MTI 2017.03.20 14:40 Frissítve: 2017.03.20 14:47

F1: Super Bowl-féle többdimenziós sporteseménnyé bővítenék a futamokat

A pilótákat akarja a középpontba állítani a Formula–1-ben a sorozat új vezetője, Chase Carey, aki minden futamot a Super Bowlhoz hasonló többdimenziós sporteseménnyé bővítene ki.

 

„A mérnökök túlnőttek a pilótákon, akikre vissza kell irányítani a figyelmet” – hangsúlyozta a 62 esztendős amerikai üzletember a The Timesnak adott interjúban. Hozzátette: azt szeretné, ha a versenyzők olyan sztárok lennének, mint más sportágakban. Példaként állította a háromszoros világbajnok Lewis Hamiltont, akinek kiemelte színes egyéniségét és ismertségét, utóbbit annak is tulajdonítva, hogy sok időt tölt az Egyesült Államokban.

Carey elmondta azt is, hogy hetente egyszer vagy kétszer beszél Bernie Ecclestone-nal, akit 40 év után váltott az F1 élén. Januárban a Liberty Media cég – amely a jövőben a Formula One Group nevet fogja viselni – megvásárolta a Formula–1 többségi tulajdonrészét a 86 esztendős brit üzletembertől.

Carey kitért rá, hogy 2019-től szeretne az austini viadal mellett még egy amerikai futamot beiktatni a versenynaptárba. Mint mondta, ez egy városi verseny lenne, hasonló a monacóihoz vagy a szingapúrihoz. Kiemelte, minden futamot olyan többdimenziós sporteseménnyé bővítene ki, amely hasonló a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjéhez, a Super Bowlhoz.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.12 16:34:40

F1 nemzetisport.hu

Hamilton a bokszból rajtolva vezetett is, végül a negyedik helyen ért célba.

2017.11.11 16:00:35

F1 nemzetisport.hu

Hamilton már a Q1-ben búcsúzott, Bottas szoros csatában győzte le Vettelt a pole pozícióért.

2017.11.11 13:23:46

F1 nemzetisport.hu

A Ferrarik századmásodpercekre a Bottas, Hamilton párostól • Verstappen megpördült.

2017.11.10 16:20:37

F1 nemzetisport.hu

A V6-os hibridek bevezetése óta csak egyetlen edzésen nem domináló Mercedes megállíthatatlan.

2017.11.06 08:31:21

F1 ZSOLDOS BARNA

„Ekkor arra gondoltam, a fenébe is, menj, és élvezd a vezetést – lehet, hogy utoljára teheted!”