F1: távozik a Williams technikai igazgatója – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.03.07. 11:17
null
Lowe (középen) fizetés nélküli szabadságon van (Fotó: AFP)
Brit sajtóértesülések szerint a Formula–1-es Williams csapata fizetés nélküli szabadságra küldte technikai igazgatóját, Paddy Lowe-t, ami annak lehet az első jele, hogy hamarosan megválnak a szakembertől.

Az elmúlt hetekben alaposan rájár a rúd a Formula–1 2018-as konstruktőri világbajnoki összesítésében az utolsó, 10. helyen záró Williamsre, ráadásul nem úgy tűnik, hogy a helyzet az idei év során is sokat változna: a február végén, március elején rendezett kétszer négy napos tesztre nem készült el az új autó.

Ezen túlmenően a rajtig még át is kell tervezni, mert több ponton is szabálytalannak bizonyult: visszapillantó tükre használhatatlan, és elsősorban aerodinamikai célokat szolgál, s az első felfüggesztésnek is vannak olyan elemei, amelyek kizárólag az autó aerodinamika tulajdonságait javítsák, márpedig ez szabálytalan.

Az idei konstrukció, az FW42-es tervezésért felelős Paddy Lowe a múlt hét végén még úgy nyilatkozott, nem hinné, hogy a fenti problémáknak hatása lenne az állására, különben sem lenne túl bölcs döntés a vezetőség részéről, ha fejetlen kapkodásba kezdve kirugdosnának embereket.

Nos, a jelek szerint a vezetőség viszont úgy gondolja, változtatni kell. A brit autosport.com úgy értesült, a hat különböző világbajnoki konstrukció megtervezésében közreműködő mérnököt meghatározatlan időre fizetés nélküli szabadságra küldték – amit a csapat névtelenségbe burkolózó informátora meg is erősített. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy mi lesz a szakember sorsa.

Legfrissebb hírek

Nyolc ezredmásodperc: Norris szoros csatában Verstappen előtt az Abu-dzabi Nagydíj nyitó edzésén

F1
1 órája

Norrisnak a világot jelentené a bajnoki cím, de nem fogja megkérni Piastrit, hogy segítsen neki

F1
15 órája

Norris, Verstappen vagy Piastri? – a 2025-ös szezonzáró következik Abu-Dzabiban

F1
17 órája

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
2025.12.03. 14:26

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
2025.12.02. 16:40

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

F1: a vasárnapi viszontlátásra! – Nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.12.01. 09:56
Ezek is érdekelhetik