Újabb Mercedes első sor – szoros csatában Hamiltoné a monacói pole

Vágólapra másolva!
2019.05.25. 14:31
null
A brit második alkalommal szerzett elsőséget Monte-Carlóban (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton indulhat az élről a Monacói Nagydíjon, mivel az időmérőn 1:10.166-es idővel, új körrekorddal a leggyorsabbnak bizonyult. A Mercedes brit pilótája idén másodszor, összességében a 85. alkalommal szerezte meg a pole pozíciót, ezzel fölényesen vezeti az örökranglistát, amelyen Michael Schumacher 68-cal a második. A második helyről Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas rajtolhat, a harmadikról a Red Bull-lal versenyző Max Verstappen. Sebastian Vettel a 4. lett az időmérőn, a Ferrari másik pilótája, Charles Leclerc viszont a Q2-be sem jutott be csapata hibájából.

 

Az első két szabadedzést a Mercedes uralta Monacóban, míg a harmadik tréningen Charles Leclerc ugrott az élre a Ferrarival, igaz, nem a monacói, hanem Lewis Hamilton neve mellett állt a hétvége legjobb ideje az időmérő előtt. A monacói ráadásul nem is lehetett teljesen nyugodt, hiszen vizsgálták az utolsó tréning után, mivel nem lassított eléggé a virtuális biztonsági autós szakasz ideje alatt.

66. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:12.106
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:11.118
MÁRCIUS 25., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:11.265
Időmérő: 1. Hamilton 1:10.166
MÁJUS 26., VASÁRNAP
Futam: 15.10–17.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 9., 20.10 50. Kanadai Nagydíj
Június 23., 15.1060. Francia Nagydíj
Június 30. 15.1032. Osztrák Nagydíj

A hazai versenyzőt végül megrovásban részesítették, míg a Ferrari idejében végzett Sebastian Vettel autójával – a német még az utolsó gyakorlás elején állt bele a falba –, a csapat így tiszta lappal kezdhette meg a kvalifikációt.

Az első szakaszban sokáig a tavaly Daniel Ricciardóval még pole-t szerző Red Bull állt az éle, ám ezt követően a két Mercedes vette át a vezetést. A Q1 sztoriját a Ferrari szolgáltatta: Vettel első próbálkozása nem sikerült túl acélosra, így a németnek újra jönnie kellett. Ám a pilóta ezen a körén hibázott, és eltalálta a falat, amit követően a bokszba hajtott.

Vettel már kieső helyen állt, amikor megindult az újabb körére, és bár az élre állt, javításával pont csapattársát, Charles Leclerc-t ütötte ki az utolsó továbbjutó pozícióból. A monacói mellett a két Racing Point-pilóta, illetve George Russell és Robert Kubica esett ki.

A második szakaszban aztán Bottas azonnal körrekorddal nyitott, ám végül Verstappen zárt az élen 1:10.618-cal. Mögötte a két Mercedes következett, míg az egyetlen állva maradó Ferrarival Vettel a negyedik pozícióban érkezett. Az első tízes sorát Kevin Magnussen, Danyiil Kvjat, Alexander Albon, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo és Carlos Sainz Jr. egészítette ki, így Nico Hülkenberg mellett kiesett mind a két Haas és Alfa Romeo is.

UTÓLAGOS BÜNTETÉSEK
Giovinazzit 3 rajthelyes hátrasorolással és egy büntetőponttal sújtották Hükenberg feltartása miatt. Gaslyt ugyanezen okból idézték be, és az olaszéval megegyező büntetésben részesítették.

A harmadik szakaszban megint Bottas kezdett az élen, méghozzá 1:10.252-vel, mögötte Hamilton érkezett 231 ezredes lemaradásban. Az „ezüstnyilakat" Verstappen, Vettel és Gasly követte az első ötösben az első körök után.

A második próbálkozásra Hamilton lila szektorral nyitott, és 1:10.166-nál állította meg a stoppert, amivel nemcsak új körrekordot jegyzett, megszerezte pályafutása 85. pole pozícióját is, miközben vasárnap 2015 után várhatja újra az élről a piros lámpák kialvását Monte-Carlóban.

A Mercedes újabb első sorát a második Bottas tette teljessé, míg a harmadik rajtkockát Verstappen kaparintotta meg. Vettel negyedik lett, mögötte Gasly, Magnussen, Ricciardo, Kvjat, Sainz és Albon sorrend alakult ki az első 10-ben.

Folytatás vasárnap 15 óra 10 perckor a versennyel.

MONACÓI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:10.166 átlag: 171.211 km/ó
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:10.252 0.086 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:10.641 0.475
4. Sebastian Vettel német Ferrari 1:10.947 0.781
5. Pierre Gasly* francia Red Bull-Honda 1:11.041 0.875
6. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:11.109 0.943
7. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:11.218 1.052
8. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:11.271 1.105
9. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:11.417 1.251
10. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:11.653 1.487
11. Nico Hülkenberg német Renault 1:11.670 1.052
12. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:11.724 1.106
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:12.027 1.409
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:12.115 1.497
15. Antonio Giovinazzi** olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:12.185 1.567
16. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:12.149 0.715
17. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:12.233 0.799
18. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:12.846 1.412
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:13.477 2.043
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:13.751 2.317

* 3 rajthelyes büntetés feltartás miatt

** 3 rajthelyes büntetés feltartás miatt

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Vettel 1:11.434 1. Verstappen 1:10.618
2. Hamilton 1:11.542 2. Bottas 1:10.701
3. Bottas 1:11.562 3. Hamilton 1:10.835
4. Verstappen 1:11.597 4. Vettel 1:11.227
5. Kvjat 1:11.602 5. Magnussen 1:11.363
6. Gasly 1:11.740 6. Kvjat 1:11.412
7. Ricciardo 1:11.767 7. Albon 1:11.429
8. Grosjean 1:11.837 8. Gasly 1:11.457
9. Norris 1:11.845 9. Ricciardo 1:11.543
10. Magnussen 1:11.865 10. Sainz 1:11.608
11. Sainz 1:11.872 11. Hülkenberg 1:11.670
12. Giovinazzi 1:11.976 12. Norris 1:11.724
13. Räikkönen 1:11.993 13. Grosjean 1:12.027
14. Albon 1:12.007 14. Räikkönen 1:12.115
15. Hülkenberg 1:12.097 15. Giovinazzi 1:12.185
16. Leclerc 1:12.149
17. Pérez 1:12.233
18. Stroll 1:12.846
19. Russell 1:13.477
20. Kubica 1:13.751
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik