F1: Massa tesztelheti elsőként a 2013-as Ferrarit

2013.01.24. 18:40
A Ferrari Formula–1-es istálló hivatalos honlapján bejelentette, hogy elsőként brazil pilótája, Felipe Massa tesztelheti a 2013-as versenyautót.

Massa február 5. és 7. között a spanyolországi Jérezben tesztel a Ferrarival (8-án Pedro de la Rosa veszi át a volánt), míg az első számú pilóta, Fernando Alonso először február 19-én, Barcelonában gyakorol az új autóval. A barcelonai teszt első három napján Alonso, utolsó napján Massa tesztel, az utolsó, szintén barcelonai gyakorláson (február 28.–március 3.) pedig két-két napot kap a Ferrari két pilótája. A versenygépet Maranellóban, február elsején mutatják be hivatalosan.

 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
12 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
13 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
15 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
19 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02