F1: „Rossz példát mutattunk Rosberg ügyében a fiataloknak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 17:59
null
Sebastian Vettel szerint rossz példát mutatnak a fiataloknak (Fotó: Hegedüs Gábor)
Nagy port kavart az FIA döntése Nico Rosberg pole pozíciót érő körével kapcsolatban. Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője ráadásul úgy gondolja, hogy az eset hatással lehet a fiatal versenyzőkre is, és ezzel rossz irányba halad a Formula–1.

 

A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végén dupla sárga zászló volt érvényben a nyolcas kanyarban Fernando Alonso megpördülése miatt. A legtöbb versenyző le is lassított, azonban Nico Rosberg nem sokkal később megjavította – az addig leggyorsabb – Lewis Hamilton idejét, és ezzel megszerezte a pole pozíciót.

Az FIA szombat este beidézte Rosberget emiatt, de végül nem róttak ki rá büntetést, így a német megtarthatta az első helyet a rajtrácson. Sokan ezt rossz döntésnek tartották, és közéjük tartozik Sebastian Vettel is, aki szerint az F1 ezzel arra ösztönzi a fiatal versenyzőket, hogy Rosberghez hasonlóan ne lassítsanak le kellően ilyen figyelmeztetésnél.

„A legrosszabb ebben az, hogy mi elvileg példát mutatunk – érvelt a négyszeres világbajnok. – Jövő héten lesz valahol egy gokartverseny, és dupla sárga zászlót lengetnek, mert valaki kicsúszott és a pályabírók segítenek neki. A gyerekek majd azt gondolják, hogy nem kell nagyon elvenniük a gázt, mert az F1-ben ez így is jó.”

Vettel szerint nemcsak etikai szempontból volt megkérdőjelezhető a versenybírák döntése, hiszen a szabály egyértelmű ilyen esetben.

„A szabálykönyv kimondja, hogy dupla sárga zászlós jelzésnél fel kell készülnöd arra, hogy talán meg kell állnod – mondta Vettel. – Azzal, ha 2-4 km/órával csökkented a sebességed, vagy kicsit hamarabb fékezel, és ezzel veszítesz fél tizedet, nem hiszem, hogy felkészült vagy a megállásra.”

Vettel azt is elmondta, hogy már egy ideje folytatnak tárgyalásokat az FIA-val egy esetleges szabályváltoztatásról, hiszen szeretnék, ha a versenyzők nem kerülnének hátrányba amiatt, mert valaki hibázott, és ezért le kell lassítaniuk.

„Ez az egyik olyan dolog, amit szeretnénk fejleszteni és igazságossá tenni, hogy be tudjuk fejezni a mért körünket akkor is, ha sárga zászló van érvényben időmérőn vagy szabadedzésen – magyarázta a német versenyző. – Rengeteget beszéltünk erről. A múltban egyértelmű volt, hogy nem javíthatunk ilyenkor, de most már nem az. Tisztáznunk kell, hogy mi számít annak, hogy elemeltük a lábunkat a gázról, és mi nem. Nem vagyok híve annak, hogy mindenkit büntessünk, de ezzel nem mutattunk jó példát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik