F1: nincs büntetés, Hamilton megtarthatja a győzelmét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.06. 17:56
null
Lewis Hamilton megtarthatta monzai győzelmét (Fotó: AFP)
Nem büntették meg Lewis Hamiltont és a Mercedes-istállót az Olasz Nagydíjon, így a világbajnoki címvédő megtarthatta győzelmét.

A Mercedest amiatt vizsgálták, mert az FIA mérései szerint a rajtnál Lewis Hamilton egyik kerekében 0.3 psi-vel alacsonyabb volt a nyomás a Pirelli által előírt határértéknél. Ugyanennél a keréknél Nico Rosberg esetében 1.1 psi-s eltérést találtak.

A versenyigazgató már a verseny közben jelezte, hogy a két Mercedesen a rajtnál szabálytalan volt, a csapat ezért az esetleges időbüntetéstől tartva arra utasította Hamiltont, hogy a lehető legnagyobb előnyt autózza ki.

Az eredményhirdetéskor már mindenki tudta, hogy vizsgálják a Mercedest, de Paddy Lowe, a csapat technikai igazgatója azt mondta, amikor a csapat felfújta a kerekeket, a Pirelli mérnöke is ellenőrizte a folyamatot, és mindent rendben talált.

Az FIA meghallgatta a csapat képviselőit, és a tárgyalás után Toto Wolff csapatfőnök azt mondta, nincs büntetés.

A sportfelügyelők magyarázata szerint a kerekek felhelyezésekor megfelelő nyomás volt a gumikban, amelyek attól lettek laposabbak a kelleténél, mert a rajtrácson a Mercedes kikapcsolta a gumimelegítő paplanokat, és a kerekek hőmérsékletével együtt a nyomás is alacsonyabbá vált. Így viszont nem voltak szabálytalanok.

Az FIA arra kérte a Pirellit, hogy egyeztessen a csapatokkal az ilyen mérési kiskapukról.

 

Legfrissebb hírek

Kajakverseny és csocsó az F1-es pilótákkal

F1
2 órája

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
3 órája

Szemerkélő eső fogadta a pilótákat a Hungaroringen – minden kész a Magyar Nagydíjra

F1
8 órája

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
10 órája

Magyar Nagydíj: 40 éves legenda a Hungaroringen

F1
Tegnap, 15:06

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
Tegnap, 12:52

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
2026.07.21. 15:58

Zajlik a munka, a csapatok kezdik belakni a Hungaroringet

F1
2026.07.21. 13:32