F1: a Caterham és a Marussia nem indul a következő futamokon

Vágólapra másolva!
2014.10.25. 12:39
null
A Caterham és a Marussia nélkül 18 fős lesz a következő két verseny mezőnye (Fotó: Reuters, archív)
Kihagyja az egyesült államokbeli és a brazíliai Formula–1-es világbajnoki futamot a Caterham és a Marussia.

„Ez a két csapat nem utazik el Amerikába” – közölte az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone.

A pénzügyi válságban lévő Caterham gazdasági ügyeit péntektől csődbiztos felügyeli, a Marussia pedig, amely ugyancsak financiális nehézségekkel küzd, még mindig a három hete történt súlyos baleset hatása alatt van. A szuzukai drámai ütközés óta francia pilótáját, Jules Bianchit a jokkaicsi Mei kórház intenzív osztályán ápolják, s állapota a legutóbbi híradás szerint változatlanul kritikus, de stabil.

Azzal, hogy a két csapat autóit és felszereléseit nem szállítják el Austinba, a jövő vasárnap esedékes futamra, a Caterham és a Marussia a november 9-i, Sao Pauló-i versenyről is lemarad, mert a teljes mezőny az Egyesült Államokból utazik Brazíliába.

Az idény utolsó futamát – amelyen kétszeres pontokat osztanak – november 23-án rendezik Abu-Dzabiban.

Legfrissebb hírek

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
Tegnap, 14:58

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
Tegnap, 14:26

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
2025.12.02. 16:40

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

F1: a vasárnapi viszontlátásra! – Nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.12.01. 09:56

Így lehet Norris, Verstappen vagy Piastri világbajnok Abu-Dzabiban

F1
2025.12.01. 09:39

„Képzelhetik, milyen vacakul érzem magam” – Piastri 16 pontos hátrányból várja az idényzárót

F1
2025.11.30. 20:51

Verstappen-győzelem és McLaren-blama Katarban – már 16 ponton belül a három vb-aspiráns

F1
2025.11.30. 18:40
Ezek is érdekelhetik