F1: Sportdiplomáciai siker, hogy tudtunk versenyt rendezni – Gyulay

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 11:20
null
Gyulay Zsolt nagy sikerként könyveli el, hogy lehetett versenyt rendezni a Hungaroringen (Fotó: Tumbász Hédi)
Jól vizsgázott a rendszer a koronavírus-világjárvány miatt kialakult helyzetben a hétvégi Formula–1-es Magyar Nagydíjon – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.


Nem ilyen 35. évfordulóra készültünk, de sportdiplomáciai és sportszakmai siker, hogy ebben a helyzetben egyáltalán tudtunk versenyt rendezni” – fogalmazott Gyulay az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

Hozzáfűzte: a Formula–1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával együtt nagy sikerként könyvelték el, hogy Magyarországra tudott jönni a futam, hiszen a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben nem voltak egyszerűek az elmúlt hónapok.

Mint mondta, nagyon be van biztosítva a verseny: egy 75 oldalas dokumentum rendelkezett arról, milyen előírásokat kell betartani, rendelkezett többek között a távolságtartásról, a maszkhasználatról, illetve a szükséges vizsgálatokról: az elmúlt héten 5246 tesztet végzett el a Semmelweis Egyetem, illetve a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által erre megbízott cég.

Csaknem száz konténerre volt szükség a pályán, ezekből alakítottak ki „konténerszigeteket”, hiszen nagyon szigorú előírások szerint járnak el a csapatok, egymással sem nagyon érintkeznek. „Gyakorlatilag nekünk kellett felépítenünk az otthonukat” – fűzte hozzá Gyulay.

A beszélgetésben elhangzott, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen Jean Todttal, az FIA elnökével és Chase Careyvel, a Formula One Group vezérigazgatójával folytatott szombati helyszíni tárgyaláson felajánlotta: amennyiben szükség lesz rá, akár még egy Formula–1-es versenyhétvége megrendezhető lesz idén Magyarországon.

Örültünk a felajánlásnak” – mondta Gyulay Zsolt, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy mindenhol meg lehet rendezni a futamokat.

A versenyzők és a nézők sem szeretnék talán annyira, hogy ugyanazon a pályán folyjanak a versenyek. De attól függően, hogy hogyan alakul a nemzetközi helyzet, azért mi készek vagyunk erre” – fogalmazott.

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
14 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
2025.07.17. 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

Ünnepélyes fogadalomtétel a 18. EYOF rajtja előtt

Egyéb egyéni
2025.07.14. 17:30

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59
Ezek is érdekelhetik