Hamilton megállíthatatlan: zsinórban a harmadik győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.20. 08:41
null
Lewis Hamilton először nyerhet három futamot egymás után az F1-ben (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton nyerte meg a 2014-es Formula–1-es idény negyedik futamát, a Kínai Nagydíjat. A brit győzelme egyetlen másodpercig sem forgott veszélyben, mögötte mercedeses csapattársa, Nico Rosberg lett a második, ezzel négy pontot megtartott a vb-pontversenybeli előnyéből. Fernando Alonso zárt a harmadik helyen, ez a Ferrari idei első dobogós helyezése. Daniel Ricciardo ismét megverte Sebastian Vettelt.

Lewis Hamilton a rajttól a célig vezetett a kínai Nagydíjon, így karrierje során először egymás után három futamot nyert meg, s 25. elsőségével utolérte az örökranglistán Niki Laudát, valamint Jim Clarkot.

Ám a sima győzelem még mindig nem volt elég ahhoz, hogy átvegye a vezetést a vb-pontversenyben, Nico Rosberg ugyanis telemetria nélkül, rossz rajt után, idegesítő rádiós beszélgetések közepette, néhány könnyű és kevésbé egyszerű előzés után megint a második helyen ért célba. Ezzel négy pontot megtartott az előnyéből.

A Mercedes pedig már 97 ponttal előzi meg a konstruktőr-vb pontversenyében a második helyen álló Red Bullt, s százzal a Ferrarit.

Az olaszok persze nem szomorkodhatnak, hiszen az idén először állt dobogóra az egyik autójuk. A futamot tavaly megnyerő Fernando Alonso így is több mint 25 másodperccel elmaradt Hamiltontól, de a bahreini 9. helyezéshez képest látható az előrelépés. Kimi Räikkönen versenye ezúttal sem sikerült jól, közel egy percet kapott Alonsótól, és csak a 8. helyen ért célba.

A Mercedes mögött az erőviszonyok pályáról pályára változnak, igaz, a Red Bull itt is erős volt, s Daniel Ricciardo a rossz rajtja ellenére képes volt visszaküzdeni magát csapattársa, Sebastian Vettel elé, s egymás után másodszor is legyőzte.

A Force India is dupla pontszerzést ünnepelt, s négy versenyből harmadszor ért célba az újonc Danyiil Kvjat.

A verseny végeredménye végül hivatalosan az 54. kör végi állás lett, mert véletlenül már az 55. körben leintették Hamiltont, és a szabály szerint bármi is legyen ennek az oka, az előző kör végeredményét kell a hivatalos végeredménynek tekinteni.

Ez azt jelenti, hogy bár a pontszerző helyeken nem változott semmi, végül Kobajasi Kamui utolsó körös, Jules Bianchi elleni előzése a 17. helyért semmit sem ért.

Folytatás három hét múlva Barcelonában.

A KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁST IDE KATTINTVA ÉRHETI EL.

KÍNAI NAGYDÍJ (54 kör, 294.164 km), A VÉGEREDMÉNY
1.Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:33:28.338
2. Nico Rosberg német Mercedes 18.062 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 23.607 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 27.136 mp h.
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 47.778 mp h.
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 54.295 mp h.
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 55.697 mp h.
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.335 p h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:22.647 p h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
11. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1 kör h.
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1 kör h.
15. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
17.
Jules Bianchi
francia
Marussia-Ferrari
1 kör h.
18. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1 kör h.
19. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 2 kör h.
FELADTA
megtett körök
Romain Grosjean
francia
Lotus-Renault
27
Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 4
Leggyorsabb kör: Rosberg (39. kör) 1:40.402
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 4 4 79
2. Lewis Hamilton 3 3 3 75
3. Fernando Alonso 1 4 41
4. Nico Hülkenberg 4 36
5. Sebastian Vettel 1 3 33
6. Daniel Ricciardo 2 24
7. Valtteri Bottas 4 24
8. Jenson Button 1 2 23
9. Kevin Magnussen 1 2 20
10. Sergio Pérez 1 3 18
11. Felipe Massa 2 12
12. Kimi Räikkönen 3 11
13. Jean-Éric Vergne 1 4
14. Danyiil Kvjat 3 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 154
2. Red Bull-Renault 57
3. Force India-Mercedes 54
4. Ferrari 52
5. McLaren-Mercedes 43
6. Williams-Mercedes 36
7. Toro Rosso-Renault 8

A FUTAM

Hamilton megnyerte a Kínai Nagydíjat, F1-es karrierje során először egymás után három F1-es futamot zárt az élen. A zsinórban harmadszor második Nico Rosberg megtartotta első helyét a vb-pontversenyben, Fernando Alonso az idén először dobogós.

Három körrel a vége előtt Ricciardo 3.7 másodperccel van Alonso mögött, ha nem hibázik a spanyol, nem lesz előzés. Hülkenberg (6.) és Bottas (7.) között a legkisebb a különbség, 1.7 másodperc.

Kvjat újabb remek versenyt fut, négyből a harmadik versenyen szerezhet pontot, ráadásul rutinosabb csapattársa, Vergne előtt halad. A Force India dupla pontszerzés felé száguld, Räikkönen jelen állás szerint 40 másodperccel kap ki Alonsótól.

A 46. körre Alonso felvette Ricciardo tempóját, beállt közöttük az 5 másodperces különbség. Vettel 14 másodpercre van csapattárástól, de nem veszélyes rá Hülkenberg, aki 7.3-ra van.

Ricciardo körönként egy másodperccel gyorsabb Alonsónál, de 6.6 másodperccel a spanyol mögött halad. Vajon utol tudja-e érni?

A 42. körben Rosberg utolérte Alonsót, s a hátsó egyenesben elgurult a Ferrari mellett. Ezzel a második helyezésével biztosítaná, hogy a vb-pontverseny élén maradjon.

Rosbergtől többször kérdezték, mennyit mutat az üzemanyagszint-mérője. A német megmondta, majd közölte: „Nagyon idegesítő ez az adatközlés, most be is fejezem." Van jobb dolga is, gyorsan közeledik Alonsóhoz.

Hamilton a 38. kör végén kapta meg a friss közepesen kemény gumikat. Alonso 5.6 másodperccel haladt Rosberg előtt, a 2. helyért még lehet nagy csata.

Rosberg és Ricciardo a 37. körben jött a boxba. Az ausztrál simán visszajött a verseny leggyorsabb körét futó Vettel elé.

Kobajasi a friss gumijain megelőzte Vettelt, és visszavette a körét. A négyszeres világbajnok kiakadt. „Most szórakozik? Megértem, hogy gyorsabb, de két kör után úgyis lelassul" – mondta a rádióban. A Caterham mérnöke szólt, hogy rázza le Vettelt, de erre nem volt szükség, mert a Red Bull a boxba hajtott. Meddig tartják kint Ricciardót?

Vettel sokat szenvedett a Kínai Nagydíjon
Vettel sokat szenvedett a Kínai Nagydíjon

A 33. kör végén Alonso a boxba hajtott újabb készlet közepesen kemény gumikért.

Rosberg a 32. körben utolérte Alonsót. Egyre inkább úgy tűnik, nem csak Ricciardo lesz két kiálláson, hanem az élmezőny többi tagja is. Vettelnél is ezért erőltették, hogy maradjon kint a második készlet gumiján.

Hamilton szerint a lágy gumikon jobb volt a Mercedes. A Pirelli optimális taktikáját feledve a hajrára visszatér a lágy gumikra ahelyett, hogy maradna a közepesen keményeken? Persze még így is a leggyorsabb a mezőnyben.

Grosjean autója végül megadta magát, pedig a pontszerzés sem volt elképzelhetetlen.

A 28. kör végén Hamilton előnye 12.9 másodperc Alonsóbval szemben, Rosberg közeledik a Ferrarihoz, de még 3.6-ra van. Vettel lelassult, kereket cserélne, de nem engedi a csapata.

Grosjeannak azt mondták, ne használja a negyedik sebességi fokozatot, mert ki fog esni.

A mérnöke próbálta nyugtatni Vettelt, és közölte vele, hogy Ricciardo kétkiállásos taktikán van: azaz már előtte halad a pályán úgy, hogy eggyel kevesebbszer fog kiállni – tényleg megnyugtató.

Ricciardo felért Vettel mögé, és a célegyenesben egy körrel később támadta a világbajnokot. A csapattól érkezett az utasítás, hogy stratégiai megfontolásból engedje el Ricciardót. „Milyen gumikon van?" – kérdezett vissza Vettel.„Ő is ugyanazok, de frissebbeken" – jött a mérnök válasza. „Balszerencse" – mondta Vettel. A célegyenesben egy körrel később elengedte az ausztrált.

A 22. körben el is ment a nagy ellenállást tanúsító, de az autójával esélytelen világbajnok mellett. Vettel megpróbált visszatámadni a célegyenes végén, de Rosberg visszaverte a támadást.

Rosberg utolérte Vettelt, csata körvonalazódik – bár a Mercedes végsebessége annyival magasabb, hogy a hátsó egyenesben simán meglehet az előzés.

A 19. kör végén Hamilton 4.5 másodperccel vezet Alonso előtt, nagy különbségek alakultak ki a pilóták között a pontszerző helyeken.

A 17. kör végén Hamilton, Alonso, Vettel, Rosberg, Ricciardo, Hülkenberg, Bottas, Räikkönen, Grosjean, Magnussen a sorrend a pontszerző helyeken – aztán a dán a boxba ment Pérez elől. Hamilton is a boxba érkezett.

Vettel az első boxkiállásig Alonso előtt haladt
Vettel az első boxkiállásig Alonso előtt haladt

Ricciardo a 15. kör végén jött ki, Rosberg mögé jött vissza. Vettel a mérnöke utasítására lemaradt Alonsóról – annyival lassabb az egyenesekben, hogy esélye sincs előzni.

Tavalyi csapattársak előzgették egymást a friss gumikon: Räikkönen Grosjeant, Pérez Buttont utasította maga mögé.

A 13. kör végén az első légterelőjére panaszkodó Rosberg is a boxban járt, éppen Hülkenberg elé jött vissza. Hamilton és Ricciardo még tovább megy a lágy gumikon.

A 11. körben Alonso és Hülkenberg jött közepesen kemény gumikért. Egy körrel később Vettel és Bottas is érkezett, Alonso Vettel előtt folytatta a versenyt.

Egyre többen jöttek kii a boxba, Massa kerékcseréjét a 10. kör végén nagyon elrontották, a bal hátsó kereket nem tudták feltenni a helyére. A brazil 50 másodpercet veszített.

Hamilton a 7. kör végén 6.9 másodperces előnnyel vezet, Vettel, Alonso, Ricciardo, és a Massát az 5. körben megelőző Rosberg egymás mögött halad. Alonso szemcsésedésre panaszkodott, Vettel is lassul, ezek szerint a Red Bullnál is fellépett a hiba.

Még kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 
100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, 
a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok 
hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével
Még kapható az újságárusoknál a Nemzeti Sport Magazin 100 oldalas Formula–1-es magazinja, benne a csapatok, a pilóták és a helyszínek bemutatásával, az új szabályok hatásainak elemzésével és a szakírók előzetesével

Alonso pénteken azt mondta, a verseny első körei lesznek kritikusak a Ferrari számára, ehhez képest tapad Vettel Red Bulljára.

Alonso és Massa, illetve Rosberg és Bottas felfüggesztése is jól bírja a rajtnál történt koccanások után.

Hamilton a 2. kör végén 2.4 másodperccel elhúzott Vetteltől, Bottas megelőzte Räikkönent, majd Grosjeant támadta.

Az 1. kör végén Hamilton, Vettel, Alonso, Ricciardo, Massa, Rosberg, Hülkenberg, Grosjean, Räikkönen, Bottas a sorrend.

A rajtnál Hamilton jól jött el a pole-ból, de Ricciardo beragadt. Az ausztrál mellett Vettel, Massa és Alonso is elhúzott, az ausztrál Red Bullja és a spanyol Ferrarija közé záródó Williams koccant a Alonsóval, és a levegőbe emelkedett. Emiatt visszaesett Ricciardo mögé. Az első kanyarban Bottast Rosberg lökte meg hátulról, ő is tovább tudott menni.

Alonso Vettelt támadta, de nem tudta megelőzni.

A felvezető kör végén a célegyenes elején Hamilton szinte megállt a pályán, így kellett tenniük a többieknek is.

Rosberg autójában az időmérőn sem működött tökéletesen a telemetria, és a felvezető körben is közölték vele a rádión, hogy nem jó a rendszer. A német frusztráltan reagált: „Remek kezdés, srácok!”

Csak Magnussen rajtol a közepesen kemény gumikon, mindenki más a lágyakat választotta.

 

ELŐZMÉNYEK

8.56 Az FIA közleménye szerint nem nulla, hanem 10 százalék az esély arra, hogy a verseny közben elered az eső.

11. KÍNAI NAGYDÍJ
A helyszín: Sanghaj
A pálya hossza: 5451 méter
Kanyarok száma: 16 (7 bal és 9 jobb)
A verseny hossza: 56 kör (305.066 km)
Gumitípusok: közepesen kemény, lágy
Körrekord: 1:32.238 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Tavalyi pole pozíció: 1:34.484 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:36.808 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Fernando Alonso (Ferrari), 2. Kimi Räikkönen (Lotus), 3. Lewis Hamilton (Mercedes)
Eddigi versenyek Sanghajban: 10
Győzelmek a pole-ból: 5
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Michael Schumacher (2006) 6.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso (2), Hamilton (2), Vettel, Button, Räikkönen, Rosberg

8.55 Ricciardo szerint az előző két naphoz képest új kihívás, hogy nagyon erősen fúj a szél, és ez megnehezítheti a féktávok bemérését.

8.52 A Pirelli szerint lágy gumikon érdemes rajtolni, aztán két vagy három etap következik a közepesen keményeken.

8.45 Itt eddig csak Alonso és Hamilton nyert kétszer, rajtuk kívül győzött már Vettel, Räikkönen, Button és Rosberg is. Utóbbi két éve itt aratta első győzelmét, akárcsak Vettel révén a Red Bull 2009-ben. Vajon Ricciardo tud csatlakozni hozzájuk az első győzelmek tekintetében?

8.42 Jobb az idő, mint pénteken vagy – főleg – szombaton, nem kell esőre számítani, de rejtély, mkit bírnak a gumik, és hogy a három kiállás lesz a nyerő, vagy valakinek sikerül kettőből úgy megoldania a futamot, hogy versenyképessé válik.

8.40 Nem volt büntetés az időmérő edzés után, a Pastor Maldonado által a Bahreini Nagydíjról áthozott öt rajthelyes visszasorolás nem került érvénybe, mert a venezuelai motorhiba miatt el sem indult az időmérőn. A versenyen a szabadedzésen elért eredményei miatt indulhat, de szinte teljes motorcserére volt szükség a Lotusában.

KÍNAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:53.860 átlag: 171.452 km/ó
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:54.455 0.595 mp h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:54.960 1.100
4. Nico Rosberg német Mercedes 1:55.143 1.283
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:55.637 1.777
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:56.147 2.287
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:56.282 2.422
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:56.366 2.506
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:56.773 2.913
10. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:57.079 3.219
11. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:56.860
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:56.963
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:57.289
14. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:57.393
15. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:57.675
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:58.264
17. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:58.988
18. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:59.260
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:59.326
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 2:00.646
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2:00.865
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) nem vett részt az időmérőn.
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 3 3 61
2. Lewis Hamilton 2 2 2 50
3. Nico Hülkenberg 3 28
4. Fernando Alonso 3 26
5. Sebastian Vettel 1 2 23
Jenson Button 1 2 23
7. Kevin Magnussen 1 2 20
8. Valtteri Bottas 3 18
9. Sergio Pérez 1 2 16
10. Daniel Ricciardo 1 12
11. Felipe Massa 2 12
12. Kimi Räikkönen 2 7
13. Jean-Éric Vergne 1 4
14. Danyiil Kvjat 2 3
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 111
2. Force India-Mercedes 44
3. McLaren-Mercedes 43
4. Red Bull-Renault 35
5. Ferrari 33
6. Williams-Mercedes 30
7. Toro Rosso-Renault 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik