Hamilton-győzelem és kettős Mercedes-siker az F1 ezredik versenyén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.14. 07:30
null
Hamilton a rajtnál előzött és onnantól nem engedte ki a kezei közül a győzelmet (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton már a rajtnál megelőzte az időmérőn pole pozíciót szerző márkatársát, Valtteri Bottast, onnantól pedig nem is engedte ki a kezei közül a győzelmet. A Formula–1-es világbajnokság 1000. versenyén a brit így pályafutása 75. diadalát aratta, míg a Mercedes idénybeli harmadik kettős sikerét Bottas tette teljessé a Kínai Nagydíjon. A harmadik Sebastian Vettel lett, akit Max Verstappen és Charles Leclerc követett az első ötösben. A leggyorsabb körért járó egy pont Pierre Gaslyé, míg Daniel Ricciardo az első pontjait szerezte a Renault-val.

Valtteri Bottas karrierje hetedik pole pozícióját szerezte meg a Kínai Nagydíj időmérőjén, míg Lewis Hamilton a második helyet szerezte meg, így a Mercedes párosa várhatta az első rajtsorból a piros lámpák kialvását a Formula–1-es világbajnokság 1000. versenyén.

A történelmi futam felvezető körén is volt már történés: az ötödik rajtkockát megszerző Max Verstappen megpördült, mint ahogyan a Williams lengyel pilótája, Robert Kubica is.

Bottas nem tudta megtartani a vezetést, Hamilton azonnal elment mellette, és a mezőny élére állt. A Mercedeshez hasonlóan a Ferrarinál is pozíciócsere történt: Charles Leclerc lestartolta márkatársát, Sebastian Vettelt, és besorolt az „ezüstnyilak" mögé.

Bár a mezőny eleje simán eljött, hátrébb történt némi kakaskodás: Carlos Sainz Jr. először eltalálta Lando Norrist, majd Danyiil Kvjatot is, utóbbi pedig megröptette a McLaren britjét. Sainznál a első szárnyat kellett cserélni, Norris padlólemeze sérült, míg az orosz bokszutca áthajtásos büntetést kapott. Az eset miatt rövid ideig biztonsági autós szakasz is érvénybe lépett.

A tizedik körben aztán jött a csapatutasítás a Ferrarinál, amely gárda csapatfőnöke még pénteken elmondta az 50-50 százalékos esetekben Vettelt fogják favorizálni. A olaszok pedig úgy tűnik, ilyen helyzetnek látták Vettel közeledését Leclerc-re. A monacóit először arra szólították fel, gyorsuljon, különben el kell engednie márkatársát. Bár Leclerc emelt a tempón, érkezett az újabb utasítás: engedje el Vettelt, a monacói pedig ezúttal szót fogadott – Vettel vette át a harmadik helyet.

A német azonban folyamatosan hibázgatott, és a két Ferrari ahelyett, hogy közeledett volna a Mercedesekre, inkább még jobban leszakadt, Leclerc pedig többször jelezte, sok időt veszít a négyszeres világbajnok mögött, és gyorsabb is tudna lenni. A németre rá is szóltak, gyorsuljon, ám újabb helycsere nem történt.

Ráadásul miután az élmezőnyből Verstappen elsőként – a 18. körben – kereket cserélt, a maranellói gárda Vettelt hívta ki előbb, így a német a holland előtt tudott maradni. Leclerc első etapját eközben próbálták megnyújtani, viszont a monacói csak 4 körrel maradt kint tovább, mint csapattársa, és a maga kiállása után Vettel és Verstappen mögött az ötödik helyen tért vissza a pályára.

Igaz, Leclerc ugyanabban a körben cserélt, mint az élen álló Hamilton – az élmezőnyből így a brit és a monacói húzta a legtovább. A 36. körben aztán a Red Bull újabb kiállást hajtott végre, Verstappen kiállásra pedig a Ferrari Vettellel, míg a Mercedes mindkét versenyzőjével azonnal reagált. Hamilton és Bottas így egy körön belül váltott, míg a brit használt, a finn új közepes keveréket kapott.

Igaz, miközben a címvédő visszaállt az élre, Bottas Leclerc mögött a harmadik helyen sorolt vissza. Ám a 77-es rajtszámmal induló pilóta nem vesztett sok időt a Ferrari mögött, és meg is előzte, így a Mercedes kettőse a 39. körben visszafoglalta az első két helyet.

Leclerc aztán a 43. körben az élmezőny versenyzőihez hasonlóan egy második cserét is megejtett, és az ötödik pozícióban folytatta a futamot. Az élen ezután már nem történt változás: Hamilton pályafutása 75. győzelemét aratta a Formula–1-es világbajnokság 1000. versenyén, így átvette a vezetést az egyéni vb-összetettben, míg Bottas tette teljessé az idény harmadik kettős Mercedes-sikerét!

A dobogóra még Vettel állhatott fel, míg a negyedik pozícióban Verstappen szelte át a célvonalat. Az ötödik Leclerc, mögötte Pierre Gasly, a Renault-val első pontjait szerző Daniel Ricciardo, Sergio Pérez, Kimi Räikkönen és a bokszutcából startoló Alexander Albon zárta a pontszerzők sorát.

A leggyorsabb körért járó egy pontot Gasly szerezte meg, akinek Red Bulljára az utolsó körökre felkerült még a lágy keverék.

Hárman adták fel a versenyt: Hülkenberg újabb meghibásodás miatt kényszerült kiállni – a Renault így már négy nullázást jegyez, holott még csak három versenyhétvége zajlott le –, míg a futam elején balesetbe keveredő Kvjat és Norris sem tudott végigmenni.

Folytatás két hét múlva az Azeri Nagydíjjal.

KÍNAI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 6.552 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 13.744
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 27.627
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 31.276
6. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1'29.307
7. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1 kör
8. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör
9. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör
10. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1 kör
11. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör
12. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör
14. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1 kör
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör
16. George Russell brit Williams-Mercedes 2 kör
17. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 2 kör
FELADTÁK MEGTETT KÖR
Lando Norris brit McLaren-Renault 50
Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 41
Nico Hülkenberg német Renault 16
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Lewis Hamilton 2 3 3 -
68
2. Valtteri Bottas 1 3 3 1 62
3. Max Verstappen -
1 3 -
39
4. Sebastian Vettel -
1 3 -
37
5. Charles Leclerc -
1 3 1 36
6. Pierre Gasly -
-
2 1 13
7. Kimi Räikkönen -
-
3 -
12
8. Lando Norris -
-
1 -
8
9. Kevin Magnussen -
-
1 -
8
10. Nico Hülkenberg -
-
1 -
6
11. Daniel Ricciardo -
-
1 -
6
12. Sergio Pérez -
-
1 -
5
13. Alexander Albon -
-
2 -
3
14. Lance Stroll -
-
1 -
2
15. Daniil Kvyat -
-
1 -
1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 130
2. Ferrari 73
3. Red Bull-Honda 52
4. Renault 12
5. Alfa Romeo-Ferrari 12
6. Haas-Ferrari 8
7. McLaren-Renault 8
8. Racing Point-Mercedes 7
9. Toro Rosso-Honda 4
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik