F1: szerdán jelenthetik be Räikkönen érkezését a Ferrarinál - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.09. 08:03
null
A finn átigazolása beindíthat egy kisebb igazi pilótakeringőt a Formula–1-ben (Fotó: Reuters)
Annak ellenére, hogy a Ferrarinál tagadják, a paddockban azt beszélik, a Scuderia vezetősége valójában már meghozta a döntést a jövő évi pilótapárosról, miszerint a Fernando Alonso, Kimi Räikkönen kettőssel vágnak neki a következő évadnak – számol be az F1times.co.uk.

 

Noha Felipe Massa az utóbbi futamokon nagyon összeszedett versenyzést mutatott be, és mindent megtett annak érdekében, hogy megtarthassa pilótaülését 2014-re is, úgy tűnik, a Ferrarinál elfogyott a türelem, és nem hosszabbítják meg szerződését újabb egy évvel.

A döntés hátterében az állhat, hogy a Scuderia a jövő évi szabályváltoztatások, illetve a Red Bull felállásának meggyengülése mellett – Daniel Ricciardo első energiaitalosoknál töltött szezonjában várhatóan nem olyan ütemben gyűjti majd a pontokat, mint Mark Webber – komolyabb esélyt lát a konstruktőri vb-cím megszerzésére, ezt pedig csak két olyan pilótával lehet elérni, akik hétről hétre nagy mennyiségben szállítják a pontokat – Massáról pedig az utóbbi néhány évben kiderült, hogy ezt nem tudja biztosítani.

A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Red Bull-Renault 352
2. Ferrari 248
3. Mercedes 245
4. Lotus-Renault 191
5. McLaren-Mercedes 66
6. Force India-Mercedes 61
7. Toro Rosso-Ferrari 31
8. Sauber-Ferrari 17
9. Williams-Renault 1

Nem úgy Kimi Räikkönen, aki 55 ponttal többet szerzett az idei szezonban a brazilnál, és Ausztráliában aratott győzelme mellett további öt alkalommal állhatott dobogóra. A finn pilóta 2007 és 2009 között éppen Massa csapattársa volt a Ferrarinál, és bemutatkozó szezonjában rögtön egyéni világbajnoki címet, majd 2008-ban konstruktőri vb-t nyert a Scuderiával – úgy tűnik tehát, hogy a siker zálogát benne látja Luca di Montezemolo és az olasz istálló vezetősége, a paddockban hallható pletykák szerint ugyanis már megszületett a döntés Räikkönen szerződtetéséről, az erről szóló bejelentést pedig várhatóan szerdán teszik meg.

A finn átigazolása beindíthat egy kisebb igazi pilótakeringőt a Formula–1-ben, elvégre a Lotusnak valakivel pótolnia kell őt, ez a valaki pedig könnyen lehet a Monzában kiváló hétvégét produkáló Nico Hülkenberg, aki állítólag már tárgyal is az enstone-i alakulattal, de akit sokan már a Ferrarival is összeboronáltak, és tökéletes megoldásnak látnak Fernando Alonso mellé. Ez pedig, annak ellenére, hogy Massa korábban már kijelentette, hogy nem szívesen szerződne kisebb csapathoz, megnyithatja az utat előtte a Sauberhez, ahol 2002 és 2005 között versenyzett, mivel a svájci csapatnak mindenképpen szüksége lesz egy tapasztaltabb pilótára, amennyiben Monisha Kaltenborn végül valóban a nagyon tehetséges, de éppoly fiatal Szergej Szirotkint ülteti be egyik autójába.

Massa visszatérését persze megnehezítheti, hogy a Ferrari szívesen látná az általa kinevelt Jules Bianchit egy Marussiánál versenyképesebb kocsiban, a spekulációkra pedig kiváló okot ad az, hogy az anyagi gondokkal küzdő Sauber nemrég megállapodott a Ferrarival a motorszállítási szerződés meghosszabbításáról.

OLASZ NAGYDÍJ A VÉGEREDMÉNY (53 KÖR, 306.720 KM)
1.
Sebastian Vettel
német
Red Bull-Renault
1:18:33.352
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 5.467 mp h.
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 6.350 mp h.
4. Felipe Massa brazil Ferrari 9.361 mp h.
5. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 10.355 mp h.
6. Nico Rosberg német Mercedes 10.999 mp h.
7. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 32.329 mp h.
8. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 33.130 mp h.
9. Lewis Hamilton brit Mercedes 33.527 mp h.
10. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 38.327 mp h.
11. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 38.695 mp h.
12. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 39.765 mp h.
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 40.880 mp h.
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 49.085 mp h.
15. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 56.827 mp h.
16. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1 kör h.*
17. Charles Pic francia Caterham-Renault 1 kör h.
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1 kör h.
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1 kör h.
20. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1 kör h.
*nem ért célba
FELADTÁK
MEGTETT KÖRÖK
Jean-Éric Vergne
francia
Toro Rosso-Ferrari
14
Paul di Resta brit Force India-Mercedes 0
Leggyorsabb kör: Hamilton (51. kör) 1:25.849
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 6 9 11 222
2. Fernando Alonso 2 7 11 169
3. Lewis Hamilton 1 5 11 141
4. Kimi Räikkönen 1 6 10 134
5. Mark Webber 4 11 130
6. Nico Rosberg 2 2 9 104
7. Felipe Massa 1 9 79
8. Romain Grosjean 2 8 57
9. Jenson Button 9 48
10. Paul di Resta 7 36
11. Adrian Sutil 5 25
12. Sergio Pérez 5 18
13. Daniel Ricciardo 5 18
14. Nico Hülkenberg 5 17
15. Jean-Éric Vergne 3 13
16. Pastor Maldonado 1 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik