F1: Stroll a sportág legfiatalabb dobogósai között

Horváth LiliánaHorváth Liliána
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 10:58
null
Lance Stroll minden idők második legfiatalabb dobogósa lett (Fotók: AFP)
Lance Stroll Azerbajdzsánban 12 nappal lemaradt arról, hogy letaszítsa a legfiatalabb dobogósok örökranglistájának éléről Max Verstappent, akivel közösen viszont még megdönthet egy rekordot.

Az Azerbajdzsáni Nagydíjon összesen 10 versenyző autózott a futam valamely pontján dobogós helyezést érő pozícióban. E statisztikai adat tökéletesen leírja a vasárnapi Grand Prix kaotikumát, amely mindig alkalmas helyzetet teremt arra, hogy a megszilárdult erősorrendet felborítva nem várt végkimenetelt láthasson a nagyérdemű.

Ez most sem volt másképp, egy ideig úgy is tűnt, hogy talán a Formula–1 történetének legfiatalabb átlagéletkorú dobogóját láthatjuk, azonban végül a 10. helyről rajtoló Daniel Ricciardót (27) intette le elsőként a kockás zászló, miközben a korán kiállásra kényszerülő, majd lekörözöttként is szereplő Valtteri Bottas (27) az utolsó pillanatban lépett előre a második pozícióba, mindösszesen 0.105 ezreddel Lance Stroll (18) előtt áthaladva a célvonalon.

A fenti hármas mosolygós dobogója végezetül a sportág nyolcadik legfiatalabb átlagéletkorú pódiumát hozta, így a 2008-as Olasz Nagydíj első hármasa (Sebastian Vettel, Robert Kubica, Heikki Kovalainen) továbbra is letaszíthatatlan az örökranglista éléről.

Érdekesség, hogy a Ricciardo, Bottas, Stroll trió átlagéletkora napra pontosan megegyezik a 2007-es Amerikai Nagydíjon látott Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Felipe Massa pódiuméval. Utóbbi triumvirátus tagjai összesen 18 alkalommal szerepelnek a 30-ból, ha a 10 legfiatalabb átlagéletkorú dobogót és „tagjait” vesszük.

A LEGFIATALABB F1-ES DOBOGÓK
Dobogósok Átlagéletkor Nagydíj, év
1. Vettel, Kovalainen, Kubica 23 év, 11 hónap, 16 nap Olaszország, 2008
2. Hamilton, Piquet Jr, Massa 24 év, 7 hónap, 1 nap Németország, 2008
3. Alonso, Räikkönen, Montoya 24 év, 7 hónap, 13 nap Magyarország, 2003
4. Hamilton, Kubica, Massa 24 év, 7 hónap, 21 nap Monaco, 2008
5. Alonso, N. Rosberg, Hamilton 24 év, 8 hónap, 17 nap Szingapúr, 2008
6. Massa, Hamilton, Alonso 24 év, 8 hónap, 22 nap Spanyolország, 2007
7. Alonso, Hamilton, Massa 24 év, 9 hónap, 6 nap Monaco, 2007
8. Ricciardo, Bottas, Stroll 24 év, 9 hónap, 27 nap Azerbajdzsán, 2017
9.
Hamilton, Alonso, Massa 24 év, 9 hónap, 27 nap USA, 2007
10. Massa, Hamilton, Kubica 24 év, 10 hónap, 20 nap Európa, 2008

Bár elmaradt a rekorddöntés, Stroll harmadik helyezése által átíródott több táblázat is a statisztikakönyvekben. A kanadai versenyző – miután két hete hazai pályán megszerezte F1-es karrierje első pontjait – ezúttal már a dobogón állhatott, és részesülhetett Daniel Ricciardo immáron elmaradhatatlan rituáléjából, a cipőből való ivásból.

Minden idők legfiatalabb dobogója: Kovalainen, Vettel és Kubica 2008-ban Monzában
Minden idők legfiatalabb dobogója: Kovalainen, Vettel és Kubica 2008-ban Monzában

A Williams versenyzője tizenkét nappal lekésett a legfiatalabb dobogós címéről – ő 18 évesen, 7 hónaposan és 27 naposan pezsgőzhetett, míg Max Verstappen már 18 esztendősen, 7 hónaposan és 15 naposan megtehette mindezt –, mégis ő számít a legfiatalabb újoncnak, aki pódiumon ünnepelhetett az F1 68 idény óta rendületlenül íródó történetében (a holland a második szezonjában járt tavaly).

Stroll az előbbi titulus kiérdemlése mellett Jacques Villeneuve után első kanadaiként állhatott a dobogóra, így 16 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a verseny utáni ceremónia alatt újra feltűnhessen a juharfa levelét ábrázoló zászló, amely anno a 2001-es Német Nagydíjon egy német és egy brazil lobogó mellett táncolhatott büszkén a széllel. Érdekesség, hogy az akkori futamgyőztes Ralf Schumacher azóta már csupán a nyolcadik, akkor viszont a legfiatalabb volt a dobogósok örökranglistáján.

Az F1 történetének hat legfiatalabb dobogósa a 2017-es szezonban is versenyez, közülük három (Max Verstappen, Sebastian Vettel és Danyiil Kvjat) Red Bull-, egy (Lance Stroll), Williams-, egy pedig (Kevin Magnussen) McLaren-nevelés. Utóbbi istálló kezdte el elsőként a fiatal versenyzők felkarolását belső program keretein belül, amelynek első tagja az a Lewis Hamilton volt, aki debütáló szezonjában azonnal dobogóra állhatott, s jelenleg a 13. a fent említett listán.

Max Verstappen maradt az örökrangsor élén
Max Verstappen maradt az örökrangsor élén

A britet pontosan 10 hely választja el az idei kiírásban legnagyobb ellenfelének számító Sebastian Vetteltől, aki az egyetlen az élen álló ötösfogatból, aki nem a 2010-es években elért dobogójával vívta ki a pozícióját. A német egészen a 2016-os Spanyol GP-ig az élen állt a vonatkozó sorrendben.

A heppenheimi helyzete azonban más szempontból is érdekes, ő az egyetlen, aki világbajnoknak mondhatja el magát a top 5-ön belül, ha pedig a 20 legfiatalabb dobogóst emeljük ki, akkor azt vehetjük észre, hogy összesen 5 világbajnok tűnik fel a listán, ami 25 százalékos arányt jelent.

Vagyis a korán kimagasló teljesítményt mutató versenyzők közül végül minden negyediknek sikerült révbe érnie, a mostani feltörekvő generáció tagjai – mint Verstappen, Stroll vagy éppen Esteban Ocon – pedig tovább javíthatnak ezen a mutatón az elkövetkezendő években. Persze ehhez például a franciának először még pódiumra kéne állnia…

Habár ettől nem is állt olyan távol Ocon az azeri fővárosban, ahol csapattársával, Sergio Pérezzel ütközve megfosztotta magát a lehetőségtől.

Mindazonáltal, ha az elkövetkezendő négy éven belül összeállna a Verstappen, Stroll, Ocon dobogó az F1-ben, megszakítaná a 2008-as Olasz Nagydíj óta rekordnak számító legfiatalabb dobogós átlagéletkor máig tartó hegemóniáját.

AZ 50 LEGFIATALABB DOBOGÓS
Versenyző Életkor Év, nagydíj
1. Max Verstappen 18 év, 7 hónap, 15 nap 2016, Spanyolország
2.
Lance Stroll 18 év, 7 hónap, 27 nap 2017, Azerbajdzsán
3. Sebastian Vettel 21 év, 2 hónap, 11 nap 2008, Olaszország
4. Danyiil Kvjat 21 év, 3 hónap, 0 nap 2015, Magyarország
5. Kevin Magnussen 21 év, 5 hónap, 11 nap 2014. Ausztrália
6. Fernando Alonso 21 év, 7 hónap, 23 nap 2003, Malajzia
7. Robert Kubica 21 év, 9 hónap, 3 nap 2006, Olaszország
8. Ralf Schumacher 21 év, 9 hónap, 14 nap 1997, Argentína
9. Elio De Angelis 21 év, 10 hónap, 1 nap 1980, Brazília
10. Bruce McLaren 21 év, 10 hónap, 18 nap 1959, Nagy-Britannia
11. Rubens Barrichello 21 év, 10 hónap, 25 nap 1994, Csendes-óceán
12. Sergio Pérez22 év, 1 hónap, 28 nap

2012, Malajzia

13.
Lewis Hamilton 22 év, 2 hónap, 11 nap 2007, Ausztrália
14.
Troy Ruttman 22 év, 2 hónap, 19 nap 1952, Indianapolis
15.
Kimi Räikkönen 22 év, 4 hónap, 14 nap 2002, Ausztrália
16.
Jos Verstappen 22 év, 5 hónap, 10 nap 1994, Magyarország
17.
Cesare Perdisa 22 év, 7 hónap, 1 nap 1955, Monaco
18.
Nico Rosberg 22 év, 8 hónap, 18 nap 2008, Ausztrália
19.
Andrea De Cesaris 22 év, 11 hónap, 23 nap 1982, Monaco
20.
Nelsinho Piquet 22 év, 11 hónap, 25 nap 2008, Németország
21.
Michael Schumacher 23 év, 2 hónap, 19 nap 1992, Mexikó
22.
Mike Hawthorn 23 év, 3 hónap, 9 nap 1952, Nagy-Britannia
23.
Alexander Wurz 23 év, 4 hónap, 28 nap 1997, Nagy-Britannia
24.
Jacky Ickx 23 év, 5 hónap, 8 nap 1968, Belgium
25.
David Coulthard 23 év, 5 hónap, 29 nap 1994, Portugália
26.
Chris Amon 23 év, 9 hónap, 17 nap 1967, Monaco
27.
Emerson Fittipaldi 23 év, 9 hónap, 22 nap 1970, USA
28.
Jim Rathmann 23 év, 10 hónap, 14 nap 1952, Indianapolis
29.
Nick Heidfeld 23 év, 10 hónap, 22 nap 2001, Brazília
30.
Jochen Rindt 24 év, 1 hónap, 25 nap 1966, Belgium
31.
Riccardo Patrese 24 év, 2 hónap, 0 nap 1978, Svédország
32.
Jenson Button 24 év, 2 hónap, 2 nap 2004, Malajzia
33.
Ayrton Senna 24 év, 2 hónap, 13 nap 1984, Monaco
34.
Jody Scheckter 24 év, 3 hónap, 13 nap 1974, Belgium
35.
Eddie Cheever 24 év, 3 hónap, 29 nap 1982, Belgium
36.
Giancarlo Fisichella 24 év, 5 hónap, 1 nap 1997, Kanada
37.
Jim Clark 24 év, 5 hónap, 10 nap 1960, Portugália
38.
Peter Collins 24 év, 6 hónap, 5 nap 1956, Monaco
39.
Eugenio Castellotti 24 év, 7 hónap, 12 nap 1955, Monaco
40.
Stirling Moss 24 év, 9 hónap, 3 nap 1954, Belgium
41.
Valtteri Bottas 24 év, 9 hónap, 25 nap 2014, Ausztria
42.
Daniel Ricciardo 24 év, 10 hónap, 10 nap 2014, Spanyolország
43.
Niki Lauda 24 év, 10 hónap, 22 nap 1974, Argentína
44.
Jacques Villeneuve 24 év, 11 hónap, 1 nap 1996, Ausztrália
45.
Felipe Massa 25 év, 0 hónap, 12 nap 2006, Európa
46.
Mika Häkkinen 25 év, 0 hónap, 26 nap 1993, Japán
47.
Jarno Trulli 25 év, 2 hónap, 13 nap 1999, Európa
48.
Masten Gregory 25 év, 2 hónap, 20 nap 1957, Monaco
49.
Tony Brooks 25 év, 2 hónap, 24 nap 1957, Monaco
50.
JJ Lehto 25 év, 2 hónap 28 nap 1991, San Marino
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik