F1: Ricciardo a Mercedestől, Bottas az ultralágyaktól tart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.27. 21:03
null
Ricciardo tart az eddig nem éppen aegjobb formáját nyújtó Mercedestől is (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Nagydíj pénteki napja alapján úgy tűnik, hogy a Ferrari és a Red Bull vívhat nagy csatát az élen a hétvége hátralévő részében, míg a Mercedes egyelőre kisebb lemaradásban van. Ezt Valtteri Bottas az ultralágy gumik nem megfelelő működésének tudja be, és riválisaik is tisztában vannak vele, hogy nem szabad leírni a címvédő istállót. Daniel Ricciardo nem ragaszkodik az első sorhoz a versenyen, míg Kimi Räikkönen hű maradt önmagához, mikor a szombati időmérőről kérdezték.

A Ferrari számára ezúttal különösen nehéz a Magyar Nagydíj hétvégéje, ugyanis az istálló korábbi elnöke,Sergio Marchionne a héten elhunyt.Természetesen ez rányomta a bélyegét a csapat hangulatára a Hungaroringen, de Sebastian Vettel örül annak, hogy a viadal eltereli a figyelmüket a gyászról. Ahhoz pedig, hogy kollégái jobb kedvre derüljenek, a német talán hozzájárult a második szabadedzésen elért elsőségével.

„Azt hiszem, hogy az a legjobb, ha visszaülünk az autóba. Mindenki tudja, mit kell tennie, és nyilván nem könnyű így dolgozni, de azt hiszem, hogy ennek ellenére megfelelően ment a munka. Az nagyon jó, hogy rögtön jött egy verseny, amire koncentrálni kell, és ami elterelte a gondolatainkat – mondta a szomorú hírről Vettel. – Az időmérő a rajtpozíció miatt nagyon fontos itt, hiszen igencsak nehéz előzni. Nagyon boldog voltam délután, valójában boldogabb, mint délelőtt. Az autónk nagyon jó egy körön, de még mindig javíthatunk rajta. Így is a jobb péntekeink közé tartozik a mai, hiszen voltak hullámhegyeink és hullámvölgyeink mostanság."

33. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 27., PÉNTEK
1. szabadedzés: Ricciardo 1:17.613
2. szabadedzés: Vettel 1:16.834
JÚLIUS 28.,SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
JÚLIUS 29.,VASÁRNAP
15.10: a verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 26., 15.10:Belga Nagydíj
Szeptember 2., 15.10:Olasz Nagydíj
Szeptember 16., 14.10:Szingapúri Nagydíj

Daniel Ricciardo bizonyult a leggyorsabbnak az első edzésen, a másodikon aztán a harmadik lett, ám tisztában van vele, hogy a Magyar Nagydíjon az igazán fontos kérdések a szombati időmérőn dőlnek el.

„A Mercedes nagyon sok időt fog találni még holnap egy körön, a Ferrari meg már most is gyors, míg mi nem hajtottuk végre tökéletesen a sajátunkat, szóval remélem, holnapig mi is lelünk még néhány tizedet. Számunkra a cél, hogy az első sorból várhassuk a rajtot, de még a másodikkal is kiegyeznék, a harmadik sort szeretném elkerülni az időmérőn, onnan már nincs esély a győzelemre” – jelentette ki az ausztrál pilóta, aki 2014-ben már átélte, milyen érzés győzni a Hungaroringen, s akkor a 4. helyről vághatott neki a versenynek.

A délelőtti tréningen a harmadik, míg a délutánin a második helyen végzett Max Verstappen, és sokan a hétvége egyik fő esélyeseként vélekednek a Red Bullról. A fiatal holland ennek ellenére továbbra is a motorerő miatti hátrányukra panaszkodik, és hiába nem ment ma túl jól a Mercedes, Lewis Hamiltonéktól is tart.

„Jó volt az autó, de sajnos még mindig sokat veszítünk az egyenesben – vélekedik Verstappen. – Azt hiszem, jobbá tehetjük az autót egy kicsit, de abban, hogy ez elég lesz-e a pole-hoz, nem vagyok biztos. A Mercedes ma nem tudott egy jó kört sem összerakni az ultralágy gumikon, így arra számítok, hogy ők is ott lesznek az elején holnap. A Ferrari gyorsnak tűnik, ám a hosszú etapokon a Mercedes is elég versenyképes volt. Szoros csata lesz, és minden az időmérőn múlik."

Bottas elárulta, mitől szenvedett ma a Mercedes (Fotó: Földi Imre)
Bottas elárulta, mitől szenvedett ma a Mercedes (Fotó: Földi Imre)

Nem sima napon van túl a Mercedes, de Verstappennek igaza volt abban, hogy az ultralágy gumikon egyelőre nem mutatta meg a valós erejét a német alakulat. Valtteri Bottas ugyanis elismerte, hogy nem sikerült igazán működésre bírni ezt a keveréket a W09-eseken, ám nem ez jelentette az egyetlen problémát a címvédő istálló számára.

„A mai nap nem volt könnyű, nehéz volt vezetni az autót, és szenvedtem azzal, hogy jó köröket hozzak össze, különösen az első edzésen – emlékezett vissza a finn. – Sikerült javítanunk a beállítások terén a második tréningre, de van még min dolgoznunk. Ez a pálya nehéz, az autó egyensúlyának megfelelőnek kell lennie ahhoz, hogy minden kanyar jól sikerüljön, nekünk pedig stabilabbá kell tenni az autónkat. Szenvedtünk azzal, hogy működésre bírjuk az ultralágy gumikat, és a túlmelegedéssel is akadtak problémáink. Nem egyszerű itt előzni, szóval a rajtpozíció nagyon fontos. Kevesebb kiállással megcsinálni a versenyt szintén jónak ígérkezik. A Red Bull és a Ferrari annyira gyors, amennyire számítottunk rá, azt hiszem, nagyon szoros csata várható."

Kimi Räikkönent nem hozta túlságosan lázba, hogy mindkét edzésen a negyedik helyen zárt a Ferrarival, és korszakalkotó felismerést tett az évek múlása kapcsán, amikor a pénteki nap végén az FIA munkatársa érdeklődött nála.

„Nagyon átlagos pénteki napunk volt, az biztos, hogy sokat kell dolgoznunk, a köridők ilyenkor még nem számítanak. Végezzük a feladatainkat, csináljuk a dolgunkat, aztán majd meglátjuk, hogy ez holnap mire lesz elég. Az autó jól reagál a változtatásainkra, reméljük, holnap is így lesz” – mondta a finn, aki a maga sajátos stílusában felelt arra a kérdésre, megismételheti-e a Ferrari a tavalyi időmérős teljesítményét, amikor kibérelte az első rajtsort.

„A tavalyi év az tavaly volt, de ma idén van már, szóval ki tudja, mi lesz holnap és ki dolgozik a legjobban holnap. Mindenkinek van esélye, aki holnap a legjobb munkát végzi, az végez az első helyen” – zárta szavait a finn, aki ezzel remélhetőleg kimerítette a magával hozott közhelyszótárat.

A pénteki nap eseményei tulajdonképpen a mindkét edzésen ötödikként záró világbajnoki címvédő, Lewis Hamilton előzetes várakozásai szerint alakultak, így a brit tisztában van vele, hogy vár még rájuk munka bőven.

„Ahogy arra számítottunk, a Ferrari és a Red Bull is elég gyors és jobb a tempójuk is a miénknél, így bőven lesz dolgunk még ma este. A pálya trükkös, a gumik elég hamar túlmelegednek, főleg a hátsókkal van bajom. A hőmérséklet és a folyton, szinte kanyarról kanyarra változó körülmények nem könnyítették meg a fő gumikezelési problémánkat, azaz hogy nincs idő lehűteni az abroncsokat” mondta a brit kiválóság.

MAGYAR NAGYDÍJ, ELSŐ SZABADEDZÉS
1.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:17.613átlag: 203.208 km/ó30 kör
2.Sebastian VettelnémetFerrari1:17.6920.079 mp h.24
3.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:17.7010.08829
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:17.9480.33523
5.Lewis HamiltonbritMercedes1:18.0360.42328
6.Valtteri BottasfinnMercedes1:18.4700.85720
7.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:18.9751.36217
8.Nico HülkenbergnémetRenault1:19.0251.41214
9.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:19.1281.51532
10.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:19.1871.57429
11.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:19.3521.73930
12.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:19.6902.07724
13.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:19.8412.22832
14.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:20.0122.39933
15.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1:20.0652.45230
16.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:20.1512.53828
17.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:20.1592.54627
18.Antonio GiovinazziolaszAlfa Romeo Sauber1:20.2932.68031
19.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:20.3072.69428
20.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1:20.6973.08412
MAGYAR NAGYDÍJ, MÁSODIK SZABADEDZÉS
1.Sebastian VettelnémetFerrari1:16.834átlag: 205.268 km/ó45 kör
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Tag Heuer1:16.9080.074 mp h.35
3.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-Tag Heuer1:17.0610.22736
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:17.1530.31940
5.Lewis HamiltonbritMercedes1:17.5870.75343
6.Valtteri BottasfinnMercedes1:17.8681.03446
7.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:18.0651.23139
8.Carlos SainzspanyolRenault1:18.4951.66138
9.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:18.5181.68443
10.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1:18.7611.92741
11.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:18.8502.01642
12.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:18.8572.02338
13.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:18.8802.04635
14.Nico HülkenbergnémetRenault1:18.9132.07923
15.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:18.9162.08241
16.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1:19.0432.20942
17.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari1:19.1372.30338
18.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:19.6452.81145
19.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:19.7122.87838
20.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:19.7702.93645

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik