F1: már Vettelé a legjobb idő, kátyú miatt újabb piros zászló

2013.02.08. 13:05
A jerezi Formula–1-es teszt utolsó napján harmadszor szakították meg a körözgetést, ezúttal azonban úgy tűnik, hosszabb lesz a pihenő, miután a 9-es és a 10-es kanyar között egy kátyú keletkezett.

Valamivel 11 óra után Vettel már 1:18.789-et repesztett, míg a Ferrarinál bejelentették, eltart egy ideig, míg megvizsgálják Pedro de la Rosa elfüstölő autóját. Mint kiderült, váltóhiba miatt szakadt félbe a spanyol tesztje, de mért ideje továbbra sincs.

Nem úgy Esteban Gutiérreznek, aki 1:18.669 perc alatt teljesítette a kört, de Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen és Sergio Pérez is bement 1:19 alá (1:18.905, 1:18.915, 1:18.944).

Mindannyian elmaradnak azonban a címvédő, háromszoros világbajnok Vetteltől, aki időközben 1:18.565-ra javította az idejét.

A pilóták elmondása szerint az új Pirelli-gumik nagyon gyorsan bemelegednek, hamar elérik az üzemi hőfokot, de gyorsabban is leamortizálódnak, mint a tavalyi keverékek. A jerezi pálya persze erőteljesen fogyasztja az abroncsokat, így ezt is bele kell kalkulálni, de úgy tűnik, a gyár elérte azt, amit a 2013-as szezonra tervezett.

Háromnegyed egy után pár perccel újabb piros zászlós szakasz következett, miután az 5-ös kanyarnál jelentős törmelék került a pályára, a nagyobb gond viszont, hogy a 9-es és a 10-es kanyar között a kerékvető mellett egy elég masszív lyuk tátongott – nem túl mély, de elég nagy kiterjedésű volt a kátyú.

Legfrissebb hírek

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

A Ferrari állva hagyta a mezőnyt az utolsó tesztnapon; az Aston Martin mért kört sem futott

F1
2026.02.20. 17:05

Antonelli a leggyorsabb az utolsó előtti tesztnapon; az Aston Martin megint megadta magát

F1
2026.02.19. 17:05

Russell egy századdal előzte meg Piastrit; a Red Bull, az Aston Martin és a Ferrari is időt vesztett az 1. tesztnapon

F1
2026.02.18. 17:05

Megvédték a versenymérnököt cserélő Lewis Hamiltont

F1
2026.02.18. 07:56

A Ferrari és a Red Bull a mezőny élén? Az Aston Martin sereghajtó? – számokban az első bahreini teszt

F1
2026.02.16. 17:42

A bahreini teszt után bohózatba illően sztárolják egymást az F1-es élcsapatok

F1
2026.02.15. 10:11

A Mercedes uralta az utolsó tesztnapot; a Ferrari megállt Hamilton alatt Bahreinben

F1
2026.02.13. 17:20
Ezek is érdekelhetik