F1: megint Rosberg elöl, közel a Red Bull a Mercedeshez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.30. 12:01
null
Daniel Ricciardo közel került a Mercedesekhez (Fotó: Red Bull)
Nico Rosberg a harmadik szabadedzést is az élen zárta a Német nagydíj hétvégéjén, a Mercedes német pilótáját közvetlen közel, mindössze 57 ezredre elmaradva követte az időlistán Lewis Hamilton, sőt, a Red Bull-os Daniel Ricciardo is egy tizeden belülre került az éllovashoz képest. A negyedik helyen Kimi Räikkönen zárt a Ferrarival, a szombat délelőtti történések alapján szoros időmérő várható 14 órától.

Rosberg az edzés utolsó harmadában futotta edzéselsőséget jelentő körét, míg Hamilton már viszonylag koránmegfutotta legjobb körét, amelyen a második készlet szuperlágy gumiján sem tudott javítani.

Sőt, Hamiltont vizsgálják is az edzés után, mert a tréning elején veszélyesen engedték ki a bokszból, majdnem nekiment Romain Grosjeannak. Ha megrovást kap az eset miatt, ez lesz neki idén a harmadik, és ez tíz rajthelyes büntetéssel jár.

Az angol a végén a boksz bejáratánál is gyanúsan közlekedett, de az egyik Manor miatt tudott csak túl későn rákanyarodni a szervizútra, mert Rio Haryanto a belső íven elállta az útját.

A leggyorsabb abroncsokat utolsóként felrakó Daniel Ricciardo 99 ezredre feljött az első szabadedzés óta folyamatosan lassuló Rosbergre – ha a két csapat közötti különbség valós, az időmérő izgalmas lehet. És ebbe még a Ferrari is beleszólhat, Kimi Räikkönen 164 ezredre volt Rosbergtől, míg Sebastian Vettel törött első légterelővel zárta az edzést, miután a 10-es kanyarban hibázott, és tönkretette az autóját.

Közben folytatódik a kötélhúzás a csapatok és az FIA között a pálya határainak tiszteletben tartásáról. Szombat reggel a csapatok rántottak egyet azon a kötélen, Charlie Whiting ugyanis azt mondta, hogy bár továbbra is szigorúan figyelik a célegyenes végén az egyes ívnél a pályaelhagyásokat, a pálya szélét a rázókő belső széle helyett a külső oldalán határozták meg.

Azaz ami eddig szabálytalan volt, az szabályossá vált, és csak azt büntetik meg, aki mélyen a bukótérbe futva veszi be a kanyart. Csoda, hogy a pilóták már nem is akarják követni, mik a szabályok?

Az edzés nagy vesztese Romain Grosjean, aki nem elég, hogy az utolsó helyen zárt négy megtett kör és egy megpördülés után, a váltója is tönkrement, így azt cserélni kell, azaz a francia öt rajthelyes büntetéssel számolhat.

Jenson Button sem lehet boldog, a második edzés nagy részét szemirritációja miatt kihagyó angol ezúttal csak hat kört tett meg.

Időmérő 14 órától!

NÉMET NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:15.738 átlag: 217.412 km/ó 16 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.795 0.057 mp h. 19
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:15.837 0.099 13
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:15.902 0.164 16
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:16.104 0.366 20
6. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:16.182 0.444 23
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:16.400 0.662 28
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:16.630 0.892 26
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:16.916 1.178 11
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:16.972 1.234 16
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:17.028 1.290 20
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:17.066 1.328 10
13. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:17.160 1.422 17
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:17.227 1.489 19
15. Kevin Magnussen dán Renault 1:17.351 1.613 9
16. Jolyon Palmer brit Renault 1:17.473 1.735 23
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:17.685 1.947 19
18. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:18.057 2.319 24
19. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:18.093 2.355 6
20. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:18.270 2.532 24
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:18.272 2.534 18
22. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:25.160 9.422 4

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik