F1: Most az kell, hogy megvédjem a csapatomat – Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.08. 11:19
null
Lewis Hamilton hatalmas előnnyel vezet, s bízik benne, nem lép még egyszer ugyanabba a folyóba, mint 2007-ben (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton nem is álmodott arról, hogy a Japán nagydíj után 59 ponttal vezetni fogja a világbajnokságot, de Sebastian Vettel balszerencse-sorozatát is kihasználva öt versenyen aratott négy győzelemmel és egy második hellyel lassan világbajnoknak mondhatja magát – ezt persze ő még nem mondhatja ki. Sebastian Vettel úgy érzi, most nem fordulhat csapata ellen, inkább vigasztalnia kellene a Ferrarit.

 

NYERTESEK

Lewis Hamiltonnak tökéletes hétvégéje volt. Az autója az első pillanattól kezdve remekül működött, feledtetve a szingapúri és malajziai nehézségeket (Hamilton azokon is szerzett egy győzelmet és egy második helyet), zseniális körrel szerezte meg a pole pozíciót, majd úgy nyert az utolsó körökben jelentkező kisebb motorhibája ellenére, hogy vb-riválisa kiesett.

Hamilton 59 ponttal vezet négy futammal a vége előtt Sebastian Vettel előtt, s ha nem történik vele olyan balszerencse-sorozat, mint 2007 legvégén (17 pontos előnyt szórt el két futam alatt, és akkor még csak 10 pontot ért egy győzelem), negyedszer is világbajnok lesz. De Hamilton még jól emlékszik arra, mi volt tíz éve.

„Hihetetlen, mekkora az előnyöm, nem is álmodtam erről! Ennek ellenére nem mondanám, hogy fél kézzel fogom a vb-trófeát. Még száz pontot lehet szerezni, továbbra is padlógázzal kell versenyeznem – mondta Hamilton. – Seb elképesztően balszerencsés, nem tehetett arról, ami ma történt. Bonyolultak az autók, ezért is emelem ki, hogy nálunk a srácok milyen pontos és hibátlan munkát végeznek."

Max Verstappen a malajziai győzelme után Szuzukában alig maradt le a sikerről, s egymás után a második versenyen utasította maga mögé Daniel Ricciardót. Az utóbbi hetek eseményei alapján úgy tűnik, hogy Ricciardo csakis azért előzi meg csapattársát a vb-pontversenyben, mert Verstappen korábban halmozta a kieséseket.

Most, hogy már nincs balszerencséje, jobbnak tűnik csapattársánál. A szuzukai győzelemre azonban szerinte úgy sem volt esélye, hogy a végén közvetlen közelről üldözte Hamiltont.

HAMILTON VILÁGBAJNOK AUSTINBAN, HA…
…nyer, és Vettel nem végez az első ötben
…2. lesz, és Vettel nem végez az első nyolcban

„Láttam, hogy Lewis küszködik az autójával, de inkább spórolt. Túl sok volt a lekörözött, közöttük nem is tudtam támadni. Korábban is közel tudtam volna kerülni hozzá, de féltettem a gumikat. A végén próbálkoztam, de nem volt esélyem az előzésre" – mondta Verstappen.

Vettel kiesése után Esteban Ocon elmondhatja magáról, hogy csak Hamilton szerzett legalább annyiszor pontot 2017-ben, mint ő. Ráadásul az idei csapaton belüli karambolok miatt a Force India egyenesen megtiltotta a mögötte száguldó Sergio Péreznek, hogy csatázzon a pozícióért, így Ocon a jó rajtjának köszönhetően megtarthatta a helyezését.

Esteban Ocon egy Ferrari, egy Red Bull és egy Mercedes előtt a Force Indiával – a francia egy híján az összes idei futamon pontot szerzett
Esteban Ocon egy Ferrari, egy Red Bull és egy Mercedes előtt a Force Indiával – a francia egy híján az összes idei futamon pontot szerzett

Kevin Magnussent sok kritika érte az idén azért, mert olykor túlságosan is agresszívan versenyez. A Malajziai Nagydíjon Fernando Alonso kritizálta, de a dán jelezte, nem változtat a stílusán. Keménységének köszönhetően verekedte át magát Felipe Massán a versenyen, s a verseny sportfelügyelői sem találtak kifogást a manőverében, amelynek köszönhetően Romain Grosjean is elhúzott a lendületét vesztő Williams mellett. A Haas a Monacói Nagydíj után másodszor szerzett pontot mindkét autójával 2017-ben, és visszaelőzte a Renault-t a vb-pontversenyben.

Sebastian Vettel úgy véli, most nem lenne szép kritizálnia a Ferrarit (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel úgy véli, most nem lenne szép kritizálnia a Ferrarit (Fotó: AFP)

VESZTESEK

Sebastian Vettel Szingapúrban a rajtnál karambolozott, Malajziában a mezőny végéről rajtolva a negyedik helyen ért célba, Japánban pedig a rajt előtt meghibásodó autójával csak néhány kört futott. Ezeken a versenyeken Hamilton 56 pontot vert rá, és gyakorlatilag eldöntötte a világbajnoki címért folyó csatát.

33. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:29.166
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:48.719
OKTÓBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:29.055
pole: Hamilton 1:27.319, 2. Bottas 1:27.651
OKTÓBER 8., VASÁRNAP
futam: 1. Hamilton, 2. Verstappen, 3. Ricciardo
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 22., 21.00: Amerikai Nagydíj
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj
November 12., 17.00: Brazil Nagydíj

„A versenyző egyik feladata az istállójánál, hogy ilyen esetben építő kritikát fogalmaz meg, de most inkább arra van szükség, hogy megvédjem a csapatomat – mondta Vettel. – Nagyon jó munkát végeztünk, de az utolsó két futam rémesen alakult, ami néha előfordul. Fáj, csalódottak vagyunk, de kell egy kis lazítás, és az utolsó négy futamra összeszedjük magunkat, aztán meglátjuk, mi lesz."

Vettel (aki megrovást kapott, mert autója szerelése miatt a japán himnusz alatt nem állt a rajtrács elején a pilóták sorába) szuzukai meghibásodását egy gyújtógyertya okozta. A Ferrari beszállítója, az NGK vállalat főhadiszállása nem messze a pályától, Nagojában található. Vettel bízik benne, hogy még nincs vége.

„Még van esélyünk, de már nem rajtunk múlik, hogy mi lesz. Sokkal jobbak vagyunk, mint amire az emberek egy éve számítottak. Persze furcsa lenne éppen most a pozitívumokról beszélni" – mondta a német, aki már csak 13 ponttal előzi meg Valtteri Bottast a vb-pontversenyben.

Kilenc éve Felipe Massa is Ferrari-pilótaként csatázott Lewis Hamiltonnal a vb-címért, és emlékezetes finisben bukott el. Azóta már Williams-pilóta lett Massából, és Japánban a vert mezőnyben végzett, jó rajtja után a 7. helyen haladt, de végül csak 10. lett.

Fernando Alonso az utolsó helyről rajtolva nem szerzett pontot Szuzukában, s a végén a legrosszabbkor körözte le őt Hamilton és Verstappen, a holland feltartása miatt vizsgálat is indult a kétszeres világbajnok ellen. Az utolsó hondás szuzukai versenyén ez hiányzott neki legkevésbé.

„Azt csinálnak, amit akarnak, úgysem szereztem pontot. Próbáltam senkit sem zavarni. Két körrel a vége előtt Lewis vezetett Max előtt, ez lett a végeredmény is, nem hiszem, hogy miattam történt" – mondta Alonso, aki megrovással és két büntetőponttal megúszta a vizsgálatot.

A spanyol szerint napokon belül eldőlhet a sorsa. Meglepő lenne, ha nem a McLaren-Renault-nál versenyezne 2018-ban.

Carlos Sainz Jr. nem éppen emlékezetes búcsút vett a Toro Rossótól (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. nem éppen emlékezetes búcsút vett a Toro Rossótól (Fotó: AFP)

Carlos Sainz Jr. az utolsó versenyét futotta a Toro Rossónál, és nem sikerült hosszúra, az első körben kicsúszott és tönkretette autóját, amelybe a jövő héten Danyiil Kvjat ül be. Sainz a Renault-nál folytatja Jolyon Palmer helyén. Bár a Toro Rosso bejelentette, hogy Austinban a Kvjat, Pierre Gasly duó indul, a Honda még közbeszólhat: a gyár japán Super Formula sorozatban induló francia pilótája még versenyben van a bajnoki címért, ami fontos a Hondának, és szeretné, ha Gasly Texas helyett Japánban versenyezne. Azaz még nincs lefutva az ügy.

JAPÁN NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (53 kör, 307,471 km)
1. Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:27:31.193
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1.211 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 9.679 mp h.
4. Valtteri Bottas finn Mercedes 10.580 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 32.622 mp h.
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:07.788 p h.
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:11.424 p h.
8. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:28.953 p h.
9. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:29.883 p h.
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
12. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
13. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Renault 1 kör h.
14. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
15. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 2 kör h.
FELADTA megtett körök
Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 45
Nico Hülkenberg német Renault 40
Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 7
Sebastian Vettel német Ferrari 4
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 8 11 16 306
2. Sebastian Vettel 4 10 14 247
3. Valtteri Bottas 2 10 15 234
4. Daniel Ricciardo 1 9 13 192
5. Kimi Räikkönen 4 12 148
6. Max Verstappen 1 3 9 111
7. Sergio Pérez 13 82
8. Esteban Ocon 15 65
9. Carlos Sainz Jr. 9 48
10. Nico Hülkenberg 6 34
11. Felipe Massa 10 34
12. Lance Stroll 1 6 32
13. Romain Grosjean 8 28
14. Kevin Magnussen 4 15
15. Stoffel Vandoorne 3 13
16. Fernando Alonso 2 10
17. Jolyon Palmer 1 8
18. Pascal Wehrlein 2 5
19. Danyiil Kvjat 2 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 540
2. Ferrari 395
3. Red Bull-TAG Heuer 303
4. Force India-Mercedes 147
5. Williams-Mercedes 66
6. Toro Rosso-Renault 52
7. Haas-Ferrari 43
8. Renault 42
9. McLaren-Honda 23
10. Sauber-Ferrari 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik