F1: „Őrületes, ahogy ide-oda dobál az autó”; Hamilton Senna mellett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 11:31
null
Lewis Hamilton elismerte, az időmérő a kedvence a versenyhétvégéken (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton újabb mérföldkőhöz érkezett, Ayrton Senna után az F1 második versenyzőjeként szerzett tíz pole pozíciót három egymás utáni szezonban. Az angol szerint karrierje egyik legnagyobb élménye volt az idei autóval Szuzukában száguldania. A versenyen Sebastian Vettel megszorongatná az angolt, és még Daniel Ricciardo sem tett le arról, hogy megharcol a győzelemért.

Lewis Hamilton a Japán Nagydíjon szerezte meg 71. pole pozícióját, a kilencedik kísérletére az elsőt Szuzukában, ahol Ayrton Senna mindhárom világbajnoki címét biztossá tette. S éppen ezzel a rajtelsőséggel érte utol a brazilok ikonját egy olyan mutatóban, amelyet rajtuk kívül senki más sem tud felmutatni a Formula–1 történetében – igen, még Michael Schumacher sem.

Eddig csak Senna volt képes arra, hogy egymást követő három szezonban legalább tíz pole pozíciót szerezzen. Senna 1988-as, 1989-es és 1990-es produkcióját Hamilton most megismételte, 2015 és 2016 után 2017-ben is eljutott tíz rajtelsőségig. Persze árnyalja a képet, hogy amíg Senna sikersorozata alatt 16 futamos szezonok voltak, Hamiltonnak több időmérő áll a rendelkezésére (bár 2015-ben 12 kvalifikáció kellett neki 11 rajtelsőséghez, s az idén is a 16. alkalommal meglett a 10. pole, tavaly az első 16 időmérőből csak nyolcat nyert meg).

33. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:29.166
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:48.719
OKTÓBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:29.055
pole: Hamilton 1:27.319, 2. Bottas 1:27.651
OKTÓBER 8., VASÁRNAP
7.00: a verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 22., 21.00: Amerikai Nagydíj
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj
November 12., 17.00: Brazil Nagydíj

„Ez az autó elképesztő. Szuzuka pedig már eddig is elképesztő pálya volt, de most három másodperccel gyorsabbak vagyunk, mint egy éve. Őrületes, ahogy ide-oda dobál az autó az S-kanyarokban! Ezért is az időmérő a kedvencem a versenyhétvégéken. Itt valamiért sohasem sikerült megfelelően összeállítani az autót, de most összejött, és hálás vagyok érte a csapatnak, óriási élmény" – mondta Hamilton, aki nagy nyomásra számít a versenyen Sebastian Vettel részéről.

A Ferrari német pilótája elismerte, extra kockázatot vállalt az utolsó időmérős körében, de nem jött be.

„Valtteriről tudtam, hogy visszasorolják, így valahogy Lewist kellett volna legyőzni. Extra kockázatot vállaltam, de nem működött. Az első sorral elégedett vagyok, lehetne gyorsabb is az autó, de a versenyen jók lehetünk" – mondta Vettel, aki nem tudja, mire számítson a versenyen a Mercedestől.

„Kiszámíthatatlanok, Malajziában nem voltak gyorsak, de úgy tűnik, összeszedték magukat. Össze kell szednünk magunkat, és ha lehetőséget kapunk, kihasználni" – mondta Vettel, aki szerint a 10. helyről rajtoló Kimi Räikkönen előtt egy hete példát mutatott azzal, hogy az utolsó helyről indulva negyedik lett.

A finn pilóta lágy gumikon rajtol majd, akárcsak Valtteri Bottas, aki a 2. helyről a 6. rajtkockába kerül vissza a maga váltócseréje miatt.

„Nem bánom, hogy Kimit is megbüntették, hasonló stratégiánk lesz, de így legalább előnyből indulok. Hosszú verseny lesz, meglátjuk, ki milyen gyors lesz" – mondta a Mercedes finn pilótája.

Daniel Ricciardo a jó rajtjában bízik (Fotó: AFP)
Daniel Ricciardo a jó rajtjában bízik (Fotó: AFP)

Bottas büntetése miatt a Red Bullé a második sor a versenyen, de az osztrák csapat pilótáinak csak akkor lesz esélyük Max Verstappen malajziai győzelmének megismétlésére, ha lerajtolják a Hamilton, Vettel párost. Daniel Ricciardo különösen bizakodó, a harmadik rajthelyen a tiszta oldalról rajtoló ausztrál autóján kevésbé meredekek a légterelők, mint Verstappen autóján, így gyorsabb lehet az egyenesekben.

„Örülök, hogy a harmadik helyről indulhatok, egyértelműen előnyt jelent a tiszta oldal. Ha nem is sikerül jól a rajtom, tarthatom a lépést az élcsoporttal. Ám nagyon fontos lenne a jó rajt, itt előzni ugyanis szinte lehetetlen. Ám a nagyobb végsebességgel a támadásokat és a védekezést is nagyobb eséllyel várhatom" – mondta Ricciardo.

A nap beszólása Stoffel Vandoorne nevéhez fűződik. A McLaren belga pilótáját megkérdezték, mi a különbség a szuzukai pályán megtett kör között, ha összeveti a japán Super Formulát és a Formula–1-et.

„Az egyenesekben szinte semmi” – válaszolta a belga, mire nevetésben tört ki a hallgatóság. A pilóta és a mellette ülő Honda-vezető igen kényelmetlenül érezte magát, hiszen Vandoorne akaratlanul is viccet csinált a Hondából a hazai pályáján.

JAPÁN NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer
5. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes
6. Valtteri Bottas* finn Mercedes
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
9. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda
10. Kimi Räikkönen* finn Ferrari
11. Nico Hülkenberg német Renault
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
14. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Renault
15. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
17. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari
18. Jolyon Palmer** brit Renault
19. Carlos Sainz Jr.** spanyol Toro Rosso-Renault
20. Fernando Alonso*** spanyol McLaren-Honda
*váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetés
**a motorkvóta átlépéséért 35 rajthelyes büntetés
***a motorkvóta átlépéséért 20 rajthelyes büntetés
A módosított sorrend forrása: forix.autosport.com
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:29.047 1. Hamilton 1:27.819
2. Räikkönen 1:29.163 2. Vettel 1:28.225
3. Verstappen 1:29.181 3. Bottas 1:28.543
4. Bottas 1:29.332 4. Verstappen 1:28.747
5. Vettel 1:29.352 5. Ricciardo 1:28.935
6. Ricciardo 1:29.475 6. Räikkönen 1:29.079
7. Pérez 1:29.696 7. Ocon 1:29.199
8. Ocon 1:30.115 8. Pérez 1:29.343
9. Hülkenberg 1:30.252 9. Massa 1:29.687
10. Massa 1:30.352 10. Alonso 1:29.749
11. Palmer 1:30.516 11. Vandoorne 1:29.778
12. Alonso 1:30.525 12. Hülkenberg 1:29.879
13. Sainz 1:30.565 13. Magnussen 1:29.972
14. Vandoorne 1:30.654 14. Palmer 1:30.022
15. Magnussen 1:30.774 15. Sainz 1:30.413
16. Grosjean 1:30.849
17. Gasly 1:31.317
18. Stroll 1:31.409
19. Ericsson 1:31.597
20. Wehrlein 1:31.885
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik