogy marad. A spanyolok (reménye) szerint Fernando Alonso lesz jövőre Nico Rosberg csapattársa.

Miközben a papírforma azt ígéri, hogy a Red Bulltól távozó Sebastian Vettel a Ferrarinál, a Maranellót elhagyó Fernando Alonso pedig a McLarennél versenyez, egyre-másra látnak napvilágot különféle pletykák a pilótapiac alakulásáról. Mivel a Vettel távozását bejelentő Red Bullon kívül más istálló nem közölte hivatalosan a 2015-ös felállását, törvényszerű, hogy a nagy bizonytalanságot kihasználva szóbeszédek sokasága kel szárnyra.

A spanyol sajtó például a Japán Nagydíj vasárnapja óta meg van győződve róla, hogy Alonso nagyon jól jön ki a pilótamozgásból, azaz 2015-ben a Mercedesnél versenyez Nico Rosberg csapattársaként. Ez jelenleg inkább vágynak tűnik a spanyoloktól, kiegészítve azzal, hogy Lewis Hamilton szerződik a Ferrarihoz, Sebastian Vettel pedig a McLaren-Honda projekt élére áll.

Az f1today.net szerint is a Mercedesnél köt ki Alonso, azzal a különbséggel, hogy Hamilton nem a Ferrarihoz szerződik, hanem jó pénzért visszatér a McLarenhez. A szakportál általa megbízhatónak tartott forrásból értesült Hamilton wokingi látogatásáról. „Lewis három hete járt Wokingban. Helikopterrel érkezett, két órán át tárgyalt a csapat vezetőivel, és hatalmas mosollyal az arcán távozott. Biztosan mondhatom, hogy aláírt. Az üléspróba még nem volt meg, de hamarosan meglesz az is” – idézi az f1today.net a forrását.

A McLaren szóvivője azonnal reagált, alaptalannak nevezte a pletykát, a hírt kiadó oldalt pedig teljességgel megbízhatatlannak nevezte. „Nem is csodálkozunk, hogy megjelent” – szúrt oda a szaklapnak.

Niki Lauda, a Mercedes elöljárója abban biztos, hogy Alonso írt alá a McLarenhez. „Csütörtökön írt alá a McLarenhez – mondta a versenyzőként háromszoros világbajnok osztrák a spanyol Mundo Deportivónak. – Azt is elárulom, hogy Lewis Hamilton nem megy sehová, jövőre is a Mercedes versenyzője lesz.”

Lauda hozzátette, Ron Dennis azért nem ismerte el Szuzukában Alonso szerződtetését a McLaren elnökeként, mert a pilóta nem a McLarennel, hanem a Hondával egyezett meg.

Az Autosport szerint Alonso valóban képben van a Mercedesnél, de csak arra az esetre, ha a Lewis Hamiltonnal folyó tárgyalások nem járnak sikerrel, és az angol nem hosszabbítja meg a 2015 végén lejáró szerződését. Ez esetben is 2016-ra szerződne a spanyol a Mercedeshez, s előtte könnyen lehet, hogy kihagy egy szezont.

Nem tudni, mi lesz ennek a vége, csak az biztos, hogy ha sokáig húzzák a bejelentéseket, további hasonló, név nélküli spekulációk és történetek látnak napvilágot. A pilóták pedig mától Szocsiban, az Orosz Nagydíj helyszínén is a jövőjüket firtató kérdések sokaságát kapják.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
17 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik