Räikkönené az első edzés Szocsiban, Bottas is Hamilton előtt

Vágólapra másolva!
2017.04.28. 09:50
null
Kimi Räikkönen autója volt a leggyorsabb délelőtt Szocsiban
Kimi Räikkönen zárta az élen az F1-es Orosz Nagydíj első szabadedzését Szocsiban. A Ferrari finn pilótája 45 ezreddel előzte meg Valtteri Bottast, aki mögött Lewis Hamilton, Max Verstappen és Sebastian Vettel végzett a napsütéses tréningen. Az edzést egyszer meg kellett szakítani piros zászlóval, miután Esteban Ocon Force Indiájáról lerepült a motorteret borító karosszériaelem. Folytatás 14 órától a második szabadedzéssel.

Szikrázó napsütésben vette kezdetét az Orosz Nagydíj programja Szocsiban, ahol az első 90 percben Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb a Ferrarival. A finn 45 ezreddel előzte meg Valtteri Bottast, aki a Mercedesszel még az edzés első szakaszában futotta leggyorsabb körét, nem a másodikban, amikor a többség használatba vette a szuperlágy gumikat.

A konstruktőr-vb-címet 2014-ben és 2015-ben is Szocsiban bebiztosító Mercedes szokása szerint korán gyors köröket futott, később a versenybeállításokra összpontosított.

Az ultralágy gumikat még senki sem próbálta ki, ezek bevetésére a 14 órakor kezdődő második tréningig várni kell.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel az első edzésen több kisebb-nagyobb hibával vezetett, a reflektorfénybe engedte csapattársát, hogy tervei szerint szombaton és vasárnap szerepet cseréljen Bottasszal, illetve Räikkönennel.

A Red Bull ezúttal is tisztes távolból követi a két élcsapatot, bár Vettel hibái miatt Max Verstappen befért a negyedik helyre – több mint egy másodperccel Räikkönen és Bottas mögé.

Az edzésen lehetőséget kapott az orosz Szergej Szirotkin a Renault-val, de a sárga-fekete autó két megtett kör után leállt, így nem sikerült túl jól a beugrás Nico Hülkenberg autójába.

A Force Indiával is voltak gondok, Esteban Ocon autójáról lerepült a motorteret borító fedél, amiért piros zászlóval rövid időre meg kellett szakítani a körözést.

A második szabadedzés 14 órakor kezdődik.

OROSZ NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:36.074 átlag: 219.131 km/ó 19 kör
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:36.119 0.045 mp h. 24
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:36.681 0.607 23
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:37.174 1.100 19
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:37.230 1.156 19
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:37.290 1.216 19
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:37.457 1.383 29
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:37.900 1.826 29
9. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:37.944 1.870 30
10. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:38.065 1.991 28
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:38.496 2.422 17
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:38.747 2.673 23
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:38.813 2.739 16
14. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:38.976 2.902 17
15. Jolyon Palmer brit Renault 1:39.158 3.084 16
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:39.533 3.459 17
17. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:39.541 3.467 19
18. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:39.731 3.657 21
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:40.079 4.005 20
20. Szergej Szirotkin orosz Renault idő nélkül 2

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik