F1: Ricciardo csak két évre kötelezné el magát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.18. 12:47
Daniel Ricciardo, a Red Bull Racing Formula–1-es csapat pilótája a sportág körüli bizonytalanságok miatt csak kétéves szerződéshosszabbítást szeretne aláírni.

A múlt vasárnapi, kínai futamon győztes ausztrál versenyző kontraktusa a szezon végén jár le jelenlegi munkaadójánál, s ha nem tud megállapodni a hosszabbításról, a pilótapiac legértékesebb tagja lehet.

Nem szeretném hosszabb távra elkötelezni magam, mert nem igazán lehet tudni, milyen irányt vesz a sorozat. Gyorsan változnak a dolgok, és nem lenne jó azzal a gondolattal folytatni, hogy igazából nincs is kedvem az egészhez” – jelentette ki a The Times című brit lapnak Ricciardo.

A 28 éves sportoló ezzel arra utalt, hogy a Formula–1 jelenlegi motorszabályzata 2020-ban jár le, és egyelőre nem tudni, azt követően milyen erőforrásokat kell majd használni.

Ugyancsak addig érvényes a csapatok, a Nemzetközi Automobilszövetség (FIA), valamint a vb-t szervező cég közötti megállapodás, az úgynevezett Concorde-szerződés, mely a pénzek elosztása mellett arról is rendelkezik, milyen csapatok indulhatnak a sorozatban.

Ricciardo három futam után a negyedik helyen áll a vb-pontversenyben.

Legfrissebb hírek

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2025.12.28. 12:30

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
2025.12.24. 13:47
Ezek is érdekelhetik