F1: Remélem, hogy ott van a fény az alagút végén a számukra – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.03. 19:42
null
Hamilton sajnálja a korábbi csapatát (Fotó: AFP)
Rossz néznie Lewis Hamiltonnak, hogy hová jutott korábbi csapata, a McLaren, valamint a szintén patinás Williams. A négyszeres világbajnok ezért reméli, hogy legkésőbb a 2021-es szabályváltoztatásokkor sikerül visszatérniük a helyes útra, továbbá azt is elmondta, miben jobb ő maga 33 évesen, mint fiatalabbként volt.

 

Finoman szólva nem a legszebb napjait éli mostanság a Williams és a McLaren. A két patinás istálló évek óta nehézségekkel küzd, és ha megnézzük az idei erősorrendet, a mezőny legvégén kullognak. Pedig a Formula–1 történelmének legsikeresebb csapatai között vannak, ezért is nehéz elhinnie a jelenlegi helyzetüket Lewis Hamiltonnak – főleg a McLarent sajnálja, melynek színeiben kezdte meg F1-es karrierjét, és szerezte meg első világbajnoki címét.

„Őrület, hogy a Williams most a mezőny végén van, miközben valaha Nigel Mansell és Damon Hill is ott versenyzett, és világbajnoki címet nyert. A McLaren pedig korábban a családot jelentette a számomra, ám szintén problémákkal küzd már hosszú ideje. Remélem, hogy ott van a fény az alagút végén a számukra” – vélekedik a wokingiaktól a Mercedeshez 2013-ban átigazoló brit versenyző.

2021-ben azonban új éra kezdődik az F1-ben, ugyanis jelentős szabályváltoztatások jönnek. Ezzel kapcsolatban Hamilton elmondta, hogy reméli, legalább ezek a módosítások segítenek a McLarennek és a Williamsnek az előrelépésben. Továbbá azt is elárulta, hogy 33 évesen könnyebben átlátja, mi vezethet egy csapat visszaeséséhez.

„Ahogy idősebb leszek, és egyre jobban értem az üzleti dolgokat, az olyan személyeket, mint Toto, és azt, hogyan vezetnek szervezeteket, tisztábban látom a dolgokat, de azt is, hogyan fordulhatnak rosszra azok. Ez történt ezekkel a csapatokkal is, csak különböző vezetőkkel, felépítéssel és más tényezőkkel. Bármilyen üzletről is van szó, nem könnyű jól csinálni azt” – vélekedik a négyszeres világbajnok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik