F1: Ricciardo a Mercedesekkel harcolna, a Toro Rosso nem érti Kvjat defektjeit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 20:38
null
Nico Rosbert örül, hogy autója hidegben és melegben, alacsony és magas üzemanyagszinttel is jól működött (Fotó: Reuters)
Meglepően elégedetten nyilatkoztak a főszereplők az F1-es Abu-dzabi Nagydíj első két szabadedzését követően. Egyedül a Toro Rosso számára lehet hosszú az éjszaka, hiszen Danyiil Kvjat mindkét szabadedzésen defektet szenvedett, így ezt alaposan ki kell vizsgálnia a csapatnak.

 

Egyik szabadedzésen sem talált legyőzőre Lewis Hamilton, aki ma kifejezetten elégedett volt Mercedesével, és nem fogad el rosszabb eredményt holnap a rajtelsőségnél.

„Nagyszerű nap volt. Minden simán ment, nem akadt különösebb nehézségünk – nyilatkozta lelkesen az utóbbi három verseny győztese. – Az első etapom a második edzésen nem volt ideális a nagy forgalom miatt, ezért nem tudtam igazán gyors kört teljesíteni, de utána szerencsére sikerült. Nagyon elégedett vagyok az autóval, szóval jó pozícióból várhatjuk a holnapi napot. Egyértelműen a pole pozíció lesz a cél. Már régóta nem sikerült ez ezen a pályán, pedig tudom, hogy gyors vagyok itt.”

Hamilton csapattársa, a világbajnoki éllovas Nico Rosberg sem gondolkodik másképp autójuk megbízhatóságáról. Erre szüksége is lesz, hiszen csapattársa győzelme esetén neki mindenképp a dobogón kell végeznie.

„Tisztességes kezdete volt a mai nap a hétvégének – mondta Rosberg. – Mindig érdekes, amikor a délutáni melegebb időjárási körülmények hűvösebbre változnak estére. Alkalmazkodni ehhez, és pontosan tudni, hogy mire számíthatsz, nagy kihívás, de az autónk hidegben és melegben, alacsony és magas üzemanyagszinttel is jól működött.”

Daniel Ricciardo csak az ötödik legjobb időt autózta ma, ennek ellenére azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a futamon képesek lesznek a Mercedeseket támadni.

„Azt hiszem, hogy találhatunk még egy kis időt holnapig – bizakodik az ausztrál. – Ahogy számítottunk rá, a Mercedes előttünk van, de nem olyan nagy az előnyük. A mai teljesítményünket elnézve vasárnap versenyben lehetünk velük, és ez jó.”

A Red Bull másik versenyzője, Max Verstappen inkább a Ferrarihoz méri magukat, de magabiztos, főleg amiatt, mert hátráltatták őt a szabadedzésen, így nem fedett fel mindent.

„Szoros lesz a Ferrari ellen, mert erősek ezen a hétvégén, azonban biztos vagyok benne, hogy mi még náluk is erősebbek lehetünk. Nem olyan nagy a lemaradásunk, ráadásul a leggyorsabb körömön forgalomba kerültem az utolsó kanyarban. Ezzel két-három tizedet veszítettem” – mesélte Verstappen.

Sebastian Vettel felemás napot zárt, hiszen váltóhiba miatt leállt az autója a második szabadedzés vége előtt tíz perccel, ennek ellenére bizakodó a folytatást illetően.

„Azt hiszem, hogy jó napot zártunk ma – mondta a Ferrari versenyzője. – Az első edzésen szenvedtünk kicsit a meleg aszfalt miatt, de délután nyugodtabbá vált az autó, sőt, nagyon is jó lett. A versenyszimulációmmal is elégedett vagyok. Eleinte akadtak nehézségeim az első gumikkal, talán azért, mert túl keményen nyomtam, de összességében jól működött az autó, ezért szerintem megvan a kellő sebességünk.”

Mindkét szabadedzésen látványos defektet szenvedett Danyiil Kvjat. A Toro Rosso vizsgálja, hogy mi okozhatja az idén már sokadszor előforduló problémát a gumikkal, de egyelőre értetlenül állnak a helyzet előtt.

„Miután Danyiil kétszer is ilyen helyzetbe került, úgy döntöttünk, hogy nem küldjük ki Carlost újra a pályára, mert még nem sikerült teljes mértékben rájönnünk, hogy honnan ered ez a probléma – nyilatkozta Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke – Keményen fogunk dolgozni az éjszaka, még a mérnökeink is Faenzában, és remélhetőleg holnapra megoldjuk a problémát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik