F1: korábban még nem látott Schumacher-interjú került elő – videó

Vágólapra másolva!
2018.11.22. 17:21
null
Schumacher balesete előtt készült utolsó interjúját most osztotta meg a családja (Fotó: AFP)
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher családja nyilvánosságra hozta a korábbi Formula–1-es versenyző  súlyos agysérüléssel végződő síbalesete előtti – eddig még nem látott – utolsó interjúját.

 

Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet, melyet követően a család szinte teljesen elzárkózott a média elől. Most azonban egy eddig még nem látott interjút osztott meg a hétszeres vb-győztesről, aki néhány héttel a méribeli baleset előtt, október 30-án beszélt pályafutásáról, sikerről, ellenfelekről, példaképekről és a gokartozásról.

Melyik volt a legérzelmesebb bajnoki címed: az 1994-es első sikered, vagy a Ferrarival megnyert első trófea 2000-ből?

M. S.: – A legérzelmesebb egyértelműen a 2000-es szuzukai győzelem volt a Ferrarival: a csapat huszonegy év után nyert újra egyéni címet, míg én öt évet vártam, és végre sikerült, méghozzá egy különleges versenyen.

Több, mint húsz évet töltöttél el a Formula–1-ben, melyik ellenfeledet tisztelted a legjobban?

M. S.: – Határozottan Mika Häkkinent, akivel amellett, hogy remek csatákat vívtam, magánemberként nagyon jó volt a viszonyunk.

Fizikailag mennyire megterhelő a királykategória?

M. S.: – A Formula–1 nagyon kemény. Régen pedig még nehezebb volt, amikor nem állt a rendelkezésedre fékrásegítő, illetve kormányszervő sem. Azonban még így is az egyik legnehezebb sport, amit űzhet az ember, szóval sok felkészülésre van szükséged.

Gyermekként ki volt a Formula–1-es példaképed?

M. S.: – A gokartozás kezdetén Ayrton Sennát és Vincenzo Sospirit figyeltem, akiket nagyon nagyra tartottam. Ám az igazi példaképemnek Toni Schumachert (a német labdarúgó-válogatott korábbi kapusa – a szerk.) mondanám, hiszen nagyszerű labdarúgó volt.

Mindig is tudtad, hogy rekordokat fogsz felállítani, vagy kételkedtél valaha a képességeidben?

M. S.: – A rekord csak egy dolog… Kételyek? Nagyon fontos, hogy ne bízza el túlságosan magát az ember, hanem legyen szkeptikus, azt keresse, hogy miként tud fejlődni, mi a következő lépés. Én mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó és dolgoznom kell. Szerintem ez volt a sikereim egyik titka.

Mindig azt mondtad, hogy az F1 csapatsport, de valójában nem egy emberről szól a dolog?

M. S.: – A siker, legyen szó bármiről – legalábbis azon dolgokról, melyeket ismerek –, mindig csapatmunka eredménye. Az ember elvégzi a maga dolgát, azonban egy csapat részeként sokkal erősebbnek kell lenned, és a Formula–1 határozottan csapatmunka.

A Benettont és a Ferrarit is világbajnoki címig vezetted, miközben a Mercedesnél az alapok lerakásában segítettél – ezek az időszakok összehasonlíthatók egymással?

M. S.: – A Benettonnál négy-öt év alatt felépítettük a csapatot és bajnokságot nyertünk. Ez a Ferrarinál is hasonlóan történt, mint ahogyan a Mercedesnél is ez volt a cél, csak éppen rövidebb idő alatt. Ha közös pontot kellene találnom, akkor azt mondnám, Ross Brawn.

Az állandó önfejlesztés érdekében minden egyes versenyzőt figyeltél, vagy csak az élmenőket?

M. S.: – A fejlődés érdekében nemcsak az autóval és önmagaddal foglalkozol, hanem a többi versenyzővel is, és nem kizárólag az élmenőkkel, hiszen úgy vélem, mindenkiben van valami különleges, amiből tanulhat az ember.

Mindig az mondtad, a gokartozás nyújtja a legjobb alapot a későbbi versenyzéshez, legyen szó bármilyen kategóriáról is. Miért?

M. S.: – Mert rengeteg olyan képességet ad, amit aztán továbbfejleszthetsz. és persze ott vannak a csaták, a kerék kerék elleni küzdelmek, melyekből a legtöbbet tanulhatsz.

Elég a puszta tehetség a sikerhez?

M. S.: – A Formula–1-ben, mint ahogyan a motorsportban is, fontos a tehetség, azonban nem elég, hiszen fejlesztened kell folyamatosan a képességeidet. A gokartozás jó lehetőséget biztosít arra, hogy megmutasd a tehetségedet, de arra is, hogy rájöjj, mire van még szükséged autóversenyzőként.

A teljes videó ide kattintva érhető el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik