F1: Russell rosszul viseli Kubica szurkolóinak gyűlölködését

I. SZ.I. SZ.
2019.08.20. 08:17
null
George Russell (balra) nehezen szűri ki a rosszindulatú megjegyzéseket (Fotó: AFP)
George Russell, a Williams F1-es csapatának brit újonca olykor nehezen viseli, hogy a közösségi médiába írt bejegyzéseihez hozzászólók fele Robert Kubica gyűlölködő lengyel szurkolóiból áll.

Az angol versenyző az idén eddig az összes időmérőn legyőzte az F1-be 2011-es súlyos ralibalesete után visszatérő lengyelt, és a versenyeken is sokkal jobb teljesítményt nyújt nála.

Kubica rajongóinak egy része szerint Russell különleges elbánásban részesül a Williamsnél, ez okozza a kettejük közötti különbséget. Ennek sokan hangot is adnak hozzászólásaikban, amit Russell nehezen visel.

„Fáj, hogy a posztjaimhoz hozzászólók fele a lengyelektől érkező gyűlölködés, miközben mindenki más kedves és biztat – mondta Russell.Persze igazából csak az számít, amit a csapaton belül gondolnak, de azért az sem mindegy, mások mit gondolnak.”

„Eddig kizárólag lengyelek kritizáltak, senki mástól nem hallottam rosszindulatú megjegyzést. Persze ha máshonnan nézem, csak remélni tudom, hogy egyszer nekem is lesznek ilyen fanatikus rajongóim” – mondta Russell.

Nyilatkozata után megszállták a közösségi oldalait a lengyelek, és azt írták neki, hogy sok szurkolója van Kubica hazájában is, ne foglalkozzon a rosszindulatú szurkolókkal, hanem csak azokra figyeljen, akik támogatják.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
16 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50