F1: Terminátor a dobogón! Hamilton beszólt Schwarzeneggernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.15. 08:34
null
Hamilton meglepődött, majd fogadta a gratulációt (Forrás: Twitter, ESPN, BBC)
A címvédő Lewis Hamilton győzelmével ért véget a 2015-ös Formula–1-es szezon nem túl izgalmas idénynyitó futama, az Ausztrál Nagydíj. A verseny egyik fénypontja az eredményhirdetés perceiben érkezett el, amikor Arnold Schwarzenegger tűnt fel a dobogón, hogy feltegyen pár kérdést az első három helyen végző Hamilton, Rosberg, Vettel triónak.

„A csapatom fantasztikus munkát végzett ma, fantasztikus érzés a dobogó tetején állni, főleg veled – kezdte nyilatkozatát a kérdező személyétől meglepődő Lewis Hamilton, majd odapörkölt egyet Arnie-nak. – Azt hittem, magasabb vagy!”

„Örülök a második helynek, és a Mercedes remek szereplésének. Fantasztikus autók állnak a rendelkezésünkre, hálás vagyok a csapatnak – mondta a második helyen végző Nico Rosberg, majd hozzátette: – Lewis világbajnokhoz méltóan vezetett ma. Minden körben a maximumomat nyújtottam, ahogy tenni fogom az egész szezonban. Meg fogom dolgoztatni Lewist a pénzéért!”

Sebastian Vettel a célba érés pillanataiban nagyon örült a harmadik helynek, a dobogón sem volt ez másképp.

Vettel boldogan nyilatkozott (Forrás: Twitter, ESPN, BBC)
Vettel boldogan nyilatkozott (Forrás: Twitter, ESPN, BBC)

„Nagyszerű érzés a Ferrarival versenyezni, megtiszteltetés számomra, boldog vagyok. Eredményes telet zártunk, köszönettel tartozom a srácoknak, de rengeteg munka vár még ránk, ha meg akarjuk szorítani a Mercedest” – mondta a német világbajnok Schwarzeneggernek.

Az osztrák születésű hollywoodi filmsztár, egykori kaliforniai kormányzó, aki nemrég hazánkban is járt, az interjúk végén még visszalépett Hamiltonhoz, hogy közösen a mikrofonba mondják Schwarzenegger híres mondatát a Terminátor című filmből: „Visszatérek!

Visszatérnek! (Forrás: Twitter, ESPN, BBC)
Visszatérnek! (Forrás: Twitter, ESPN, BBC)

Legfrissebb hírek

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
5 órája

A sprintfutam lehet a Ferrari igazi esélye a Mercedes ellen

F1
2026.03.10. 15:17

„A szurkolók véleménye az elsődleges” – Wolff válaszolt a versenyzők kritikáira

F1
2026.03.10. 12:16

Ha ez az új F1, akkor visszatér a szórakozás – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2026.03.09. 11:29

Kaotikus, mesterkélt, élvezhetetlen és rendkívül veszélyes – a versenyzők kritikusak az új szabályrendszerrel

F1
2026.03.08. 16:08

„Rendkívül fáj” – Piastri a rajtrácsig sem jutott el hazai közönség előtt

F1
2026.03.08. 14:25

Norris szerint a Ferrarié a legjobb autó; Hamilton nem tartja lehetetlennek a Mercedes utolérését

F1
2026.03.08. 13:59

Kettős Mercedes-siker az év első futamán; a Ferrari dobogón nyitott Melbourne-ben

F1
2026.03.08. 06:35
Ezek is érdekelhetik