A Mercedes nem lassít, tiszta favorit Monacóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.23. 13:58
null
Nico Rosberg csütörtökön uralta a monacói versenypályát (Fotók: Reuters)
A Mercedes a lágy gumik után a szuperlágyakon is uralta a Monacói Nagydíj csütörtöki edzésnapját: Nico Rosberg az első szabadedzés után a másodikat is az élen zárta, ezt már csapattársa, Lewis Hamilton előtt, ráadásul a Mercedes a hosszú távú, nehéz autós menetek során is biztató teljesítményt nyújtott. A két Mercedes mögött a két Ferrari végzett. A Lotus ezúttal is jól szerepelt, de Romain Grosjean összetörte az autóját. A Red Bulltól a tavalyi győztes Mark Webber ötödik lett, a KERS-e meghibásodásával küzdő Sebastian Vettel pedig csak a kilencedik.

 

A leggyorsabb és a legtöbb kört is a Mercedes pilótái teljesítették a Monacói Nagydíj második szabadedzésén, amelyen Nico Rosberg és Lewis Hamilton a lágy után a szuperlágy abroncsokon is kivételes tempót mutatott. Ráadásul úgy tűnik, a monacói pályán az idén sem lesz faktor a gumik kopása, így valóban fő esélyesként kezelhetjük a legutóbbi három pole pozíciót megszerző német istállót a hercegségben.

Az edzések alapján a Ferrari és a Lotus lehet különösen veszélyes a Mercikre, igaz, utóbbi munkáját megcsonkította, amikor Romain Grosjean az egyes kanyarban a falnak csapta az autóját, amelyet már nem tudott használni a folytatásban, így a szuperlágy gumikon nem is futhatott gyors kört.

Sebastian Vettel is a lágy keverékeken érte el legjobb idejét, a világbajnok számára sem volt sima a másfél órás tréning, amely során nem használhatta a KERS-ét, és bő húszperces késéssel indulhatott útjára a riválisaihoz képest.

Az edzésen mutatott versenytempó Monacóban egyébként azért lehet kevésbé lényeges, mint más pályákon, mert itt szinte lehetetlen előzni, ezért a versenyzők sebességét az előttük haladóé határozza meg. Azt pedig, hogy a futamon éppen ki halad elöl, elsősorban az időmérő eredményei diktálják. Ráadásul a szabadedzés köridőit is nagyban befolyásolja, ha valakit feltartanak.

Monte-Carlóban a péntek szokás szerint szünnap, folytatás szombat délelőtt – az időjósok szerint esős időmérőre kell számítani, ami boríthatja a papírformát. Addig is van ok a bizakodásra a Mercedesnél.

PERCRŐL PERCRE

15.30: a második szabadedzést is Rosberg zárta az élen, bizakodva várhatja a szombat délelőtti folytatást.

Ugyanő a lágy gumikon a 14. és a 15. körében 1:19.0-t és 1:19.2-t ment.

15.23: Rosberg a 25 körös szuperlágy gumis nehéz autós menete utolsó mért körében 638 ezreddel gyorsabb volt, mint az elsőben.

Vettel a Red Bull fékerő-elosztásával próbálta javítani a gumik kezelését.

60. MONACÓI NAGYDÍJ
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

PÁLYAMÓDOSÍTÁSOK. A monte-carlói pályát a helyszín adottságai miatt nemigen lehet módosítani, s a mezőny szerint nincs is rá szükség. A rendezők minimális változtatásokat hajtottak végre: újraaszfaltozták a célegyenest és az elsőtől a harmadik kanyarig vezető emelkedőt, új kerékvetőt tettek az ötös és a 19-es kanyarba, valamint a tavalyi betétversenyeken történt balesetek miatt néhány helyen megerősítették a pályát szegélyező kerítést.

GUMIK. A Pirelli a lágy és a szuperlágy keveréket szállítja a csapatoknak a hercegségbe, ahol nagyon kis mértékben kopnak az abroncsok. Paul Hembery, az olasz cég sportigazgatója szerint borítékolható, hogy két kiállással teljesítik a versenyzők a 78 körös, 260.52 kilométeres távot.

Hamilton került elsőként 40 kör fölé az edzésen, 29 körös szuperlágy gumis menete végén is 1:21 alatti időket ment, ha éppen nem volt forgalomban.

15.14: Räikkönen 15 körrel az etapja megkezdése után is 1:19-es köröket ment, ami a legjobb volt a mezőnyben. Csak Grosjean nem körözött, autója összetörése után kívülről kellett néznie az edzés fejleményeit.

Rob Smedley versenymérnök Massának: „Rosberg és Sutil gyorsabb nálad, utol fognak érni, fel fogod tartani őket. Ilyen az élet."

A Toro Rossónál Vergne érdeklődött a tempójáról. „Hamiltonéhoz hasonló. Alonso és Webber viszont nagyon gyors" – jött a válasz a rádión.

14.59: a két Mercedes és Webber teli tankos menetei során azonos első szektorok után a Red Bull a másodikban és a harmadikban is gyorsabb volt az „ezüst nyilaknál”.

Az első szektorban Alonso, a másodikban és a harmadikban Rosberg a leggyorsabb ezen az edzésen. A sebességmérő pontnál a két Force India a leggyorsabb, Di Resta 281, Sutil 280 kilométer per órával.

A 2009-es győztes Button újabb próbálkozásával a 8. helyre ugrott előre – a KERS nélkül szuperlágy gumikon a vártnál lassabb Vettel elé. Massa megelőzte Webbert, és feljött a 4. helyre.

14.50: Button is megkapta a szuperlágyakat, a 12. helyen állt, éppen csapattársa, Pérez mögött. Vergne már ismét a lágyakon ment, hogy összehasonlítsa a szuperlággyal.
14.48:
Maldonado javított, a 14. helyre jött fel, ami még mindig messze van a délelőtti hatodik pozíciótól.
14.47:
végül 1:15.196-ot ment, amivel még mindig a Mercedesek mögött maradt, 437 ezredre Rosbergtől.

Alonso után Webber is Räikkönen elé került a listán. A spanyol azonban tovább gyorsult a minden szempontból bivalyerősnek tűnő Ferrarival.

Alonso a gyors köre végén a boxutca bejáratánál utolérte Hülkenberget, aki lassan húzódott a boxutca felé, a spanyol a külső ív felé csúszva majdnem a szalagkorlátnak ütközött.

14.43: alig maradt valaki a boxban, a pilóták többsége a szuperlágy gumikon száguldott.
14.41:
Rosberg és Sutil szánta el magát, visszajöttek a pályára.

Rosberg, Hamilton, Alonso, Räikkönen, Grosjean, Webber, Vettel, Massa, Button, Sutil, Pérez, Vergne, Di Resta, Gutiérrez, Bottas, Maldonado, Hülkenberg, Bianchi, Pic, Ricciardo, Chilton, Van der Garde a sorrend.

14.39: a kerékvető törött rögzítőjét gyorsan kicserélték, s újraindult az edzés.
14.37:
amikor többen is elindultak a pályára, a versenyigazgató piros zászlóval leintette az edzést. A 13-as kanyar kerékvetőjével vannak problémák, nem a Grosjean-baleset a kiváltó ok.
14.35:
sikerült felakasztani a kocsit a darura, amely kiemelte a kerítés mögé. A két Ferrari és Webber szuperlágy gumis próbálkozásának is véget vetett a baleset.
14.32:
Grosjean autója az egyes kanyar kijáratánál a gumifalnak ütközött, és megállt. A francia négykerekűjét a sportbírók igyekeztek eltolni a helyszínről.

A leggyorsabb kör a jelenlegi monacói vonalvezetésen Kimi Räikkönen 2006-os 1:13.532-es eredménye.

14.30: Hamilton is a szuperlágy gumikon száguldott, de mindegyik szektorban elmaradt Rosbergtől, és 318 ezredes hátránnyal a második helyre jött be.

Vettelről kiderült, hogy a KERS romlott el az autójában, nem is használhatja az eszközt a szabadedzésen.

14.26: Rosberg is megkapta a szuperlágy gumikat, mindhárom szektorban csúcsidőt ment, és 1:14.759 perces eredményével fölényesen az élre ugrott. Csupán négy tizeddel volt lassabb, mint Michael Schumacher a tavalyi időmérőn, amelyet megnyert – de büntetése miatt nem indulhatott az első rajtkockából.
14.24:
Vettel a hetedik helyre jött be első körével, éppen Webber mögé. Räikkönen újabb szuperlágyas körével 1:15.511-gyel, 8 ezreddel Alonso elé ugorva az élre állt.

Fernando Alonso jól kezdett a Ferrarival Monte-Carlóban, ahol a Renault és a McLaren volánjánál már nyert futamot
Fernando Alonso jól kezdett a Ferrarival Monte-Carlóban, ahol a Renault és a McLaren volánjánál már nyert futamot

A Red Bull az első edzésen a lassú kanyarokban szenvedett, még nem tökéletes az autó stabilitása.

14.22: Vettel elhagyta a depót.
14.20:
Räikkönen is kipróbálta a piros betűs keveréket, a 8. helyről a hatodikra ugrott előre.
14.19:
a Toro Rossókra felkerültek a szuperlágy gumik. Vergne a 11. helyre jött fel.

Bő negyedóra után Alonso, Grosjean, Rosberg, Hamilton, Webber, Massa, Button, Räikkönen, Sutil, Di Resta volt a sorrend, Vettel az autójában ülve türelmetlenül várta, hogy szerelői rendbe tegyék autóját.

Vettel lassan beült az autójába, miközben Alonso az első szektorban csúcsidőt autózott. A másodikban is, s végül 1:15.519-cel az élre ugrott.

14.13: Hamilton 120 ezredes hátránnyal feljött a második helyre.
14.12:
Alonso feljött a második helyre, Grosjean egy lassabb kör után újra odalépett, 1:15.998-cal azonban csak második volt Rosberg 1:15.843-ja mögött.

Már csak vettel nem jött ki a boxból.

14.09: Rosberg átvette a vezetést, de Grosjean 1:16.096-tal, a nap legjobb eredményével válaszolt.
14.08:
Grosjean máris gyorsabb volt csapattársánál, 1:16.999-cel állt az élre.
14.06:
Pérez 1:17.854-et ment, Räikkönen 1:17.309-cel nyitott. A finn máris gyorsabb volt, mint délelőtt, amikor csak a 11. lett.

Ezeknél az eredményeknél sokkal jobbakat láttunk az első edzésen, Maldonado 1:18.863-ja már közelebb volt az első másfél óra legjobbjához, de még mindig közel három másodperccel elmaradt Rosberg 1:16.195-jétől.

14.03: Chilton 1:22.121-gyel az élre állt, a két Sauber csak mögé érkezett.
14.02:
nem sokáig volt csupán négy autó a pályán, a mezőny nagy része elkezdte a körözést.

A két Sauber és a két Marussia azonnal kihajtott a boxból.

14.00: az aszfalt a délutáni edzés kezdetekor tíz fokkal melegebb, mint az első tréningen,azaz 42 fokos. A levegő hőmérséklete továbbra is 22 fok, a nap hét ágra süt.

MONACÓI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:14.759 átlag: 160.836 km/ó 46 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.077 0.318 mp h. 51
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:15.196 0.437 38
4. Felipe Massa brazil Ferrari 1:15.278 0.519 39
5. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:15.404 0.645 42
6. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:15.511 0.752 39
7. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:15.718 0.959 10
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:15.959 1.200 40
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:16.014 1.255 33
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:16.046 1.287 43
11. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:16.349 1.590 44
12. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:16.434 1.675 41
13. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:16.823 2.064 43
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:16.857 2.098 41
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:16.935 2.176 45
16. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:17.145 2.386 38
17. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:17.184 2.425 43
18. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:17.264 2.505 47
19. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:17.892 3.133 41
20. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:18.212 3.453 44
21. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:18.784 4.025 41
22. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:19.031 4.272 31
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik