H. Á. 2019.11.17 22:22 Frissítve: 2019.11.17 23:01

F1: megbüntették Hamiltont, Sainz a dobogós – hivatalosan is!

A Formula–1-es Brazil Nagydíj leintése után a versenyfelügyelők megbüntették a 3. helyen záró Lewis Hamiltont. A Mercedes hatszoros világbajnok pilótája öt másodperc időbüntetést kapott, mert egy körrel a leintés előtt megforgatta Alexander Albont. A büntetés értelmében a brit pilóta lecsúszott a dobogóról, s végül a 7. helyen zárt. A helyére lépő Carlos Sainzot is vizsgálták, de megúszta a büntetést.

 

Az ütközés, ami Hamilton dobogójába került (Fotó: AFP)

A Brazil Nagydíj utolsó körei igazán drámaira sikerültek: a 66. körben a két Ferrari kiütötte egymást a versenyből, s beküldték a biztonsági autót. Három körrel a vége előtt a két Red Bull – Verstappen, Albon sorrendben – állt az élen, őket Pierre Gasly követte a harmadik helyen.

Az újraindításkor Verstappen maradt az élen, s Albon is megtartotta a második helyet. Hamilton elment Gasly mellett, és feljött a két Red Bull mögé, majd mikor Albont támadta, hibázott és kilökte az első dobogós helyezése felé autózó thaiföldit. Hamilton is veszített a manőverrel, és visszaelőzte őt Gasly, aki végül a második helyen ért célba, így mégis új, egész pontosan a 210. dobogósát avatta a Brazil GP a sorozatnak.

A leintés után röviddel aztán kiderült, megvan az F1 történelmének 211. dobogósa is, miután a sportfelügyelők úgy határoztak, Hamilton manőveréért 5 másodperces időbüntetést kap. Ennek értelmében Carlos Sainz lépett elő a pódiumra, míg a brit versenyző a 7. helyre csúszott vissza. 

A spanyol pilóta is pályafutása első dobogóját szerezheti, amely egyben több mint öt és fél év – a 2014-es Ausztrál Nagydíj – után a McLaren első dobogós helyét is jelentheti. A feltételes módot indokolja azonban, hogy a versenyfelügyelők jelezték: a Ferrarik ütközése után tárgyalják majd Carlos Sainz esetét is, a spanyol ugyanis sárga zászló alatt használta a DRS-t – legalábbis Sky Sports, valamint Chris Medland szabadúszó F1-es újságíró szerint.

 

 

A bokszutcában terjedő pletykák szerint Sainz mellett további öt pilóta DRS-használatát vizsgálják, Így viszont, ha a spanyolt is megbüntetik, akkor  a versenyben eredetileg ötödikként végző Kimi Räikkönen lehet a harmadik, aki ezzel az Alfa Romeo idei első dobogóját szerezhetné.

FRISSÍTÉS

Alig két órával a futam leintése után kiderült, Carlos Sainz megtarthatja a harmadik helyet, miután eldőlt, hogy az FIA nem bünteti meg a fent jelzett DRS-használat miatt.

„DOBOGÓ! Egy kicsit furcsa ugyan, hogy nem a verseny után állhattam oda, de azért így is elképesztően boldog vagyok. A mai verseny egyszerűen hihetetlen volt, az egy kiállásos taktikánkkal nehéz volt, de kifizetődött. Gratulálok az egész csapatnak!” – írta Sainz Twitter-csatornáján, miután kiderült, nem büntetik meg.

 

 

A futam végeredménye ugyanakkor még nem tekinthető hivatalosnak, az FIA nem adta azt még ki egyelőre. Az viszont biztosan kijelenthető, hogy a 2013-as Amerikai Nagydíj óta első alkalommal fordult elő, hogy nem végzett az első három között egyik Mercedes-, vagy Ferrari-pilóta sem.

A BRAZIL NAGYDÍJ NEM HIVATALOS VÉGEREDMÉNYE
  1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:33:14.678
  2. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 6.077 mp h.
  3. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 8.896 mp h.
  4. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 9.452 mp h.
  5. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 10.201 mp h.
  6. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 10.541 mp h.
  7. Lewis Hamilton * brit Mercedes 11.139 mp h.
  8. Lando Norris brit McLaren-Renault 11.204 mp h.
  9. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 11.529 mp h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 11.931 mp h.
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 12.732 mp h.
12. George Russell brit Williams-Mercedes 13.599 mp h.
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 14.247 mp h.
14. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 14.927 mp h.
15. Nico Hülkenberg *
német Renault 18.059 mp h.
16. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Sebastian Vettel német Ferrari 6 kör h.
18. Charles Leclerc monacói Ferrari 6 kör h.
19. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 6 kör h.

FELADTA

megtett körök
  Valtteri Bottas finn Mercedes 51
* Öt másodperc időbüntetést kapott
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
  1. Lewis Hamilton 10 16 20 387
  2. Valtteri Bottas 4 15 18 314
  3. Max Verstappen 3 8 18 260
  4. Charles Leclerc 2 9 17 249
  5. Sebastian Vettel 1 9 15 230
  6. Pierre Gasly 1 14   95
  7. Carlos Sainz Jr. 1 12   95
  8. Alexander Albon 12   84
  9. Daniel Ricciardo   8   54
10. Sergio Pérez 10   46
11. Lando Norris 10   45
12. Kimi Räikkönen   9   43
13. Nico Hülkenberg 10   37
14. Danyiil Kvjat 1   9   35
15. Lance Stroll   6   21
16. Kevin Magnussen   4   20
17. Antonio Giovinazzi   4   14
18. Romain Grosjean   3     8
19. Robert Kubica   1     1
KONSTRUKTŐRÖK  
  1. Mercedes 701
  2. Ferrari 479
  3. Red Bull-Honda 391
  4. McLaren-Renault 140
  5. Renault   91
  6. Toro Rosso-Honda   83
  7. Racing Point-Mercedes   67
  8. Alfa Romeo-Ferrari   57
  9. Haas-Ferrari   28
10. Williams-Mercedes     1
2019.12.06 10:54:58

F1 H. Á.

Bemutatók, tesztidőpontok, versenynaptár, büntetőpontok, a világbajnokok listája.

2019.12.01 21:52:51

F1 ZSOLDOS BARNA

NS-VÉLEMÉNY. Összességében a Ferrari okolható a feledhető évadért.

2019.12.01 09:32:36

F1 HORVÁTH LILIÁNA (Budapest), ZSOLDOS BARNA (Abu-Dzabi)

A brit magabiztosan nyert Verstappen és Leclerc előtt • Bottas az utolsó helyről lett a negyedik.

2019.11.29 18:20:29

F1 FARKAS MÁTÉ

Az M4 Sport szakkommentátora szerint Verstappen több tekintetben még Hamiltonnál is jobb.

2019.11.30 12:32:53

F1 BÖRZÖLI BERNADETT (Budapest), ZSOLDOS BARNA (Abu-Dzabi)

Többen, köztük Leclerc nem ért fel az utolsó gyors körére • Hamilton mellől Verstappen rajtolhat.