F1: Ricciardo volt a leggyorsabb és a legproduktívabb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.26. 18:20
Daniel Ricciardo és a Red Bull zárta az élen a szezon előtti első tesztnapot Barcelonában, ahol a Renault-val hajtott csapatok mellett a Hondára váltó Toro Rosso tette meg a legtöbb kilométert, eközben Fernando Alonso kényszerpihenője ellenére végül 50 körig jutott. A McLarenről még délelőtt esett le a jobb hátsó kerék az utolsó kanyarban, ami következtében először lendült a piros zászló. A második megszakítást már a Force Indiát vezető Nyikita Mazepin váltotta ki, aki kisebb látogatást tett a kavicságyban. A délután teljesen lehűlő pályán aztán esőben és eső nélkül sem volt túl sok mozgás. Az időjárási körülmények miatt talán még a tesztet is meghosszabbíthatják...

A Red Bull jól kezdte a szezon előtti tesztelést, hiszen Daniel Ricciardo révén nemcsak a leggyorsabb, hanem a legproduktívabb csapat is tudott lenni. Az ausztrál még délelőtt futotta az 1:20.179-es körét a közepes keveréken, miközben összesen 105 fordulót teljesített Spanyolországban. Ezzel a Red Bull az egyetlen csapat, amelyik eljutott legalább 100 körig.

A Renault gyári csapata ezalatt – Nico Hülkenberg és Carlos Sainz vezényletével – 99-szer rajzolta körbe a spanyol aszfaltcsíkot. Előbbi a közepesen a negyedik, utóbbi a lágyon a hatodik leggyorsabb fordulót teljesítette.

Közel ugyanennyi kört futott Brendon Hartley, aki a Honda-erőforrással hajtott Toro Rossóval problémamentes napot tudhat a háta mögött. A japán motorbeszállító egyébként sosem zárt még ilyen eredményes napot, amióta a McLaren oldalán 2015-ben visszatért a Formula–1-be.

Az elmúlt négy idény konstruktőri bajnoka, a Mercedes eközben Valtteri Bottasszal és Lewis Hamiltonnal a volán mögött 83 körig jutott. A német istálló legjobb ideje a finn nevéhez fűződik, aki 1:20.349-cel lett a második. Ettől csupán bő 1.5 tizeddel maradt el a 80 kört jegyző Ferrari, igaz, Kimi Räikkönen a sárga jelzésű Pirellin futotta legjobb körét.

A Williams 73, a Sauber 63, a tesztet 35 perccel korábban befejező Haas 55, míg a Force India csupán 22 kört teljesített.

Az időjárás egyébként az előrejelzések szerint a következő napokban sem fog javulni, sőt, szerdán a havazás sem zárható ki. Amennyiben az időjárási körülmények nem teszik lehetővé a körözést, akkor helyszíni jelentések szerint pénteken pótnapot is beiktathatnak.

Az idény előtti tesztelés holnap reggel 9 órakor folytatódik Barcelonában.

F1, TESZT
BARCELONA, 1. NAP

1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull TAG Heuer) 1:20.179, 105 kör
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:20.349, 58 kör *
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:20.506, 80 kör
4. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:20.54, 73 kör *
5. Fernando Alonso (spanyol, McLaren-Renault) 1:21.339, 51 kör
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:22.168, 26 kör
7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.327, 25 kör
8. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso-Honda) 1:22.371, 93 kör
9. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:22.452, 46 kör *
10. Romain Grosjean (francia, Haas-Ferrari) 1:22.578, 55 kör
11. Marcus Ericsson (svéd, Alfa Romeo Sauber) 1:23.408, 63 kör
12. Nyikita Mazepin (orosz, Force India) 1:25.628, 22 kör *
13. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1:44.148, 28 kör

*: csak délelőtt körözött

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik