A Mercedes döntött: Hamilton győzött, és 50 ponttal húzott el Vettel előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.30. 12:28
null
Hamiltonnak mostantól elég a 2. helyen befejezni minden versenyt a bajnoki címhez (Fotó: AFP)
Bár Lewis Hamilton a kerékcseréket követően Sebastian Vettel mögé is visszaszorult az Orosz Nagydíj versenyén, a brit először megelőzte a pályán a vb-riválisát, majd a Mercedes döntésének értelmében Valtteri Bottas átadta neki a pozícióját, ezzel a brit harmadik győzelmét szerezte meg Szocsiban. Vettelt eközben a harmadik helyen intette le a kockás zászló, így a német hátránya 50 pontra nőtt a címvédő mögött. A szülinapos Max Verstappen eközben remek versenyt futott, és az ötödik helyre hozta be a Red Bullt, míg Charles Leclerc a hetedik lett.

 

A Mercedes eddig egész hétvégén lépéselőnyben volt a Ferrarival szemben Szocsiban, ám kisebb meglepetésre végül nem Lewis Hamilton, hanem Valtteri Bottas vezérletével sajátította ki az első rajtsort. Az olasz gárdának eközben meg kellett elégednie a 3–4. hellyel, és bár Sebastian Vettelt is meglepte a hátrányuk mértéke, a tavalyi Orosz Nagydíj emléke mégis bizakodásra adhatott okot a németnek.

5. OROSZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:34.488
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:33.385
SZEPTEMBER 29.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1.33.067
időmérő edzés: 1. Bottas 1:31.387
SZEPTEMBER 30.,VASÁRNAP
verseny: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Vettel
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 7., 07.10:Japán Nagydíj
Október 21., 20.10:Amerikai Nagydíj
Október 28., 20.10:Mexikói Nagydíj

Ugyanis 2017-ben a Ferrari indulhatott az élről, miközben Bottas egy remek rajtnak köszönhetően a harmadik pozícióból aratott győzelmet. Az idén a harmadik rajtkockát megszerző ferraris így nem is reménykedhetett másban, mint egy a finnéhez hasonló elrugaszkodásban.

Viszont míg a maranellóiak győzelmi kényszerben voltak, addig a német alakulat fontos döntés előtt állt: engedi-e a szabad versenyt, vagy a bajnoki cím szempontjából esélyes Hamiltont részesíti előnyben.

A bajnoki serlegekért vívott csata árnyékában öt pilóta – Fernando Alonso, Pierre Gasly, Brendon Hartley, Daniel Ricciardo és Max Verstappen – motorcseréért, Stoffel Vandoorne pedig váltócseréért részesült büntetésben, így ők hatan foglalták el a 15–20. helyet a rajtrácson.

Bottas simán eljött a rajtnál, míg bár Vettel kívülről próbálkozott elmenni Hamilton mellett, a brit csapattársával együttesen visszaverte a német támadásait. A lágyon induló Verstappen eközben remekül rugaszkodott el a mezőny végén, és lendülete ezt követően sem fogyott – a 9. körben már az ötödik helyen haladt.

Mint ahogyan a Pirelli is jósolta, a hiperlágyon startolók a 9. kör környékén kezdték meg a kerékcseréket, míg a Toro Rosso párosa egy dupla megpörgés után feladta a futamot.

Az élmezőnyből eközben Bottas állt ki elsőként, akit a következő körben Vettel azonnal követett, míg Hamilton plusz egy kör erejéig kint maradt. Ez pedig döntőnek bizonyult kettejük párharcában, hiszen a friss lágyakon sokkal jobb tempót futott a német, így a címvédő csak vb-riválisa mögött tért vissza a nyomvonalra.

Ám Hamilton nem maradt sokáig a ferraris mögött, hiszen azonnal offenzívát indított, és végül sikerült is bevetődnie Vettel mellé, akit meg is előzött. Ráadásul a sportfelügyelők később vizsgálni kezdték a németet a védekezése miatt, viszont végül nem büntették az eset miatt.

Az élmezőnyből utolsóként Räikkönen szánta el magát a cserére, a finn a 19. körben váltott a lágyra, ezzel Verstappen vette át a vezetést, míg csapattársa, Ricciardo a 6. helyre jött fel időközben.

Míg a Force India ultimátumot adott a Kevin Magnussen mögé beragadó Esteban Oconnak, ha nem előzi meg a dánt 3 körön belül, akkor át kell adnia pozícióját Sergio Péreznek, addig a Mercedes a 25. körben szánta el magát a bajnoki cím szempontjából fontos, taktikai döntésre.

Ugyanis rászóltak Bottas fülére, hogy a 13-as kanyarban engedje el maga mellett a csapattársát, Hamiltont, akire közben felzárkózott Vettel is. A címvédő így virtuálisan át is vette a vezetést, hiszen az élen álló Verstappen még mindig gyűrte a lágyakat.

Mivel Oconnak nem sikerült a Haas elé kerülnie, ezért átadta helyét Péreznek, ám a mexikói sem tudta átugrani Magnussent, így Nico Hülkenberg kiállását követően újabb helycsere történt a Force India versenyzői között.

A lágyakon induló Verstappen végül a 44. körben szánta el magát a cserére, és a holland az ötödik helyen jött vissza a pályára az ultralágyakon, ezzel Hamilton a pályán is az élre állt, és ott is maradt a verseny végéig, így a brit pályafutása 70. győzelmét aratta, míg Oroszországban a harmadik alkalommal szelte át elsőként a célvonalat.

A Mercedes újabb kettős sikerét pedig Bottas tette teljessé Szocsiban, és mivel Vettelt csak a harmadik pozícióban intette le a kockás zászló, ezért Hamilton előnye 50 pontra nőtt a vb-összetettben. Ez pedig azt jelenti, a címvédőnek idén már nem kell nyernie ahhoz, hogy megszerezze az ötödik bajnoki címét.

Ráadásul a Mercedes előnye a konstruktőri tabellán is nőtt, méghozzá 53 pontra, miután Räikkönen lett a negyedik. Az ötödik helyen pedig a szülinapos Verstappen végzett, megelőzve a másik Red Bullt, míg a hetedik pozícióban a remek versenyt futó Charles Leclerc érkezett. A monacói mögött Magnussen, Ocon és Pérez zárta a pontszerzők sorát.

Folytatás jövő héten, a Japán Nagydíjjal.

OROSZ NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 01:27:32.054
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 2.545 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 7.487
4. Kimi Räikkonen finn Ferrari 16.543
5. Max Verstappen holland Red Bull-Tag Heuer 31.016
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Tag Heuer 1:20.451
7. Charles Leclerc monacói Sauber-Ferrari 1:38.390
8. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör
9. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 1 kör
10. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1 kör
11. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör
12. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1 kör
15. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör
16. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 2 kör
17. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 2 kör
18. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 2 kör
FELADTA MEGTETT KÖR
Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 4
Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 4
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 8 13 15 306
2. Sebastian Vettel 5 10 15 256
3. Valtteri Bottas - 7 14 189
4. Kimi Räikkonen - 9 13 186
5. Max Verstappen 1 6 12 158
6. Daniel Ricciardo 2 2 10 134
7. Kevin Magnussen - - 9 53
8. Nico Hülkenberg - - 9 53
9. Fernando Alonso - - 9 50
10. Sergio Pérez - 1 8 47
11. Esteban Ocon - - 9 47
12. Carlos Sainz Jr. - - 10 38
13. Pierre Gasly - - 4 28
14. Romain Grosjean - - 4 27
15. Charles Leclerc - - 7 21
16. Stoffel Vandoorne - - 3 8
17. Lance Stroll - - 2 6
18. Marcus Ericsson - - 5 6
19. Brendon Hartley - - 2 2
20. Szergej Szirotkin - - 1 1
A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 495
2. Ferrari 442
3. Red Bull-TAG Heuer 292
4. Renault 91
5. Haas-Ferrari 80
6. McLaren-Renault 58
7. RPFI-Mercedes 35
8. Toro Rosso-Honda 30
9. Alfa Romeo Sauber 27
10. Williams Mercedes 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik