F1: „őrült ez az idióta”, „GP2-es motor!” – 2015 legjobb rádiós beszólásai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.29. 20:31
null
Kimi Räikkönen az első számú showman, de idén Fernando Alonso is szépen termelt<br />
A Formula–1 futamainak egyik legpikánsabb része egyértelműen a pilóták és a mérnökök, csapatfőnökök rádióbeszélgetései. A 2015-ös szezonban is akadt bőven emlékezetes csevegés, sőt klasszikus párbeszéd is. Alább a mögöttünk hagyott év legjobb rádiós beszélgetéseit gyűjtöttük össze.

„Egy kicsit meglepődtem, úgy tűnik, közeledek az előttem haladó autókhoz...” – Jenson Button ironikus állapotfrissítése a Malajziai Nagydíjon.

„Tüntessétek el előlem ezt a McLarent” – szólt a rádióba Kimi Räikkönen a Kínai Nagydíjon. Fernando Alondo autózott előtte.



„Ez az idióta úgy vezet, mint egy őrült. Láttátok? Majdnem belém jött...” – bukott ki Nico Hülkenberg Ericssonra, miután összeért a két pilóta autója a Bahreini Nagydíjon.

„Megmondtam, hogy ne beszéljetek hozzám, ha kanyarodok!” – Lewis Hamilton morcos reakciója a Spanyol Nagydíjon.

„Hol vannak már a kék zászlók? Kib.szottul meg kell előznöm, vagy mi?” – üvöltötte Kimi Räikkönen kikelve magából Monacóban.

„Elvesztettem a futamot, ugye?” – Lewis Hamilton fájdalmas felismerése a végzetes monacói bokszkiállása után.

„Takarodj az utamból” – hagyta el Daniel Ricciardo száját a mondat, miután megelőzte Räikkönent.

„Láttátok, hogy mit csinált velem ez a srác? Egyszerűen le akart tolni a pályáról. Ez nem valami kedves tőle. Ha ez nem büntetés, akkor semmi sem az” – reagált Kimi Räikkönen Ricciardo előzésére.



McLaren: „Fernando, oda kell figyelned az üzemanyagszintre, ez így nem mehet tovább, próbálj meg spórolni!”

„Nem akarok spórolni! Nem, elég volt! Lassúak vagyunk, az autó megbízhatatlan, erre azt mondjátok, hogy most már benzinünk sincs? Ezzel egyébként is úgy megyek, mint egy amatőr” – reagált Fernando Alonso a Kanadai Nagydíjon.

„Köszönöm, Jules, ez a te győzelmed. Mindannyian tudjuk, hogy előbb vagy utóbb te is ennek a csapatnak a tagja lettél volna” – Sebastian Vettel megható győzelmi üzenete a Magyar Nagydíjon.

„Ne mondd még egyszer, ne mondd el még egyszer! Próbálkozom” – szólt vissza idegesen Nico Rosberg a csapatutasításra a Hungaroringen.

„Kib.szottul így kell ezt csinálni” – ünnepelt magában Danyiil Kvjat Belgiumban.

„Srácok, én túl öreg vagyok már ehhez, túl öreg” – mondta Felipe Massa, a Williams brazil pilótája, miután Rosberg kiesésével felérhetett a dobogó legalsó fokára az Olasz Nagydíjon.

„Baromság, nem vagy te öreg” – jött a válasz a rádión.



„Nooo!” – üvöltötte durcásan Max Verstappen csapata utasítását követően, mert esze ágában sem volt elengednie csapattársát, Carlos Sainz Jr.-t a Szingapúri Nagydíjon.



„Olyan, mintha jégen vezetnék. Úgy mennek el mellettem, mintha GP2-es autót vezetnék. Ez megalázó... Mindent megteszek... GP2-es motor! Ez GP2! Áh!” – fakadt ki Fernando Alonso a Hondára Szuzukában azt követően, hogy a Toro Rosso és a Sauber pilótái előzgették.

„Imádom a humorodat!” – ez volt Fernando Alonso válasza Szocsiban arra az utasításra, hogy tartsa maga mögött a Williams-Mercedesszel versenyző Felipe Massát.



„Mégis mi a f...t művelt?!” – kérdezte jeges hangon Valtteri Bottas, miután belement Räikkönen az Orosz Nagydíjon.

„Ne beszélj hozzám, ha fékeznem kell. Ott az egyenes szakasz a társalgásra” – üzente csapatának Jenson Button a Brazil Nagydíjon.

„Ezek a kib.szott Manorok nem akarnak eltűnni az utamból” – Kimi Räikkönen kifakadása Brazíliában.



Sebastian Vettel
elfelejtette felköszönteni mérnökét, ezért megtette vezetés közben. A Ferrari német versenyzője elénekelte a boldog szülinapot című dalt olaszul két kanyar közt Abu-Dzabiban.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik