F1: mégsem érkezik a Mercedes továbbfejlesztett erőforrása?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 10:59
null
Hamilton nem aggódik, ám a bajnoki címébe kerülhet a kialakult motorhelyzet (Fotó: AFP)
A Mercedes minőségi probléma miatt nem tudta bevetni a kanadai hétvégére (június 8–10.) ütemezett fejlesztését, ami lehet, hogy Franciaországban sem mutatkozhat be, annak ellenére sem, hogy biztosan új erőforrást szerelnek a W09-be. Ez úgy történhet meg, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a korábbi specifikációból kap friss egységeket, amivel a gárda mindenképpen hátrányba kerül önmagához képest.

 

Mind a négy motorgyártó a szezon hetedik versenyhétvégéjére, a Kanadai Nagydíjra ütemezte a továbbfejlesztett hajtóegységeinek bevetését, azonban végül csak három – a Renault, a Honda és a Ferrari – tudta azokat használni. A címvédő gárda ugyanis az utolsó pillanatban minőségi problémát fedezett fel az új erőforrással kapcsolatban, ezért az idénynyitó óta használttal volt kénytelen Montrealban futni.

59. FRANCIA NAGYDÍJ
PÉNTEK
12.00–13.30: 1. szabadedzés
16.00–17.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
13.00–14.00: 3. szabadedzés
16.00–17.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
16.10: a verseny (53 kör, 309.626 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 1., 15.10: Osztrák Nagydíj
Július 8., 15.10: Brit Nagydíj
Július 22., 15.10: Német Nagydíj

Két héttel ezelőtt még úgy tűnt, a Francia Grand Prix-n már bemutatkozhat a kettes számú motor, viszont Lewis Hamilton a csütörtöki sajtónapon arról beszélt, lehetséges, hogy tovább csúszik annak bevetése, sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy bár új hajtóegységeket szerelnek a W09-be a versenyre, azok mégsem a továbbfejlesztett, hanem a régebbi specifikációjú elemek lesznek.

A helyszíni jelentések szerint a címvédő gárda a mai napon az eddig használt motorral lesz felszerelve, mielőtt a frissítésről döntene.

„Jelen pillanatban fogalmam sincs – mondta Hamilton a csapat terveiről. – Úgy tudom, még csak egyetlen erőforrást használtam a háromból, ami eléggé jó. Az a motor, amivel hét futamot teljesítettünk, nagyszerűen működött, szóval egy újabb, frissebb változat abból a lóerők tekintetében is előrelépést jelentene a régivel szemben. Ebből a szempontból tehát egyáltalán nem aggódom" – osztotta meg érzéseit a továbbfejlesztett hajtóegységek bevetésének esetleges újabb elhalasztásáról.

A következő napokban talán jobban megértjük, pontosan hogyan is állunk. Múlt héten beszéltem Andy-vel (Cowell, az alakulat motorfőnöke), és teljesen megbízom benne és a srácokban, bárhogyan is döntsenek, hiszen biztosan jó okuk lesz rá. Hét GP-t futottunk remek teljesítménnyel, vagyis akkor sem aggódom, ha a régebbi specifikációból fogunk egy frisset beszerelni."

A négyszeres világbajnokkal ellentétben márkatársa, Vatteri Bottas már annál inkább aggódik, ami nem is meglepő azok után, hogy Kanadában úgy vélte, a fejlesztések hiányoztak a pole pozícióhoz és a győzelemhez is.

„Mindenképpen szükségünk lesz friss erőforrásra, hiszen a mostani már hét nagydíjat megélt. Nagyon be szeretnénk vetni az új specifikációt, azonban egyelőre várnunk kell a megerősítéssel. Mindenképpen előrelépést jelentene."

A finn ezt követően arra is kitért, hogy szerinte ki számít a legesélyesebbnek a Paul Ricard-on.

„Ha abból indulunk ki, amit Montrealban láttunk – beszélve itt az időmérőn vagy éppen a versenyen mutatott formáról –, akkor az alapján Ferrari lesz a favorit. Ha a győzelemért akarunk harcolni, akkor muszáj minden területen fejlődünk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik